Kósa hoffmannizmusa.

Forrás: KDNP és HVG

 Kósa Lajos abbéli kijelentése, hogy a funkcionális analfabéták száma miatt kell többek között a regisztrációs procedúra, érthetően verte ki sokaknál a biztosítékot. Zömében azoknál, akik szerint nem mindenki hülye az országban. Még akkor sem, ha a regisztrációs törvény biztosította teljhatalmi két hét nem első olvasatra veri ki a szemét sokaknak. Van azonban a kijelentésnek egy olyan üzenete is, ami felér egy kormányzati önbevallással. Ez pedig nem más, mint az a kritika, amit az oktatáspolitika felé megfogalmazott a debreceni polgármester. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy óhatatlanul egyfajta oktatáspolitikai leltár készítésére hív fel. Ahogy azt korábban írtam, nem is annyira a közművelődés jelenlegi állapota nyomán, mint egyfajta tervcélok tekintetében.

Ezekben sem igazán lehet talán sok újat elmondani. Abban a tekintetben semmiképpen, hogy szinte minden része ismert immár annak a folyamatnak, melynek eredményeként gyakorlatilag kimondható: a helyzet nem volt rossz, de sikerült nem javítani rajta. Bár, biztosan lesznek olyanok, akik ennek olvastán azt fogják mondani magukban, hogy ez egy eufemisztikus megállapítás. Mondván: nemhogy nem sikerült javítani, hanem inkább rontani sikerült a helyzeten. Ez néhány szempontból lehet akár egyedi véleményalkotás kérdése is. Elég a NAT-ba belobbizott hittan és pszeudo-hittan órákra gondolni. Az utóbbi azt jelenti, hogy mivel a NAT-tervezet szerint az erkölcstan, illetve oktatásáért is a vonatkozó egyház lenne a felelős, és ennek ellentmondó hírek nem kerültek széles körben publikálásra. Ennek következtében, rendszerszinten, mégis a hitélet alapú oktatás válhat egyeduralkodóvá. Ami nyilvánvalóan megfelel annak a klerikális lobbi-pártnak, amely Hoffmann Rózsát az ország vezetésébe delegálta. Annak pártnak, mely mostanában a családokon, legutóbb az örökösödés kapcsán, éli ki feltűnési vágyait. Az is érthető, ha mindazok számára, akik csak egy egyházon keresztül képesek a saját erkölcsi normáikat megélni, és azoknak keretet találni, ez az intézkedés előrelépést jelent. Ha esetleg bajban is lennének azzal, ha meg kellene fogalmazniuk, hogy mihez képest is előrelépés. Miközben értelemszerűen mindazok, akik a hitélet és állami gyakorlat szétválasztásában látják a jövőt, azok szemében ugyanez akár évszázados visszalépést jelenthet. Az, hogy Hoffmann Rózsa az új NAT melletti kiállással láthatóan nem volt képes kiegyenlített viszonyokat teremteni, aligha emeli politikusi megítélésének ázsióját.

Amit csak tovább rontott az oktatásnak a költségvetési megszorításoknak való alárendelődése. Az, ugyanis gyakorlatilag befejezett ténynek látszik, hogy a pedagógusok béremelése az ablakban van jelenleg. Azon, hogy 2012-ben, a 2010. óta regnáló kormány nagyobbik pártja nevében megnyilatkozó Selmeczi Gabriella szerint erről is az MSZP tehet, már meg sem lepődik talán senki. Miközben a sajtó nem az oktatáspolitikáért felelős politikus-asszony tiltakozásától, esetleg lemondási szándékától hangos. Ez utóbbit pótolhatja a Jobbik ötlete, amennyiben lemondásra szólították fel Hoffmann Rózsát. Ezzel kapcsolatban gondolom senkinek nincsenek olyan illúziói, hogy ez a lemondás a napokban esedékességet nyer. Mindeközben, Kósa Lajos mondatai kapcsán, felidézhetjük a tankötelezettség leszállítását is, mint a tanulás körülményváltozási halmazának egyik elemét. Esetleg a szakiskolákat érintő, nem is túl régi változásokat, az iskolák centrál-államosításának ötletét, és a hasonló változásokat. Ha a részletekbe belegondolunk, ezek egyike sem olyan, mint amelyik az oktatáspolitikának a funkcionális, vagy teljes akár a teljes analfabetizmus elleni harcát tudná demonstrálni.

Tulajdonképpen nagyon úgy tűnik, hogy az egyik oldalon a nevében néppárt oktatáspolitikusa a nép egy részének végleges leszakításához asszisztál. Eközben az így leszakított, leszakadó réteget, mintegy nekik téve szemrehányást, ki is rekesztené a választásokból a Fidesz politikusa. Talán szó szerint véve a görög demokráciaképet, mely szintén egy korlátos demokrácia volt. Így tulajdonképpen Kósa Lajos kijelentése egy meglehetősen álszent szövegkörnyezetet teremt Hoffmann Rózsa oktatáspolitikájának. Eközben természetesen nem tudható, hogy a vezető kormánypárt miként akar jövőképet, s főleg milyet, adni a fiataloknak. Abból ami látszik belőle, inkább a generációk, a fiatalabb korcsoportok megosztása rajzolódik ki. ami ugyancsak az oktatáspolitika vakvágányra siklását sejteti. Végső soron sokkal inkább egymás ellen fordítva embereket, mintsem a sokat emlegetett összefogást demonstrálva.

Az az oktatáspolitika, ami ebben akár közvetett támogatást nyújt, az nem más, mint az eljövendő korosztályok árulója. Áruba bocsátva őket a szolganemzedékek zselléreiben érdekelt politika rabszolgapiacán. Bízva abban, hogy képzetlenül meg fogják süvegelni azokat, akik a koncot eléjük vetik. Miközben fekete ingben feszítenek majd a tömegben bátrak, s őket hibáztatja tudatlanságukért a képmutató politika.

Simay Endre István