2013. március 15., péntek

2013 márciusának idusán.

Március idusán megölték Caesar-t. Március idusán a legenda szerint Petőfi a Nemzeti dalt szavalta egy lépcsőn. Március idusán összeállítottak egy tucat pontot a szabadság jegyében. A szabadság jegyében, az önkényuralom ellenében. Kicsit Caesar szenátorainak is örökébe lépve. Elvetve a kockát, essen is bármely lapjára.

Március idusára virradólag Magyarországnak katasztrófahelyzetet dobott a gép. Viharos szél kavarja a havat. Elzárva a települések közül sokat. S viharos Alaptörvény-módosítás kavarja a politikát. Elzárva a humanizmus és demokrácia útját az egyeduralom csúcsratörését segítve. De március idusa kapcsán díjakat is osztanak. Államiakat. Óhatatlanul politikai állásfoglalássá téve a díjazott kiválasztását. Március idusán 1848-ban kiszabadították Táncsics Mihályt. Kiszabadították a politikai fogságból. 2013-ban többen visszaadták a Táncsicsról elnevezett díjat. 1848-ban az önkényuralmi hatalom ellen keltek fel Táncsics kiszabadítói. 2013-ban egy rasszista egyeduralmat pártoló kapott a hatalomtól Táncsics-díjat. A havazásban talán Táncsics könnyei is vegyülnek.

1848 március idusának következtében olyanok haltak, kik talán csak szívükben voltak magyarok. 2013-ban a csak szavukban magyarok akarják eldönteni másról, hogy ki magyar. Alanyi jogon maguknak fenntartva a döntés jogát. 1848 március idusán a bátrak maradtak, s a szabadságért tettek. A vezetők is. 2013 márciusának idusán az alvezér fehér lovon majmol egy volt vezért. 2013 márciusának idusán a bátorságról beszélő vezér az országon kívül magyarázza bátorságát. Szakítva azzal, a nemzetközi polgárosodásért is felkelő szellemiséggel, melyért 1848 március idusán utcára indult az ifjuság.

Szemben a fél világgal, és 2013 ifjúságának szellemiségével is szembehaladva. Béklyóba vetve a szellemet. Mert ez az új szabadságharcos hatalmi szemlélet. Szemlélet, mely inkább diktátori szellenet. Szemlélet, mely szóban bátor, s jogot formál más jogáról, míg azt távol tartja önmagától. Alaptörvénybe öntve az önakaratot, és nem a demokráciát erősítve, de a demokratikus felhatalmazással visszaélve.

Míg újat nem dob a gép. Míg a kocka körül szorul az ököl. Míg más nem szorul, s nem a kocka körül. Március idusa után, a talán még szabad szólás jogán. Táncsics-díj híján, de inkább Táncsics nyomán. Így, március idusán.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése