2016. december 7., szerda

LePISAlt oktatás

Sőt! Nem csak le, hanem körbe is. Körkörösen. Kiverve a biztosítékot most hirtelen: a nemzeti szövegértési, és általában, oktatási eredményhalmaz apróka. Vagy annál is kisebb. Immár számokban is kifejezve, hogy a funkcionális analfabéták országa vagyunk. Azonban ez egyrészt csak egy állomás, másrészt nem a végállomás. Bármilyen magasra is horgad az indulat.

Alkalmasint mindenfele. Az egyik oldal kizárólag az Orbán-kormányt teszi felelőssé, míg a másik, a kormányzati, a felmérés módszertanában, no meg az elődkormányokban látja a problémát. Azonban nehéz lenne, tiszta lelkiismerettel, akár az egyik, akár a másik vélemény kizárólagossága mellett lándzsát törni. Azt ugyanis nehéz lenne őszintén állítani, hogy az Orbán-kormány oktatáspolitikája a remeklés maga. A persely-páter vezette minisztérium által képviselt, és immár második ciklusban érvényesített oktatáspolitika elévülhetetlen érdemeket szerzett a zuhanórepülés demonstrálásában ezen a téren (is). A kétségtelenül régóta lefele csúszó oktatást szinte szabadesésbe sikerült taszítani az utóbbi években. Azonban ehhez maga az oktatási lózungpolitika kevés lett volna, és sohasem jöhetett volna létre, ilyen mértékben, számos terület hallgatólagos, illetve tevőleges támogatása nélkül. A minisztérium közzétehet idióta oktatási terveket, alkothat az oktatást nem igazán támogató háttérrendszert, és a frontvonalba küldhet olyan politikusokat, mint az oktatáspolitika éjszakáját képviselő Hoffmann Rózsát, vagy az önnön butaságára még büszkén fel is néző Czunyinét. A másik serpenyőben mindig is ott lesznek a többiek.

Ott lesznek azok a tanárok, akik mindezt éveken keresztül szolgailag végrehajtják. Akik még sutyiban sem tesznek kísérletet arra, hogy megtanítsák a diákot olvasni, számolni, gondolkodni. Nem a remekbe elcseszett tanterv mentén, hanem az érdeklődést felkeltve, a diák látókörét szélesítve. Tisztelet természetesen a kivételeknek. akik a jelek szerint túl sokan nem lehetnek. Aztán persze ott vannak a tanárokat képviselő ilyen-olyan szervezetek, akik olykor már majdnem sztrájkolnak, vagy esetleg sztrájkolnak is. Olyan hihetetlen agilitással, hogy még a tanárok nagy részét sem képesek megnyerni az ügynek. S természetesen ott vannak a szülők, akikkel igen sokszor igen magas lóról kommunikálnak az előbb említett tanárszervezetek és tanerők. Nem partnert, hanem az önmegvalósítás, és önfényezés zavaró tényezőit látva a szülőkben. Akik természetesen maguk, de a jelenlegi tanárok is, a korábbi oktatáspolitikák „végtermékei”. Alig kevésbé funkcionális analfabéták, és a saját bőrükön is megtapasztalhatták a társadalom tudást elismerő mércéjét. Azt, hogy a bő nyállal elkövetett helyezkedés milyen viszonyban van a szellemi eredményekkel. Úgy általában. A hétköznapokban.

Az Orbáni kultúrharc tehát ráerősített egy folyamatra, de a folyamat nem idén indult. Ezt még a címében az orbáni oktatáspolitikát kritizáló írások egy része is elismeri. S valóban. 2000 körül már látszott, hogy igencsak baj van az oktatáspolitikával. Nem sokkal később már az is látszott, pont az érettségi rendszerrel kapcsolatban, hogy baromi nagy baj van. Egy olyan minősítő rendszerrel is többek között, amely jószerével a vizsgán való megjelenés képességét már elégséges eredménynek tekintette. 2009-ben a felsőoktatásba már bekerült hallgatók esetében külön ki kellett emelni, hogy miként járjanak el azok, akiknek a középiskolai tanulmányai során, de az érettségin sem derült ki az olvasási, szövegértési, számolási képesség-problémájuk. A teljes oktatáspolitika szintjén feledkezve meg édesdeden annak az elemzéséről, hogy miként is jutottak túl a tanulmányaikon az említett képességek zavaraival. Úgy, hogy nem tűnt fel sem a tanároknak, sem a vizsgáztatóknak. De még az érettségin sem okozott észrevehető hátrányt számukra. Hét évvel később rácsodálkozni a kialakult helyzetre kissé anakronisztikusnak tűnik. Holott a 2009-es hivatalos tájékoztató alapja 2005. évi CXXXIX. törvény volt. Így az említett tendencia nem is hét, hanem alsó hangon tíz éve ismert lehetett.

S igen. Az Orbán-kormány hivatalba lépésekor is ismert volt. Valóban nem gátolta volna semmi, hogy megpróbáljon ellene hatni a tendencia erősödésének. Mert aligha lehetne azt állítani, hogy az oktatás ideológiai beszűkülése, az iskolai kontraszelekció fokozódása, az alternatív oktatási lehetőségek kizárása, a nemzetközi felmérésben kapott eredményekre adott álságos válaszok bármit is segítenének. Rontani ellenben sokat rontanak. S mert a jelen érettségizői lesznek a holnap szülőgenerációjának tagjai, a probléma inkább mélyülni fog a közeljövőben. Különösen akkor, ha nem csak a kormány feledkezik bele az egymásra mutogatás nemzeti társasjátékába, hanem azok is, akik tehetnének valamit. A sápítozás helyett.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. december 5., hétfő

Demagógisztáni napló: kézcsókot tízezerért

Forras: http://gepnarancs.hu/
Nyugdíjasnak lenni ma Magyarországon, a jelek szerint, a froclizás céltáblájává válást jelenti. Annak alapján mindenképpen, ahogy a nyugdíjasoknak szánt tízezer forintot körbekerítik a különböző nyilatkozatokkal. Melyek közül talán ismét Kósának sikerült az alulmúlhatatlan teljesítményt kimaxolni. Mondván: ez nem jár, és ne is higgyék azt a nyugdíjasok.

Vegyék csak tudomásul, hogy a kormány igenis kegyet gyakorol. Akkor, amikor a hazai gazdaság rendkívülinek beállított teljesítményéből valamit csorgat az idősebbeknek is. Elvégre a fergeteges demokrácia egyik legbiztosabb jele nyilvánvalóan az, hogy vannak egyenlők, és vannak nem annyira egyenlők. Az utóbbiak nyugodtan dögöljenek meg. Lehetőleg a saját fűtetlen lakásukba. Mert nehogy azt gondolják, hogy Stadionisztánban számítanak bármit is. Akkor sem, ha a töküres lelátókkal pangó építmények árából kicsit alá lehetetett volna támogatni az egészségügy rogyadozó felépítményét. Amely alatt szintén jobbára az idősebbek, a nyugdíjas korosztály tagjai halnak bele valami kórházi fertőzésbe, a krónikus orvoshiány okozta várólistába, valamint a hatalom hasonló jótéteményeibe. Amelyhez képest a tízezer forint talán tényleg apró pénz. Kósának például egészen biztosan az. Alig valószínű ugyanis, hogy valaha a büdös életben megpróbálkozott volna a mindenkori minimálnyugdíjból megélni. Sőt! Akárcsak túlélni. Noha megtehette volna. Arról most talán nem is beszélve, hogy a politikusi teljesítménye alapján leginkább ő tekintheti alamizsnának, kegynek a fizetését. Nem tízezer forintot, hanem az egészet.

De nem csak Kósa nyilatkozgatott az ügyben, hanem elég sokan érezték úgy, hogy ezzel a pénzzel érdemes labdázgatni egy kicsit. Ha más szempont nem jut éppen eszébe valakinek, akkor a kézbesítés módját érdemes kicsit feszegetni. Mert van ugyan egy erre alkalmas postaszolgálat hazánkban, de ez nem elég jó. Vigye csak ki a közszolga. Legalább is az első verziók szerint. Ha másért nem, akkor a Kósa-féle emlékeztetés gyanánt. Tanulja meg az a hülye nyugdíjas, hogy kinek pitizzen a pénzért. Esetleg csókoljon kezet. Lehetőleg csapatostól. Ha másért nem, mert Orbán orcája valószínűleg minden pénzt megérne. Ha már évekkel ezelőtt képes volt egy fennhéjázó előcsücsörítéssel kézcsókra nyújtani a pracliját, akkor milyen képet vágna vajon most?

Addig is, amíg kiderül, levelezgetni fog a nyugdíjasokkal. A kilátásba helyezet kegy-utalványok mellé levelet is ígérnek a nyugdíjasoknak. Ha már a postás viszi majd ki az éppen aktuális álláspont szerint, akkor tulajdonképpen tényleg vihet levelet is. Remélhetőleg szépet, vereteset. Amiből aligha fog hiányozni a hatalom öntömjénezése, a lózung-gesztusok a nyugdíjasok felé. S szinte bizonyosan hiányozni fog az, hogy hova lettek a fiatalok, az orvosok, a mérnökök, a szakasszisztensek, vagy akár csak a jó szakemberek százezrei. Holott ők azok, akik a ma még csak leendő nyugdíjasok öregkorát biztosíthatnák. Valamint azt, ami az ország jövőképét, és a ma nyugdíjasának jelenét is megalapozhatná. De ezzel aligha fog felvágni a hatalom. Már csak azért sem, mert ez bőven túl lenne azon a látóhatáron, ami a felcsúti kertvégen álló stadion VIP-lelátójából még befogható. S ameddig a szotyihéj elköphető.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. december 4., vasárnap

A nemzetietlen pirézek támadása

A pirézek lovaglása
Volt egy szavazás, a közelmúltban, a parlamentben, ahol Orbán kezéből kiverték azt a vésőt, amellyel újabb passzust karcolt volna a gránitba. Kissé megkésve a Fidesz is reagált. „Természetesen” gyurcsányoztak egy kicsit, és elmentek némi időutazásra. Talán mert most találtak indokot arra, hogy összeköthessék a kudarc magyarázatát valami migráncsozással.

Az indok talán, bár az MTI közleményéből ez nem derül ki, a legutóbbi koncepciós terroristaper elleni tiltakozás lehetett. Más aligha indokolhatta, hogy a „migránsok betelepítését” támogató ellenzékről szóljanak. Némi képzavarral, és a csillagokat is lehazudva a derült éjszakai égről, de azért a híveiknek talán meggyőzően. Az egykori népszavazás kérdése ugyanis, már akkor bőven kivesézve, egész egyszerűen nem volt valós kérdés. Akkor sem. Legfeljebb Orbán fejében súghattak hasonlókat a hangok. Valószínűleg ezért kellett okvetlenül elítélni Ahmed H.-t , aki Röszkén hangosbeszélőn szólt a többiekhez. Több, talán arabul is tudó, szemtanú véleménye szerint csitítani akarta a többieket. S ezzel valószínűleg tényleg kivívhatta a hatalom haragját. Okkal. A minden érdemi tevékenységet plakátkampánnyal pótló hatalom számára valószínűleg megbocsáthatatlan vétket követett el. A hatalomnak ugyanis vér kellett volna. Valószínűleg nem sok, de elég ahhoz, ami akár egy rendpárti puccsot is indokolt volna. Márpedig erre sem a megafon, sem a később eldobott kövek nem voltak elegendők.

A menekültek sem akartak igazán tömegesen zavarogni egy város utcáin sem. Az istennek sem. Noha a hatalom tényleg sokat megtett a cél érdekében. Annak idején még a főváros néhány közterületét is „feláldozta” a cél érdekében. Megpróbálva legalább annak az elérését, hogy a lakosság forduljon tömegesen a menekültek ellen. Ehelyett a bűnös főváros szemét lakossága kaját vitt a menekülteknek, és a Planetáriumon rongálási főpróbát tartó ultrák kivételével nem akart senki, tömegesen, menekültet zaklatni. Annak ellenére sem, hogy néhány alulszocializált, az embereket semmibe vevő státuszkeresztény nyilván morgott. De valószínűleg még ők is megértették: a menekültekkel érkező nők és gyermekek ellen erőszakkal fellépni nem nagy hőstett. Ahhoz legalább kormánytagnak kell lenni. Esetleg ultrának. Vagy valami más szervezetbe tömörült, nem sokkal több szocializációval megvert, hominidának. Mert különben a jó keresztény, vagy jó magyar azért mégis elsősorban jó ember. Akármit ugat Lázár az ifjúsági agymosás kapcsán.

Ahmed H. tehát, valószínűleg, legalább részben szembement a kormányzati provokációnak, és ezzel bűnt követett el. Januárban még a terrorizmus is hiányzott a vádpontok közül. Holott a koncepciós per vádját nagyon gyorsan el lehetne oszlatni az ott készült vágatlan, és nem manipulált hangfelvételek közzé tételével. Valószínűleg elegen tudnak külföldiül ahhoz, hogy közkézre kerülhessen egy hitelesnek tartott leirata annak, amit a megafon szétkürtölt Röszkén. De valamiért sem a vágatlan felvétel, sem annak leirata nem kering a neten. Látszólag még a kormánypárti fórumokon sem. Vajon miért? Valószínűleg ugyanazért, amiért folyamatosan elhallgatják az Orbánnak aligha kedves tényt: a népszavazása megbukott. Egy érvénytelen népszavazás pedig pontosan az, ami: egy érvénytelen népszavazás. Egy érvénytelen népszavazás kisebbségének eredményére hivatkozva hozni hatalmi törvényeket nem több egy, a bolsevik diktatúrákat idéző hatalomtechnikai csalásnál.

Nagyjából azt közölve a társadalommal, hogy „tök mindegy mit akartok, a Ti kegyes uratok azt csinál amit akar”. Amikor az ellenzék, akármilyen indíttatásból, de nem biztosította a parlamenti többséget ehhez, akkor nem tett többet, mint azt, amiért a választók odaküldték. Annulált egy illegitim kezdeményezést, és ezzel tükrözte a népszavazás eredményét. Egy érvénytelen népszavazásra hivatkozó javaslatra egy érvénytelenítő szavazással. Amellyel, érthetően kivívta a kedves vezető haragját. Tekintettel arra, hogy a személyes felelősséget talán még a mellékhelyiségben sem vállaló vezető színes, szagos, körbenyalt világában nincs helye semminek, ami nem illik bele a koncepcióba. Az éppen aktuálisba. Abba, ami éppen az aktuális pillanatban érvényes. Így aztán előkapták a Fidesz kommunikációs igazgatóját, és némi késedelemmel közleményt írattak vele.

Arról, hogy az ellenzékre nem lehet számítani nemzeti ügyekben. Mert nyilvánvaló: a népszavazás eredményének parlamenti tükrözése az nem nemzeti. Ellenben a belföldi magyarokat a határon túliakkal szembeállító támogatások teljesen nemzetiek. A pénzért árusított letelepedési engedély pedig már annyira, de annyira nemzeti, hogy annál nemzetibb már nem is lehetne. A Fidesz szerint. A jelek szerint.

Andrew_s
Comments on Facebook