2013. április 21., vasárnap

Motoros sakk a hatalommal

A korábbi hírekkel ellentétben a motorosok felvonulását ismételten betiltatta a miniszterelnök. Ezzel szinte oka-fogyottá vált az a korábbi írás, ami a motoros-felvonulás kapcsán a „zemberek” tollasnak nézett hátáról emlékezett meg. Azonban továbbra is áll, hogy demokratikus körülmények között snassz, ha a kormányfő egy személyben a döntnök a felvonulásokról. S alkalmasint a motorosok mégis felvonultak.

Látszólag bekapcsolva ezzel a politikai kommunikációban jól ismert gumicsont-gyártó gépsort. Óhatatlanul arra sarkalva a hírekben böngészőket, hogy az elfedni kívánt történéseket kezdje el keresni. Holott Orbán Viktor tulajdonképpen tényleg sikeresen csapdába ejtette önmagát a motorosokkal való huzakodásban. Amit sokszor a szemére vetettek, azt végső soron sikerült fényesen igazolnia. Azt a már említett mozzanatot, hogy még az önmagának hozott jogszabályok sem okvetlen tiszteletben tartandóak. Illetve azt, hogy a miniszterelnök tényleg tetszőlegesnek érzi az általa manipulálható események körét. Ugyanakkor még azt a szépségflastromot is megtagadták tőle a motorosok, hogy legalább otthon maradjanak. Ellenben tulajdonképpen kommunikációs mattal ünnepelték meg a kormányfői beavatkozást.

Azok után ugyanis, hogy a miniszterelnök telekürtölte korábban a médiát a devizahitelesek problémáival, tulajdonképpen mesteri húzás volt hozzájuk csatlakoznia a Nemzeti Érzelmű Motorosok maroknyi csapatának. Két legyet is ütve ezzel. Ha ugyanis Orbán Viktor, vagy Pintér Sándor ezt követően akarta volna szétzavarni őket, akkor azzal óhatatlanul szembekerül a saját retorikájával. Még akkor is, ha az ócsai lakópark végső soron, és sok szempontból, köznevetségszerű történettel bír. Ugyanakkor azt is demonstrálták, hogy készséggel, és legalább olyan hatásfokkal csinálnak hülyét a miniszterelnökből, amennyire az szeret pávatáncolni mindenki mással. Azaz, nyugodtan beszéljen a kormányfő azt, amit akar ők akkor is kivonulnak. Egyben a devizahitelesek megmozdulását óhatatlanul rátolják a szélsőjobbra, amivel sok szempontból annak hiteltelenítése is bekövetkezik.

Aki ugyanis kétségbe vonta volna a korábbi „Adj gázt!” elnevezéssel betiltott rendezvény gazdáinak szélsőséges vonzódását, azt a legújabb nyilatkozatok alighanem meggyőzhetik. A korábban betiltott vonulásért ugyanis egy antiszemita, illetve eredetileg anticionistának hirdetett, megmozduláson kívánnak részt venni. Csatlakoznak ugyanis az ifjabb Hegedűs Lóránt által szervezett tüntetéséhez május 4-én. Így végső soron az önmagukat nemzetinek nevező motorbőgetők csak elmennek a botor bőgésre szidni a zsidókat. Már akkor, ha Orbán Viktornak nem akad kedve azt is betiltani. Amire nyilvánvalóan kész, és a történelemből ismert a recept. Különböző neveken, de azonos sugallt tartalommal sok kicsi, atomizált, és a belügyi erőket atomizáló tüntetést kell szervezni.

Végletesen megosztva az ellenőrzésre szánt erőket, és véglegesen igazolva azt, hogy Orbán Viktor esetleg képtelen kontroll alatt tartani az országot. Előbb utóbb ugyanis csak sikerülhet hiba elkövetését elérni a hatalom részéről. Egy felcukkolt, és korábban bűnbak-felmutatással kielégített, ráadásul mozgékony tömeggel szemben ennek sem nulla ugyanis az esélye. Így az a taktika, mellyel korábban gesztusokat gyakoroltak a szélsőségeknek, akár a közeljövőben visszaüthet. Ami azonban korántsem biztos, hogy Orbán Viktor minden ellenzékének kedvére lesz. Bár, tekintetbe véve a miniszterelnök korábbi nyilatkozatait, és kiállását például Bayer Zsolt mellett, még az sem biztos, hogy a kialakult, illetve kialakuló helyzet a kormányfőnek ellenére lenne. Függetlenül attól, hogy az önmagát nagy machinátornak hívő vezér meddig tartja valóban kézben a szálakat.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése