Ki üldöz keresztényeket hazánkban?

A vallásszabadságra is érvényes ugyanaz, ami sok más szabadságjogra. Akkor igazán nyilvánvaló a szellemi szabadság szempontjából, ha a hiánya válik dominánssá. Akár csak ráutaló magatartással. Miközben természetesen a vallásszabadság látszólagos védelme az üldözéses komplexusok kitörésekor is látványosak lehetnek. Amikor úgy lép fel valaki az üldözött szerepében, hogy valójában csak a nézeteinek reklámozásáról van szó. Presztízsből, vagy hatalomféltésből. Egyre megy. A végeredmény szempontjából mindenképpen. Ilyen lehet az, amikor hazánkban keresztényüldözést kezdenek emlegetni úgy, hogy még az Alaptörvény preambuluma is az ellenkezőjét, éppen a kereszténység felé lejtő pályát látszik kihangsúlyozni.

Ilyen körülmények között meglehetősen sajátos világlátást sejtet, amikor a hatalmon levő pártok egyike beszél önmaga üldöztetéséről. Mintha egy tornádó kócolta volna össze néhányak agytekervényeit és világlátását. Adott esetben éppen ellenkező hatást is kiváltva persze, mint amit szándékozik a közszereplő. Ilyen eset lehet például az, amikor Semjén Zsolt dolgozatainak kritikája kapcsán a párttársak keresztényüldözést emlegetnek. S mert Semjén Zsolt ez „elfelejti” visszautasítani, illetve maga kérni az egyetem vizsgálatát, óhatatlanul felmerül, hogy azonosul Pálffy István véleményével. A még csak nem is személyét, hanem irományait írt vélemény tehát az antikrisztus megnyilatkozása. A KDNP-s politikus pedig maga a kereszténység megtestesülése, és iratai szinte már evangéliumi súllyal kezdenek bírni, ahogy a keresztényüldözés alanyaivá és tárgyává válnak egyidejűleg. Mintegy előre vetítve azt is, hogy Rétvári Bence államtitkár úr külön passzusban fog megemlékezni az esetről, mint a hazai keresztényüldözés eklatáns példájáról. Azon a konferencián, amit a jelen századi üldöztetés jegyében szervez az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Barankovics Akadémia Alapítvány. Semjén Zsolt tehát könnyen lehet, hogy bevonul a konferenciatörténelembe.

Egyébként önmagában egy ilyen konferenciának nyilván meg lehet a maga politikai, illetve tudományos aktualitása, mivel van pár olyan helye a világnak, ahol nem életbiztosítás kereszténynek lenni. Hazánk azonban nem ilyen. S éppen ez teszi sajátossá, hogy két államtitkár is képviseli a kormányt a rendezvényen. Közülük Hölvényi Györgynek, mint az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak a szerepe akár érthető is lehet. Egyfajta összekötő kapocsként az egyházhoz közeli rendezvény és a világi kormányzat között. Az azonban, hogy Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára mit keres ott kormányzati minőségben már kevésbé érthető. Nem azért, mintha Rétvári Bence magánemberként nem vehetne részt bárhol, hanem államtitkárként előadást tartva nem magánember. Ebben az esetben azonban még akkor is felvethet pár kérdést a részvétel ilyetén szerepeltetése a meghívón, hogy még nem ismerhetjük a tartandó előadást. Ezek egy részét már érintőlegesen említettem, hiszen hatalmi pozícióból hazánkban az üldöztetik hivatalból, amit a hatalom üldöz.

A hatalomban részt vevő államtitkár tehát az első kézből tudhatja, hogy mit üldöz, vagy nem üldöz a hatalom. A hatalmi szerveken kívüli üldöztetésről, például a belügyminisztertől, szintén első kézből szerezhet információt. Különben ezen a logikai küszöbön Pálffy István képviselő úr Semjén Zsoltot védő beszéde is könnyű szaltóval esik hasra. Lévén, hogy ő is a hatalomban részt vevő pártok egyikének képviselőjeként szólalt fel. Így aztán Rétvári Bencének, államtitkárként meg kellene tudnia válaszolni a kérdést, hogy a keresztényeket üldöző hatalom nevében szólal meg a konferencián, vagy az általa is képviselt hatalom által üldözött keresztények nevében fog-e beszélni? Holott tanulhatott volna a saját esetéből, amikor is szintén államtitkárként ignorálta az élettársakat egy keresztényi konferencián, és végül nem győzte megpróbálni magyarázni a menthetetlent. Bár az, hogy olykor szembemegy Jézus tanításaival a gyermekekről elég nehezen menthető. De Rétvári Bence árnyékkereszténysége már csak ilyen. Leginkább üldözött. Neki már a hangok is megmondták talán.

A hangok persze azt is elmondhatnák olykor a politikai szereplőknek, hogy amíg a hatalmat képviselik, addig nem élhetnek bármeddig és bármikor azzal az elcsépelt mondattal, hogy „irodalmi munkásságuk része” az, amit mondanak, írnak. Mert tegyük fel, hogy Rétvári Bence, mint hatalmi tényező üldözöttnek érzi magát keresztényként. Akkor ugyebár a hatalom legtriviálisabb „üldözője” a mindenkori ellenzék. Ebből szinte adódik az, hogy az ellenzék keresztényüldöző, akivel az Alaptörvény preambulumának teljes súlyával kell elbánni. Ami nem csak a Kerényi-féle illusztrációk lábukra ejtését jelenti. Elvégre ki foglalkozna ilyen apróságokkal, ha ki lehet kiáltani az ellenzéket az antikrisztusnak. Annak a sátáni erőnek, ami kikezdi a nemzet pásztorának hatalmát, és helyettesének evangéliumait. Bár egy internet-oldalt átírni, és egy meghívót átszerkeszteni nem a világ. Talán Rétvári államtitkár úr is megérti, hogy államtitkárként a minisztériumát, és vele mindenkit képvisel. Nem csak azokat, akikkel együtt bólogat a misén, hogy „jól mondod öreg”. Egyszer talán megérti.

Simay Endre István