2013. július 4., csütörtök

D. C. Engelbart az örök egérmezőkre tért

Forrás: ABCNews
Kedden este, Atherton-i (Kalifornia) otthonában, 88 éves korában, elhunyt Douglas C. Engelbart. A neve talán nem is mond sokat az átlag számítógép-használó számára. Holott informatikai hagyatéka nélkül a mindennapjainkat egyre kevésbé tudjuk elképzelni. Ott volt a valamikori ARPANET szülőszobájában, mely nélkül az internet világa sem jöhetett volna létre. Legjelentősebb mégis talán a vizuális kurzor-pozícionálásban szerzett érdeme.

Technikai zsenijét talán éppen az mutatja, hogy akkor kezdett intenzíven foglalkozni a számítógépek grafikus felületeivel, és az azon való egyszerű mutogatással, amikor a számítógépeket szinte még tonnákban, illetve köbméterekben lehetett mérni. Douglas C. Engelbart a Stanford Research Institute berkeiben ekkor, 1963-ban építette meg Bill English mérnök segítségével az egér prototípusát. Majd szabadalmaztatta is azt. Azt követően, hogy a „golyós” eszközökkel való pozícionálás már egy kanadai projekt keretében mintegy tíz évvel korábban megvalósult a trackball ősének segítségével. Az Engelbart-egér azonban nem golyóval, hanem kerekekkel működött. Az angol „mouse” –elnevezés Bill English 1965-ben megjelent „Computer-Aided Display Control” című művében jelent meg.

Ugyanakkor a számítógépes egér elterjesztéséért nem az első feltaláló kaszálta be a nagy pénzeket. A grafikus eszközökkel, szerkesztőprogramokkal foglalkozó Xerox volt az, ahol először futott be nagy karriert a háromgombos egér. Részben ennek alapján készült el az Apple-gépek egygombos, és már a gyalog-vásárlók által is megfizethető egere. Eközben a kerekek az egér belsejébe költöztek, és vezérlésükre gumigolyót is kaptak az egyre tömegesebben piacra kerülő eszközök. Meghódítva a különböző számítógép-architektúrákat, és operációs rendszereket egyaránt. Így az időközben, az otthonokban egyre inkább elterjedő Intel-rendszerű PC-ket is egyre nehezebb volt már csak karakteres felülettel, és billentyűzetről vezérelve elképzelni. Annyira, hogy a programozókat képző tanfolyamokon sokáig az egyik kedvenc feladvány volt az egér kezelésének beépítése a DOS-os alkalmazásokba. Majd ezeken az eszközökön is megjelent a grafikus kezelőfelület. Először a DOS grafikus héjaként. Alapból, és kevés varázslattal életre csiholva adva támogatást az egerek használatához.

Azokhoz az egerekhez, melyek már egyre messzebb szakadó mutációivá váltak annak az ősnek, mely valamikor a múltban megépült egy laborban. De ez, ahogy mondani szokták, már egy másik történet. Az ős megalkotója, aki bábáskodott az internet egyik ősénél, és a mára általános csoportmunka-támogató rendszerek kialakulásánál is immár eltávozott. Douglas C. Engelbart immár felülről nézi az egyre változó egereket és rendszereket. Nyugodjék Békében!

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése