Életközösség-mentesítés KDNP-módra.

Forrás: Index

A családi viszonyok úgy tűnik folyamatos fejtörést okoznak a törvényhozóknak, mint az legutóbb a KDNP-s Varga László felszólalása nyomán ismét kiderült. Miközben örömét fejezte ki aziránt, hogy a Ptk. része lett ismét a családjog, egyben megint előkerült a család, mint olyan, fogalmi kérdése. Egész röviden összefoglalva, szerinte az élettársi kapcsolatnak köze sincs a családhoz. Ezzel a KDNP nevében ismét leszögezte, hogy szerinte kizárólag az a család, ami házasságon vagy vérségi kapcsolaton alapul. Mint azt Mátrai Márta fideszes képviselőnő összefoglalta. S alighanem valahol itt van az a csapda, amibe a tisztelt ház kellő szemellenzővel ellátott tagjai ismét beleestek. Nem a vérségi kapcsolat tekintetében, hanem a házasság kapcsán.

Némileg távolabbról indulva, a család alapvetően olyan életközösség, ami nyilvánvalóan feltételez vérségi kapcsolatot, és a vérfertőzés elkerülésére kooptált külső tagokat. Akinek ez túl vulgárisnak hangzik, illetve nem hangzik elég magasztosnak, attól elnézést is kérek egy füst alatt. Miközben a többgenerációs nagy családokra, a szélesebb alapú közösségekre fenntarthatónak tűnik az említett megállapítás. Itt nyilvánvaló, hogy amikor két korábban idegen ember dönt a további életük együttes folytatásáról, akkor ezt a kapcsolatot alapvetően egymás számára rögzítik. Az is egyértelmű, hogy ez alapvetően manapság olyan döntés, ami elsősorban rájuk nézve jelent egy belső motiváción alapuló elköteleződést. Ez nem zárja ki, hogy ezt a döntésüket a szélesebb közösség tudtára is hozzák. Az pedig már a közösség normarendszerének a függvénye, hogy ezt a szándékkinyilvánítást milyen formában várja el. Ez azonban továbbra sem marad más, mint formai elvárás és nem tartalmi kötelezettség. Az már csak ennek következménye, hogy végső soron az a házasság, amiről az anyakönyvvezető igazolást ad, pontosan olyan élettársi kapcsolat, amiről ezt az igazolást nem állítják ki. Tulajdonképpen a bajok akkor szoktak kezdődni, amikor nem működik élettársi kapcsolatként.

Így az a kijelentése a református lelkész-úrnak, hogy „az élettársi kapcsolat az bizonyos felelősséget nem vállaló emberek közössége” alighanem elhamarkodott. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy az egyház általi összekényszerítettség például nem jelent nagyobb felelősségvállalási hajlandóságot. A felelősséggel ugyanis a felek elsősorban egymásnak, és nem az államnak vagy egyháznak tartoznak. A házasságtörések és válások statisztikáját ismerve a házassági anyakönyvi kivonat sem jelent többet egy darab sajtpapírnál annak, aki annak akarja látni. Ezzel ellentétben azok, akik egymással és gyermekeikkel szemben felelősséggel viseltetnek, azok nem a papír miatt teszik. Varga László tehát vagy az emberi együttélések tartalmi viszonyaival kapcsolatban van hiányos ismeretekkel felvértezve, vagy a pártlojalitás felülírta nála a realitásokat. Önmagában bármelyiket tekintjük, ez az ő személyes problémája is lehetne. Lehetne akkor, ha nem egy kormányzási felelősséget vállaló párt képviselőjeként nyilatkozik meg. S akkor természetesen, ha ezek a szólamok hatás nélkül hullanának el abba a semmibe, ahova valók lennének. Azonban ennek lehetőségnek sajnos, az előzmények fényében, alacsony a prognosztizálható valószínűsége. Ezekhez az előzményekhez tartozik például az a vita, ami az élettársi kapcsolatban élők gyermekeit érintette korábban.

Így aztán meg is lepődhetnénk, ha a jelenlegi felvetés nem tér ki a gyermekvállalásra. De nem kell meglepődnünk, mivel megtudhattuk, hogy a KDNP képviselője szerint az élettársi viszony „nem család”, és így az ebben élők „nem vállalhatnak gyermeket”. Ami igazi aranyköpés. Mert ugyebár a családban szerepet kap a vérségi kapcsolat, és a házasság sem több egy közösség előtt kinyilvánított élettársi viszonynál. Már akkor, ha a papírmunkától, és az egyházi szertartásokért kifizetett munkadíjaktól eltekintünk. Így aztán furcsa vérségi kapcsolat alakulhat ki úgy, hogy nem vállalnak gyermeket, és nem is élnek együtt. Azt csak remélni lehet, hogy a vérségi kapcsolatot Varga László nem valami sorsoláson nyert gyermekkel kötött vérszerződés formájában gondolta kialakítani. Bár a trianoni harangozás kapcsán nem annyira egyházi, mint politikai nyilatkozatot tevő lelkipásztor talán lélekben valahol ebben a turulkeselyűárnyékos világban mozog. De azért talán attól is eltekint, hogy mindenki, aki nem rendelkezik tudj’ Isten hány pecsétes papírral az lehetőleg szűnjön is meg. Mondjuk olyan formában, hogy a biológiai érettség elérésekor egy KDNP-s sorozóbizottság elé vezetik, ahol mindjárt össze is papírozzák valakivel. A maradékot meg esetleg kasztrálják, mivel amúgy sem vállalhat gyermeket a szeretet profétájának elveit állítólag magáénak elismerő párt képviselője szerint. Már akkor, ha nem vonul be valami szerzetesrendbe, és véletlenül mégis az emberi együttélés mellett dönt. S a sajátos nézeteivel nincs is egyedül, mivel egy KDNP-közeli blogon elolvashatóak a többi képviselő nagy ívű gondolatai. Beleértve például Stágel Bence nyűgjét is, miszerint rémes és borzasztó, hogy „a javaslat az élettársi kapcsolatok problémáinak rendezésére szinte lemásolja a házastársakra vonatkozó szabályokat”. Végképpen biztossá téve, hogy a KDNP képviselői számára kötelező a harctéri idegesség mindennel szemben, ami nem valami elvont konzervatív szemléletet tükröz.

De csak közép-konzervatívat természetesen. Mármint középkori konzervatívat. Mert azt megelőzően számos olyan rituálé létezett, ami kérdésesen illeszkedne bele a jelenlegi egyházi normatívába. Ahogy a világ ma sem egységes ebben a tekintetben. Így például kérdéses lehet, hogy az esetleg több gyermeket tisztességgel nevelő párok, akik egymásnak tettek fogadalmat, vajon a KDNP szerint minek tekinthetők? Alighanem komolytalan széltolóknak még akkor is, ha szeretik egymást, és gyermekeiket. Akik meg sem születhetnének a nagyszerű önelégültségben leledző lelkipásztor szerint. Pedig hiába hivatkoznak mindenféle elvont értékrendekre, a szeretetről ki más mondhatott volna többet, mint Pál apostol. Márpedig ő a szeretetről írt, és nem arról, hogy a szeretet csak akkor lehetséges a társ és a gyermek felé, ha egy papírt is lobogtatnak hozzá. De Jézus sem tett különbséget gyermek és gyermek között, amikor a hozzáengedésüket kérte. Így tulajdonképpen baj van akkor, amikor a KDNP papírorientáltan akar diszkriminálni a magánéletben. Ekkor már nem egy kapcsolat emberi tartalmát vizsgálja, hanem azt, hogy mennyire szimpatikus a politikai haszonszerzésük szempontjából. Esetleg nevezhetnék magukat magukat a konzervatív demagógok nemzeti pártjának, és legalább a helyükre kerülnének a dolgok.

Simay Endre István