2017. július 24., hétfő

Harrach vajon köszönne-e Jézusnak? S viszont?

Arról, hogy Tusványos kapcsán ne csak a hajhúzásról essék szó, Harrach Péter is gondoskodott. Az ottani szereplése kapcsán interjú jelent meg vele Gondola.hu –n. A nyílt társadalom kritikájáról. Amely véleményéhez természetesen joga van. Akár a tévedéshez is. Azonban érdekes lehet a politikusi felelősség egy ilyen interjú kapcsán.

Közel egy évvel ezelőtt például azt fejtegette, hogy pápa azt mond, amit akar. Azaz: „A pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást.” Ami már akkor felvette azt a kérdést, hogy egy hűen pártkatona KDNP-s azonosulhat-e azzal a kereszténységgel, amit a pápa azóta is képvisel? Az azóta eltelt időben pedig eljutottunk oda, hogy egy magát keresztény orientációjú politikai vezetés által kormányzott ország kormánypárt-tagsággal rendelkező publicistája simán vén marhának titulálhatja a pápát. Alkalmasint úgy, hogy nem igazán süketültünk bele a KDNP irányából érkező tiltakozó sikolyba. Amire persze mondhatja bárki, hogy: Harrach Péter és Bayer Zsolt is élt a politikai véleménynyilvánítás szabadságával.

Ugyanakkor tudni vélhetjük, hogy politikai véleménynyilvánítás szabadságának eszméje nem az akár inkvizícióig vezető véleményterrorban gyökeredzik. Az ugyanis, amikor egy politikai erő csak saját magának tartja fenn a véleményalkotás jogát, akkor azt diktátumok uralmának, diktatúrának szokták nevezni. Amikor tehát Harrach, elvileg keresztényként fenntartotta magának a jogot, hogy a pápa vén marhaságáig vezető véleménylavinát elindítsa, akkor két vélemény-csoportot állíthatunk fel ennek értelmezésére. Vagy a liberális értékek érvényre jutásaként, vagy a diktatúra melletti kiállásként értelmezzük. Mely utóbbi akkor sem demokrácia, ha valaki az illiberális-, vagy nemzeti demokráciának titulálja. Ahogy a nemzeti szocializmus is elég fékezett habzással értelmezhető szocializmusként.

Arra, hogy Harrach miként értelmezi a saját nézőpontját a liberalizmus kapcsán, arra választ kaphatunk a korábban említett, idei interjúban. Egyértelműen elutasítja. Mondván, hogy „a nyílt vagy nyitott társadalom első hallásra szimpatikus, valójában életidegen, megvalósíthatatlan” álom. Kiegészítve azzal, hogy „ahogy a kommunista paradicsom elképzelése nem számolt az emberi természettel, úgy a nyílt társadalom elmélete is távol áll a működőképes társadalom valóságától”. Amiben már érzékelhetünk egy kis csúsztatást. A nyílt társadalom szinte kortárs apostola, az 1994-ben elhunyt, Karl Raimund Popper ugyanis kritizálta a kommunizmus elméletét. Ahogy a marxizmust is. Amellett, hogy talán érdemes megjegyezni, hogy a „nyílt társadalom” egy filozófiai modellként szerepel a historicizmus kritikájaként. Mely utóbbit a történelmi törvények szülte, „eleve elrendelésnek” tekintett. Amelyet Popper az autokratikus és totalitárius rendszerek ideológiai eszközeként értelmezett.

Harrach zsigeri idegenkedése ettől teljesen érthető, ha a hatalom embereként tekintünk rá. Figyelembe véve azt is, hogy hányszor emleget a hazai hatalom kommunikációja eleve elrendelt magyar sorsot, történelmi kiválasztottságot, vagy éppen történelmi nyomorúságot. Egyben hangsúlyozva azt, hogy ezek indokolnak szinte minden eszközt a hatalom megtartásának biztosítására. Szemben azzal, amit a klasszikus liberalizmus is tanít. Illetve azzal is, amit a „nyílt társadalom” elmélete valójában mond arról, hogy szabaddá teszi a kulturális választást. Ahogy a liberalizmus lehet az alapja például a vallásszabadságnak, a törvény előtti egyenlőségnek, és ezen keresztül, például az általános, és például nemi cenzus nélküli, választójognak is. Valóban csupa olyan tényezőnek, amit a kormányzat elutasítani látszik. Az iskolákba behurcolt vallásideológia aláássa a vallásszabadságot, a nők valós anti-megbecsültségét pedig számos retorikai példa mutatja.

Amit a nyílt társadalommal szembeállított kereszténységről állít Harrach, az szintén figyelemre méltó. A Gondola szerint erről ezt közli: „A keresztény társadalmi tanítás alapelvekről szól és normákról. Amikor az emberi személy méltóságát, a szolidaritást, a szubszidiaritást, a közjót, vagy az igazságosságot említi, tág keretet ad a cselekedeteinkhez”. Miközben tudjuk, hogy bármilyen társadalmi játékszabály-gyűjtemény alapelvekről és normákról szól. A polgári törvénykönyvtől a Koránig. Ez akkor is igaz, ha az egyes alapelv-, és norma-gyűjteménnyel részben, vagy egészben nem ért valaki egyet. Az emberi méltóság és a kereszténység viszonyát pedig jól mutatja a nők évszázadosan alávetett helyzete a keresztény világban, a közjót és szolidaritást a papság máig vágyott politikai hatalomvágya. Míg a tág kereteket pedig a jelenkori hatalmi ambíciók fényében értelmezhetjük úgy, hogy Harrach a jelen hatalomnak, a kereszténység nevében teljes cselekedet-szabadságot tart fenn. Mindenki más meg örüljön, hogy szolgálhat.

Miközben, a Bibliát lapozgatva sokszor akár igazat is adhatnánk a keresztényeknek. Jézus, az általa szeretetre, emberi elfogadásra alapozott tanításainak elfogadása mellett törvény, az az Isten előtti egyenlőséget hirdetett. Származástól függetlenül megváltott mindenkit, és ezzel is kihangsúlyozta: nincs faji, illetve nem cenzus az ember és ember között. Nem tartotta magát királynak, mindenki felett álló hatalomnak hanem csak az emberek között élő tanítónak. Amellett elsősorban a saját tanításait hirdette, és nem uszított egy másik hit képviselői ellen sem. Ha tetszik, korának egyik legliberálisabb vezetője volt.

Kicsit kínos, hogy a KDNP politikusa szerint ez vállalhatatlan. De tudomásul veszem, hogy változnak az idők és benne a magukat Jézus követőinek hazudó politikusok is. Miközben, Harrach mondandójára is támaszkodva várhatjuk, hogy mikor jelentik be keresztény nemzeti demokratikus diktatúrát. Hivatalosan.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. július 23., vasárnap

Demagógisztáni napló: kollektívan Tusványos árkaink

Forrás: Gépnarancs
Orbán Viktor, és tapsoncai megtartották az esedékes öntömjénezést az ország keleti határától kicsit keletebbre. Az eseményt mégsem erről jegyezte meg számos médiafogyasztó, hanem egészen másról. Mert Borbáth Áron hatalmas tettet hajtott végre. A Harry Potterben olvashatók nyomán azt mondhatnánk, hogy tahó tettet, de akkor is hatalmasat.

Az eset, mint tudjuk akkor indult, amikor egy fiatal nő ki akarta fütyülni minden magyarok cárját. Ekkor a hajánál fogva tanította móresre a csíkszeredai magyar konzul sajtósának a férje, aki maga is fotózgat. Ezt követően szabadult el a kommunikációs pokol. Napokra lekötve a különböző internetes fórumokat a témával. Borbáth Áron tette ezen a ponton válik jelentőssé. Mert lehet, hogy őt magát pár hónapra parkoló-pályára kényszeríti az eset, de hatalmas szívességet tett Orbán Viktornak és a magyar kormányzó pártnak. Elvitte a show-t az olyan orbániádák elől, amelyek valószínűleg sokkal jelentősebbek, sokkal tartósabb hatásúak lesznek. Mert megszokhattuk már, hogy a tusványosi találkozó általában a jelmezes főpróbája azoknak a szemétségeknek, amelyek az elkövetkező időszakokban meghatározzák majd a magyarországi Fidesz-kommunikációt. Erre azért kezdenek lassan ráeszmélni azok, akik egy hajkoronánál messzebbre is látnak. Zárójelben: tudjuk kinek a haja bánta az esetet?

Ugyanakkor egy nem kevésbé édes gyümölcsöt feltálalt az eset. Nevezetesen az árokásás eszköztárának lepókhálózását. Ami azért is lehet zene Orbán füleinek, mert azt a fajta hatalomtechnikát, amit alkalmaz nem más tart életben, mint az, amikor lövész-árkok nyílnak az emberek, embercsoportok között. Márpedig a hajhúzás óta derekasan pengetik ezeket a húrokat. Kezdve attól, hogy az erdélyiek globálisan tahók, odáig, hogy a „túloldal”, a lány megverését helyeslő kommentekből is készült összeállítás.

Alkalmasint figyelmeztetve arra is, hogy korábban már jelezték: ha fütty lesz, pofon lesz. Mert a székelyek már csak ilyenek. A figyelmeztetés szerint figyelmeztetés nélkül ütnek. Amely két vonulat ezen a ponton összeér. Mert kollektivizálja az indulatokat. Holott korántsem hiszem, hogy az erdélyi lakosok körében nagyobb lenne a tahók, illetve és agresszív barmok előfordulási aránya, mint a határ innenső oldalán. Amit a legjobban a 2015. szeptemberi események mutattak. Amikor az ultrák mutattak példát abból a kultúrából, amit nagyjaink féltettek, és féltenek azóta is a menekültektől. Márpedig szinte biztos vagyok, hogy a most „székelyezők” vérig sértődnének, ha az ultrák viselkedése alapján tapló barmoknak tartanák, mind egy szálig, a magyarokat. Ami a hajhúzásos népnevelést egy percig sem teszi elfogadhatóbbá.

Ahogy azt sem, hogy a környékben állók nem a fotósnak osztották ki a „nagy szívlapát-díjat”. De még ennek alapján is óvatosan általánosítanék. Ha másért nem, mert sejthetjük: elég szelektált közönség az, aki jelen volt az eseményen. De azért is, mert tudjuk: az ember tömegben buta állat. A csoport-intelligencia korántsem a részt vevők átlaga. A csoport indulat sem. Az előbbi rendre alacsonyabb, míg az utóbbi rendre magasabb. Ezt az olyan tömeg-manipulátorok, mint annak idején Goebbels is, rendre ki is használják. Amihez hozzá járul az is, hogy kevés magányos hős szaladgál a világban. Az egyén sokszor marad csendben. Mert az, aki tevőlegesen fellép a zsidózás, cigányozás, buzizás ellen, az sokszor magára marad. Nem egy tömegrendezvényen, hanem még egy buszon is. Akkor is, ha az ott őt magára hagyók nagyon pontosan meg tudják mondani az interneten, hogy mit kellett volna csinálnia. Másnak. Nem nekik. Mert a fotelben ülve könnyebb okosnak, és bátornak lenni. Nem Erdélyben, hanem általában.

Amellett indulatosnak lenni is kisebb kockázat. Akár a szavazások kapcsán is. Amelyekkel kapcsolatban ismét leporolásra került a határon túliak szavazásának kérdése. Most éppen egy „bezzeg az erdélyiek” felhanggal. Felhánytorgatva azt is, hogy szinte számolatlanul költ a kormány a határon túli szervezetek, címzetes állampolgárok megtámogatására. Amiben természetesen van valami. A magam részéről nem értek egyet azzal, hogy békeidőben, a magyar adóforintokból, külföldre áramoljanak milliárdok. Annak reményében különösen nem, hogy az abból részesülők majd erre-vagy arra szavaznak. Mert, szerintem, mindenki maga menjen be gatya nélkül a csalánosba. Ne a másikéval próbálja kiegyelni a szúrós leveleket. De ez független attól, hogy hány olyan tuskó él a határok különböző oldalain, akik szerint a nő verve jó. Miközben az utóbbin polemizálva rendre előkerül az erdélyiek szavazása, a legújabban kilátásba helyezett matriarchális pénzosztás, és sok más olyan tényező, amin szintén egyszerűbb otthonról polemizálni, mint egy tényszerű konfliktust vállalva.

Mert azért tudjuk, hogy a sok észosztás és kollektív beszólás dacára sincsenek százezres tömegtüntetések ezekre tematizáltan. Az ellenzék által szervezve sem. Holott lehetne. Nem felülve annak, amikor borbátháronosítják a kommunikációt.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. július 22., szombat

Nyílt kérdések a BKK-kapcsán

Megjelent a T-Systems, szinte már sajnálkozó közleménye a BKK rendszerének feltörhetőségével kapcsolatban. De a közlemény, mintha hiányos lenne. Leginkább a felelősség megállapítása terén. Ezért is gondoltam, hogy egy nyílt kérdéssel talán segíthetek előrébb jutni ezen a téren.


Nagyon kedves T-Systems!

Egy on-line kereskedelmi rendszert beüzemelés előtt le kell tesztelni. Nem szoktak, nem elvárható, hanem kötelezettség. Egy böngésző alapú alkalmazást a gyakori operációs rendszerek, gyakori böngészőivel, és a még telepíthető verziókkal meg kell nézni. Nem jófejségből, hanem a szakma írott, illetve íratlan szabályai alapján.

Ezekről a tesztekről, azok körülményeiről tesztelési jegyzőkönyveket kell felvenni. Olyanokat, amely a funkiconális és nem-funkcionális tesztek elvégzését kellően igazolja. Olyan esetben, amelyben a felhasználó adatai is „utaznak” a rendszerben, biztonsági teszteket is el kell végezni. Ezekről egy, a biztonsági auditok alapját képező jegyzőkönyvet szintén fel kell venni. Az élesítést megelőzően, ahogy egy liftet is átvesznek műszakilag, egy biztonsági és funkcionális audit elvárható. Referenciaként megtekinthetők az ISTQB és ITIL tanfolyamok tankönyvei is. 

Ezt követően azok lennének a kérdések, hogy:


  • Ki, illetve kik végezték a teszteket?
  • Ki, illetve kik írták alá a tesztelési jegyzőkönyveket?
  • Ki, pontosabban melyik ismert auditor végezte el az auditálást?
  • Ki írta alá az auditálás jegyzőkönyvét?
  • Milyen hiányosságokat állapítottak meg a tesztek, illetve az auditálás során?
  • Milyen intézkedési terv született az esetleges problémák megoldására?
  • Az intézkedési tervet ki ellenőrizte, és végrehajtását ki hagyta jóvá?
  • Az UAT-tesztet ki végezte, arról milyen jegyzőkönyv készült, és azt ki írta alá?
  • Mindezek alapján a rendszert ki vette át, és az élesítéséről ki döntött?

Mert az elképzelhető, hogy a fiú hibát követett el, amikor nem fülbe-gyónta a saját tesztjeinek az eredményét. De az elképzelhetetlen, hogy a fejlesztést és beüzemelést végzők részéről ne lehetne megállapítható a szakmai felelősség. Így az lenne az elvárható, ha a következő közleményükben a fenti kérdésekre is megadnák a választ. Azok névsorával, akik aláírói voltak azoknak a dokumentumoknak, amelyek nélkül egy on-line személyes adatokat is forgalmazó, fizetés-érzékeny rendszert nem illik, nem szoktak, és nem is igen lehet megvalósítani.

S ez a felelősi kör nem a takarítónő, és nem is csak sokadik beosztott szoftvertesztelő, hanem a döntéshozatali lánc egyes tagjai.

Andrew_s
Comments on Facebook