2012. szeptember 4., kedd

Nyilatkozati baltatan.


Három napos gondolkodás után a miniszterelnök azt mondta, hogy semmi gond, és minden úgy van jól, ahogy van. Mármint az azeri gyilkos kiadatása körül. Másként ugyanis nehéz értelmezni azt, hogy sem miniszterelnöki tiltakozást nem fogalmazott meg, és higgadt tudomásulvételét helyezte kilátásba a történendőknek. Olyan körülmények között, ami a nyilatkozatháború folytatódását is jelenti egyben. Legyen az ugyanis akár belföld, akár külföld, nehéz a magyar kormány akcióját, és Orbán Viktor szerepét ezen túl, de a közeljövőben mindenképpen, leválasztani az örmény-azeri konfliktus pillanatnyi állapotától. Az is érthető, ha több párt, illetve civil szervezet is megpróbálja egyértelmű állást foglalni az ügyben. Már csak azért is, hogy válaszra késztesse a kormányzatot. Ahogy az MSZP is megtette még tegnap 2012. 09. 03.-án.

Azért szemrehányást tenni, hogy ezt a politikai erőversenyben kihasználja egy párt az adódó politikai lehetőséget, botorság. Főleg a Fidesz kordonbontásos múltjával tenni ezt botorság. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lett volna hiba a gyilkos kiadása, és azt sem jelenti, hogy a Fidesz részéről ne próbálnák meg a felelősségnek legalább a szétkenését. Így aztán még aznap, hogy Mesterházy Attila sajtótájékoztatót tartott, megjelent Selmeczi Gabriella válasznyilatkozata. Ebben olyasmit talált közölni, hogy a józan jogi megfontolások helyett az oroszok álláspontjára helyezkedett az MSZP. Aminek még felületes olvasatra is van némi olyan hatása, hogy a Fidesz a miniszterelnök védelme közben igyekszik minél több porceláncsészét összetörni a nagy igyekezetben. Például azért is, mert a megfogalmazás, amennyiben ez nem valami kommunikációs túlzás, igen alkalmas annak sugalmazására, hogy az orosz külpolitika véleménye nélkülözi a jogi megalapozottságot. Erről pedig azt állítani túlzás lenne, hogy udvarias és a felzaklatott politikai közhangulatban legmegfelelőbb reakció lenne a nagyobbik kormányzó párt részéről. Az csak sokat ronthat ezen, ha esetleg úgy találná értelmezni valaki, hogy az oroszokkal való párhuzamba állítás az ellenzéknek kijáró szitokszóvá nemesült a Fidesz szóvivőjének közleményében. De nyilvánvaló, hogy az oroszok majd reagálnak rá, ha akarnak. No meg akkor, ha Selmeczi Gabriellát kellően komolyan veszik ahhoz, hogy érdemesnek tartsák a reagálásra azt, amit mond.

Ugyanakkor a pártok közül a Demokratikus Koalíció is eljutatta Gyurcsány Ferenc levelét az örmény félnek. A kedden, 2012. 09. 04.-én, délelőtt az MTI felé is eljuttatott levélben a volt miniszterelnök kiemeli, az azeri fél már nála is próbálkozott, de hiába. Éppen azt emelve ki legfőbb iondokként, ami körül jelenleg a kormányzat a legnagyobb mosakodásban van. A gyilkos fogva tartását célzó garanciák helyzetét. Ez már csak azért is neuralgikus pont lehet, mivel a szakértői elemzések egyre inkább azt a véleményt támasztják alá, hogy a magyar kormányzat gyakorlatilag semmilyen érdemi garanciát nem kapott semmire. De a Gyurcsány-kormány korábbi elzárkózását Ramil Safarov kiadásától az is felértékeli, hogy a hazánktól egyre inkább elzárkózó Örményország külügyesei sem igen értik a hirtelen meglágyulást. De nem csak a külügyi apparátus, hanem immár a tudományos világ is elkezdte a szálak szétvagdosását. A hazai tudományos közélet központja, az MTA erre csak egy elég felszínes és semmitmondó nyilatkozatot adott ki. Tulajdonképpen arról nyilatkozva, hogy nem nyilatkoznak, és az egyes tudósokra bízva a személyes részvétnyilvánításokat, reakciókat, megnyilatkozásokat. Mintegy előrevetítve azt, hogy bármilyen eljövendő helyzetben moshassák a kezeiket. Elvégre a Magyar Tudományos Akadémiának tényleg nem közvetlen feladata a politikai nyilatkozatok meghozatala, és ezért igazán nem tehetnek majd szemrehányást nekik ezért. De végül is meg sem tiltják a politikai megnyilatkozást a tagoknak, tehát igazán példamutatóan demokratikusak, ha az élet úgy hozza, hogy ezt kell majd bizonygatni. Ám addig is, míg ez eldől, remélik a legjobbakat, és a tudóstársadalom nevében üdvözölnek mindenkit az elefántcsont-toronyból.

Beleértve a hazai örmény kisebbséget is. Miközben Serkisian Szeván Simon, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke szerint azért egy kivizsgálása az ügynek sosem árthat. Ha nem is tételezik fel a kormány rosszindulatát az ügyben. Minden esetre a Svájcban tartózkodó Martonyi János láthatóan nem nagyon zavartatja magát. Talán éppen azért, mert már megbékélt a helyzettel, hogy ő lesz a következő áldozata az ügynek. Ahogy azt a HVG vélelmezi, ahol kérdésként bár, de megfogalmazták, hogy Martonyi János vagy Navracsics Tibor lesz az, aki a miniszterelnök helyett elviszi a balhét. Nem mintha nagyon meglepő lenne azok után, hogy a külügyminiszter helyett Orbán Viktor korábbi személyes szóvivője kezdett bele a bizonyítvány magyarázásába.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése