2017. április 25., kedd

... és provokátorok

Fotó: Bődey János / Index
Volt egy tüntetés az orosz befolyás növekedése ellen. S a jelek, pontosabban a tudósítások, és a felvételek alapján szinte menetrend szerűen megjelentek a provokátorok. A tudósítások és a felvételek alapján pedig tulajdonképpen elismerés illetné meg a rendőröket, amiért nem nyomultak rá a tüntetőkre. Mert akkor nem csak a provokátorok válnak mócsinggá.

Márpedig a tüntetés, pontosabban egy alapvetően békés alaphangú tüntetés ezt nem érdemli meg. Még akkor sem, ha a részt vevők láthatóan nem akarnak, illetve nem tudnak mit kezdeni a provokátorokkal. A rendezők pedig hasonló szerepzavarban lehettek. Nem először. Holott a CEU-tüntetések során már megtörtént a „jelmezes főpróba”. Provokátorilag. Szerintem mindkét oldalon. S amennyiben igazam lenne, hogy Gulyás valójában előre megfontolt, megkomponált, és legfeljebb nem egészen a történtekre tervezett provokációt hajtott végre, akkor a tüntetők bénultsága egy kicsit az ő sara is. Mert óhatatlanul azt a dilemmát veti fel, hogy kinek a provokátora provokátorabb, mint a másiké. Ha Gulyás tényleg provokált.... De az általa lejátszottakhoz hasonló forgatókönyvek akkor is elbizonytalaníthatják még a szervezőket is, ha csak felmerül a provokáció gyanúja. Az ön-mártírképzés szándéka, vagy bármi más, a hitelességet kikezdő körülmény.

Ugyanakkor a rendezőknek, szervezőknek egyértelmű a felelőssége. Nem okvetlenül az, hogy személyesen emeljék ki a tömegből és vezessék el a nyakánál fogva azokat, akik a „balhét mindenáron” jelszavával érkeznek. De az igen, hogy legyen előre kommunikálható forgatókönyv, és egy felszólítás: „Ne üljetek fel azoknak, akik mást mondva, cselekedve balhét akarnak”. A sok évvel ezelőtti diáktüntetéseknél ez a felszólítás jól megtapasztalhatóan működött. Valószínűleg most is működne. De szükség is lenne rá, mert az orosz nagykövetségnél világosan látszott, hogy van olyan csoport, ami a rendőrök és a tüntetők összeugrasztásában érdekelt. Demonstrálandó a hatalmi szócsövek hívőinek: a mostani tüntetések nem békések. Valamint alkalmat adva arra, hogy a tüntetéseknek hatalmi szóval vessenek véget. Akkor is, ha mint mások leszögezték: a valódi törésvonal nem az objektumvédelmet ellátó rendőrök, és az objektum által szimbolizált rendszer ellen tüntetők között van.

De Török Mónika azon kijelentésével is nehéz lenne vitázni, hogy a provokátorok sokkal kevésbé lennének bátra, ha az orosz karhatalommal állnának farkasszemezve. Mert „ha az orosz rendőrséggel állnának szemben, az nagyon fájna”. Amiről viszont eszembe jutnak a 2000-es évek egyéb eseményei, és a sokkal korábbi, más jellegű emlékek. Olyan víziókkal villanva fel, hogy az Erzsébet-híd lezárása nyomán, esetleg, akkor is néhány kiflibe hajlított autóval lehettek volna gazdagabbak a szétkergetett tüntetők, ha az 1970-es évek katonai rendészetével találkoznak. Ahogy pár évtizeddel korábban a TV-székház védelmét irányító parancsnok is elég sokáig lapátolta volna a sódert, ha akkor is egy gyakorlatilag szimpla sorfallal gondolta volna megoldani a problémát. Miközben a hangadók határozott kiemelése, izolálása igen sokszor alkalmas a mesterségesen felkorbácsolt decibelek lehalkítására. De ez egy másik történet és kár lenne a fotelszakértőség hibájába esni.

S valószínűleg mindenki jobban jár azzal, ha a provokátorok otthon maradnak. Vagy nagyon gyorsan elizolálódnak. Akár olyan áron is, ha szervezők az amúgy is ott levő karhatalomtól kérnek ehhez segítséget. Jól artikulálva, hogy szervezőként és a rendezvény valós kereteinek, céljainak érdekében teszik. Már akkor, ha a szervezésnek nem célja a provokátorok buksijának simogatása, és a „majd csak lesz valahogy” szintjénél kicsit komolyabb elképzelései vannak a tüntetésszervezés felelősségéről. Mert még a tüntetésben megjelenő véleménynyilvánítási joghoz is tartozhat némi kötelezettség, felelősség is.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. április 23., vasárnap

Oktatás és lexCEU: hova tova?

A közoktatásnak, illetve az oktatásnak mostanában kiosztott taslik hírének újabb hullámai a jelek szerint az MSZP-t is elérték. Erre utalhat, hogy a korábbi János-táblázás után Kunhalmi Ágnes, közel egy héttel a történtek után, de jól megmondta a magáét a kormánynak. A közoktatók szívatása kapcsán is. Miközben a kormányzati gőzhenger is megy tovább a maga útján. Jórészt az előre megfontolt szándékkal elkövetett öntökönrúgás kijelölte úton.  

Az ugyanis eléggé nyilvánvaló, hogy a CEU elleni nagy felbuzdulást csak úgy lehetett menedzselni, ha egy általános érvénnyel bíró törvényt hoznak. Legalább látszólag. A legutóbbi hírek szerint azonban az Oktatási Hivatal hat külföldi egyetem engedélyének visszavonását eredményező eljárást folytatott le. Ha ezeket valahogy ki akarják majd vonni a lex-CEU hatálya alól, akkor még jobban ki kell dugni majd a lólábat a kormányzati köpönyegből. Ha viszont nem, akkor könnyedén megvalósulhat a totálisan zártkörű felsőoktatás, ami valószínűleg a kormányzatnak sem érdeke. Ahogy ugyanis a civil szervezetek általában is ellátnak nemszeretem kormányzati funkciókat, akként a külföldi egyetemek képzései is alkalmasak arra, hogy számos fiatalt kivarázsoljanak munkanélküliségi statisztikából. Nem is csak az ott zajló képzések nyomán, hanem minden olyan, más intézményben zajló tevékenység kapcsán is, amelyben a rendeletileg külföldiesített oktatók közreműködnek. Ugyanakkor egy iskola bezárása mindig felvet pár olyan kérdést, ami visszahullhat az zsigerből intézkedőkre. Nem hiába elismert évtizedek óta annak az idézetnek az igazsága, amely alapján az erőszak az inkompetens vadmarhák végső menedéke („Violence is the last refuge of the incompetent” – Salvor Hardin [Asimov]).

Az egyik nyilvánvaló kérdés, hogy mi legyen az ezeken szerzett diplomák beszámíthatóságával? S mi legyen a folyamatban levő képzésekkel? S mi legyen a folyamatban levő képzéseken majdan megszerzett papírokkal? Különösen az államigazgatásban, illetve az állami pénzből fenntartott intézményekben. Mert a versenyszféra munkáltatói, ha tetszik saját kockázatukra, továbbra is nyugodtan elfogadhatják referencia gyanánt ezeket a diplomákat. De azt mindképpen érdekes lenne látni, amint esetleg államtitkárok, kormányzati tisztviselők felsőfokú végzettsége száll el a semmibe. A folyamatban levő képzésekbe ölt pénzekkel egyetemben. Amely veszteség különben mindenkit érint, ha nem teremt a kormányzat egy tisztességes átjárást más intézmények képzéseire. Mármint az országon belül. Mert az ellen nem igazán lehet „védekezni”, hogy bármely más, a határainkon kívül működő egyetem átvegye ezeket a diákokat. Nyilván nem ingyen, de a tudásukat elismerve. Ami lehet a kormányzat nagyon rövid távú érdeke, de az országnak biztosan nem használ.

Ha a cél pedig a lex-CEU által képviselt szemlélet következetes alkalmazása, akkor persze nem csak a hazánkban szerzett papírokat teheti kérdésessé az intézkedés. A következetesség ugyanis megkövetelné, hogy az olyan papírok honosítását is tagadja meg az állam, amelynek megszerzésében a CEU-hoz hasonló működési modellt követő iskola működött közre. Egyben visszavonva a már honosított papírok érvényességét. Érvénytelenné téve minden más olyan továbbképzés eredményét is, amely az ezáltal érvénytelenített végzettség felmutatásán alapult. Ami azért is kínos lehet, mert egyes pletykák szerint a miniszterelnök, saját lábunkon álló leánykája is valami hasonló papírral rendelkezik. S igen érdekes lenne látni ebben az esetben, amint Orbán Viktor egy hátizsákkal felkerekedik, vonatra száll, és elindul Svájcba magyarázkodni. Esetleg elvonul a leányka munkahelyére megmagyarázni, hogy két tök egyforma képzési rendszerből miért nem egyforma az, amelyikben személy szerint, vagy a családján keresztül érdekelt.

S valószínűleg az az a pont, ahol az ellenzéknek is lehetne némi keresni valója. Elvárni az elfogulatlan, következetes alkalmazását bármely ökörségnek. Könnyen lehet, hogy eredményesebb lenne, mint a sajtótájékoztatós beolvasás. Különösen akkor, ha a beolvasás napokat késik. Mintha valami háttéregyeztetés állna a beolvasás mögött. Miközben az a követelés, hogy kormány „lehetőleg ne döntsön semmiről a közoktatásban 2018-ig, amíg az akkor felálló Botka-kormány át nem veszi az oktatáspolitikát”, még megkésve is komolytalan. Egyrészt azért, mert lehetnek szükségszerűen meghozandó intézkedések is. Másrészt azért, mert Botka nem nyerte még meg a választásokat. Harmadrészt viszont azért is, mert ha az oktatáspolitika terén azt kívánják végrehajtani, amit eleddig kommunikáltak oktatáspolitika címén, akkor valaki nekiállhatna megmagyarázni, hogy az mi is a gyakorlatban. Nem vitatva, hogy a tanártüntetések jelmondataiban szerepelt a 2010-es állapot visszaállításának a követelése. Azonban talán nem ártana arra is emlékezni, hogy 2010 előtt az ellen tüntettek. Különben joggal. Mert Orbán „érdeme” legfeljebb annyi, hogy a folyamatosan lecsúszó oktatáspolitikát zuhanó pályára állította. Amit megállítani kellene, és nem csupán egy lassan, szállingózva, pottyanó pályára terelni.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. április 18., kedd

Maflások az oktatásnak - közképző-szívatás

A közismereti gettók nemzeti programján kívül, amely jelenleg, és első körben, a középiskolásokat érintheti, a pedagógus szakma és a pedagógusok is megkapták a magukét. Az oktatást érintő salátatörvény egyik nagy vívmánya a pedagógushiány egy igen sajátos megoldása. A sajátosan nevelendők oktatásának pedig egy még sajátosabb megoldása.

Tekintettel arra, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTM) diákokkal való foglalatoskodást, normálisan, elég hosszú ideig tanulják az ebben foglalkoztatott pedagógusok, az ezt is érintő „társadalmi egyeztetésre” az Emmi igen méltányos időt adott. Öt egész napot. Az egész törvénycsomagra. Valószínűleg abból kiindulva, hogy ha már a minisztérium szakemberei nem tették meg, másnak sem kell szakmailag belemélyedni a kérdésbe. Mert a végén még renitens gondolatai támadnak. Elkezdenek például értetlenkedni azon, hogy a nevelési tanácsadó a jövőben miért ne adhatna ki felmentő szakvéleményt a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók számára. Amelyik szülő ugyanis ezt arra használta fel eddig, hogy „érdemtelenül” vonja ki a gyermeket az iskolai képzés fáradalmai alól, az ezt követően is meg fogja keresni a kiskapukat. A többieket meg minek szívatni? Nehogy véletlenül egy kicsit is jobban érezzék magukat?

De aki azt hinné, hogy az Emmi-ben csak idáig terjed a fantázia, az téved. A tervezet szerint ugyanis „a jövőben nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak”. Ami leginkább azt jelzi, hogy a minisztériumi szakértők munkahelyén igen erős lehet a műszaki zár. A logika elleni védekezés gyanánt. Mert lehet ugyan, hogy kisebb nagyobb értelmi fogyatékossággal az egyik gyermek szépen rajzol, a másik jól énekel, vagy Savant módjára képes elmélyedni a csillagászatban. De ezek a gyermekek, mint emberek pont olyan sérültek és sérülékenyek a földrajz, az ének, és rajz-órán, mint bármely más esetben. A nap huszonnégy órájában. Így az őket támogató pedagógusi jelenlét a teljes képzési időben indokolt. Nem csak a kiragadott pillanatokban. Amely pillanatokon kívül az erre nem felkészült tanárok nyakába varrná az oktatáspolitika a velük való foglalkozást. Ami aránytalanul terheli ezeket a tanárokat, és cseppet sem használ a gyermekeknek. A szüleiknek sem. Így a tervezet ezen pontja leginkább azt mutatja: a politikusok lenézik ezeket a gyermekeket, a szüleiket és a gyógypedagógusokat egyaránt. Miközben büntetni fog számos, fokozottan túlterheltté váló tanárt.

Akikből, különösen a szakmai tárgyak esetében, hiány lehet a jelek szerint. Különösen akkor, ha az indokoltnál is több diákot szeretnének tanulmányi gettókba zárni. A hiányt a minisztérium betűvetői, a pedagógusképzés színvonalának emelése, és a tanárok pályán tartása helyett, úgy gondolják áthidalni, hogy pedagógus végzettség nélkül is lehessen tanítani. Ha belegondolok abba, hogy mi meló volt évtizedekkel korábban a sok szakképesítés nélkül ezt-azt tanítókat továbbképezni, illetve szaktanárokkal kiváltani, a jelenlegi egy igen hatásos ötlet. Trappolva visszafele a lenini úton. S még ha csak a leninin... Egyébként a salátatörvény eme szakaszától eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti személyes esetem. Amikor egy szakközépiskolában való tanításhoz az ott szerzett szakmunkásbizonyítvány és érettségi, a szakirányú egyetem, és az ott védett doktori, de még az adott középsuliban hospitált mérnöktanári diploma is elégtelennek bizonyult egy szaktanári állás betöltéséhez.

Ennek az emléknek a fényében leginkább arra lennék kíváncsi, hogy melyik kormányközeli emberke, rokon, illetve ismerős bulija van a jelenlegi puhítások, és szakmailag aligha védhető döntések mögött.

Andrew_s
Comments on Facebook