Matolcsy és a hatalmi mese.

Forrás: ATV

Azok után, hogy Matolcsy György már a hivatalos megnevezését megelőzően mintegy önleltárt publikált, majd gyakorlatilag egy jegybankelnöki megnyilatkozást produkált, az új MNB-elnökre tett javaslat aligha keltett nagy meglepetést. Orbán Viktor bejelentése arról, hogy kedvenc, már az előző kormányzati ciklusban is kipróbált gazdasági miniszterébe helyezte a belehelyezni valóit olyan lépés volt tehát, amit a piac várt, és előre beárazott. Aminek legalább annyi előnye van, hogy a forint nem romlott a bejelentés alkalmából.

Ami a várakozásokat illeti, alighanem még hosszas elemzések tárgyát fogják képezni. Beleértve azt is, hogy mennyiben fog megfelelni a Magyar Nemzeti bank ezt követő működése a vele szemben támasztott elvárásoknak. Érkezzenek azok akár az orbániumi holdudvarból, akár a nemzetközi piacokról. Beleértve akár azokat a piacokat is, ahol a sokat emlegetett IMF-kamatoknál drágábban sikerült eladni a nem kevésbé sokat emlegetett államkötvényeket. De Matolcsy György adott esetben elmondhatja majd, hogy ő maga helyezett gazdasági aknazárat saját maga alá. Mintegy mellékesen persze az egész magyar gazdaság alá, de ilyen apróságokkal igazán nem foglalkozhat az, aki szerint egy egész világ-összeesküvés tör az általa megálmodott gazdaságpolitikai alapvetések megvalósítása ellen. Legalább is azoknak az elemzőknek, akik szerint nem folyik fenékig tejjel és mézzel, rendre ilyen üzeneteket küldött. S alighanem a konkrét gazdaságpolitikai ténykedésén kívül Matolcsy Györgynek az ilyen nyilatkozatai azok, amik igazán problémásak.

Azok a nyilatkozatai, amik a politikusi komolyságát kezdhetik ki bárkinek. Elvégre nem feltétlenül előnyös az, ha egy országért felelős politikus az udvari bohóc szerepét vállalja magára. S ez akkor is igaz, ha bírja a vezéri támogatást ebben a szerepben. Az persze szomorú, ha egy gazdaság vezető az első számú tapsonc szerepébe szorul. Aminél csak az szomorúbb, ha a király a senki által nem visszaigazolt udvari bohóc irányelvei szerint hoz gazdasági döntéseket. Egy olyan politikai környezetben, ahol még a diákságnak is a fenyegetés jut akkor, ha túl kívánnak lépni azon a keselyű-árnyékon, ami fentről vetül a tanulmányaik alapját szolgáló oktatási rendszer pedagógiai, egzisztenciális, valamint személyi és gazdasági alapjaira. Az ugyanis borítékolható, hogy egy önerősítő folyamat indulhat be. Olyan, ami egy permanens szabadságharcos szívének lehet, hogy kedves, de aligha használ azokban az esetekben, amikor nagyon is szükség lehet a gazdasági vezetés komolyan vehetőségére.

Nem is csak a nemzetközi bankközi, és országok közötti tárgyalásokban, hanem a belpolitikában. Márpedig Matolcsy György sokat tett annak érdekében, hogy a komolysági koefficiense igencsak alacsonyan alakuljon. Hiába nyilatkozik ugyanis egy vezető arról, hogy minden nagyon szép, és mindennel meg van elégedve. A lakosságnak minderről meg lesz a maga véleménye. Akkor, amikor betér a sarki boltban azzal a jövedelemmel, amit a recesszióban bővelkedő gazdaság biztosít számára. Akkor, amikor hiába értekeznek neki tündérmeséről, mert legfeljebb a bányászbéka őszszájáról szólómese jut az eszébe. A varázslatos eredmények emlegetéséről pedig legfeljebb a varázslatosan nagy mellébeszélések közepette tapasztalható varázslatosan rossz eredmények. A volt gazdasági miniszter azon nyilatkozatai, melyek nyilvános közröhej tárgyát képezték szintén nem voltak alkalmasak arra, hogy komolyabban vegyék a kijelentéseit. A piros pöttyök esetére bővebben aligha kell kitérni a részletesebb indoklásért.

Ilyen előzmények után kellene „eladni” Matolcsy Györgyöt megfontolt, és a kormány, pontosabban annak vezetőjétől független jegybanki vezetőként. Olyan vezetőként, akinek például az inflációra vonatkozó előrejelzéseit komolyan veszik azok, akiknek a napi kiadásaik fedezetét szolgáló folyószámlái, kisbetétei vannak a bankokban. A bankrendszer tagjai ugyanis aligha örülnének a kapuk előtt álló, és a betéteiket felszámoló emberek alkotta soroknak. Ebből a szempontból nem biztos, hogy Matolcsy György volt a jó választás. Hacsak éppen azért nem, mert Orbán Viktor joggal bízhatott abban, hogy a kutya se veszi komolyan. Sokan pontosan ugyanabba a hangszóró-szerepbe árazták be már így is magukban, mint Hoffmann Rózsát az oktatáspolitika esetében. De röpke pillanatig tételezzük fel, hogy tényleg komolyan kellene tudni venni. Ebben az esetben furcsa kommunikációs társasjáték indulhat a jegybankkal. Az a fajta társasjáték, hogy Matolcsy György állít valamit, aminek elsőre az ellenkezőjét sem biztosan hiszi el a hallgatóság. Például csökkenő inflációról beszélve inflációs várakozást kelt, ami nem feltétlenül csökken akkor, ha éppen ellenkezőleg fokozott inflációról kezd értekezni.

Egy sajátos, de kétségtelenül unortodox pénzpiachoz vezetve, mely unortodoxia abban jelentkezhet, hogy igazi játékelméleti kihívást jelenthet a résztvevőknek. Aminek szórakoztató voltát jelentősen csökkentheti az, hogy a családok napi megélhetésére hathat a jegybanki politika kiszámíthatatlansága. Így elképzelhető, hogy egyre kevesebben akarnak majd részt venni a pénzjegynyomdát, a banki letéteket, a megélhetési költségeket érintő találgatásban. Miközben sikerült Matolcsy Györgyöt olyan pozícióba tornászni, amiben az egész országot bedöntheti egy bohóctréfának szánt bejelentésével. Például a valutatartalékról, melyet egyes pártok meglehetősen féltenek Matolcsy Györgytől. Ugyanakkor sajnos lehet olyan forgatókönyv, ami mégis errefele látja az alagút végét. Az országos gazdasági csőd és káosz, a spekulánsokon kívül, például kedvezhet azoknak is, akik éppen ebben, illetve az ezt követő „rendcsinálásban” látnak fantáziát. A hatalom ezen „iparosai” számára például Matolcsy György akkor is az ideális jelölt lehet, ha maga a volt gazdasági miniszter esetleg meg van győződve a saját tehetségéről és jóindulatáról.

Andrew_s