 |
| Forrás: Wikipedia |
2013. augusztus 10.-én meghalt Csatáry
László, aki a visszaemlékezések szerint egy volt a náci gépezett szadista
láger-alkalmazottainak sorában. A hírt két nappal később erősítették meg. Látszólag
lezárva azt a procedúrát, ami az egyszer már elítélt háborús bűnös kiadatása
körül zajlott.
S valóban. Az égi igazságszolgáltatás
kivonta a földi hatálya alól. Legfeljebb hullagyalázássá téve a test további
meghurcolását. Miközben kár lenne azt hinni, hogy a háborús bűnösök, már csak
biológiai okokból is, bekövetkező fogyása az általuk egykor képviselt
szellemiség kihalását is eredményezné. Jól mutatják ezt azok a reakciók, melyek
a kassai gettóban ténykedő korbácsvirtuózt nemzeti hősként, a jó ügy
mártírjának, és a rendfenntartó munka krémjének tekintik, állítják be. De az is
nyilvánvaló, hogy mindezek a vélemények igencsak csendesek lennének, és a
kocsmák sarkaiba húzódnának, ha nem kapnának politikai hátszelet. Ha az alig
különböző szellemiséget képviselő ózdi vízelzárással nem lehetne szavazatokat
szerezni, ha a cigányokra vadászó biológiai objektumok nem kaphatnának szinte
nyíltszíni tapsot. Ha fekete, vagy barna egyenruhába masírozó, illetve esküt
tevő, emberekből állónak látszó tömegek nem élveznék a hatalom, vagy a
parlamenti pártok egy részének hallgatólagos támogatását. Ha...
S ebből a szempontból szinte érdektelenek
azok az ellenérvek, amik szerint bezzeg a szövetségesek is. Az ugyanis egyetlen
ártatlan életet nem támaszt fel az áldozatok közül, ha a bűnöket
relativizálják, a bűnösöket mások bűneivel mentegetik. Nem, szó nincs arról,
hogy a Berlinben megerőszakolt nők, a drezdai bombázásban meghalt civilek, a
szibériai táborokban éheztetettek és megvertek ügye ne kiálthatna vizsgálatért.
Azonban ez soha nem fogja felmenteni azokat, akik módszeresen gyilkoltak meg
származásuk miatt másokat. Azok, akik ezeket a bűnöket elkövették méltatlanok a
szánalomra. Mert az, aki szánalom nélkül öl meg, kínoz halálra, és küld halálba
másokat, az EMBER titulusra való jogot veszti el. Csatáry azonban csak egy volt
ezek közül. Biológiai pályafutását befejezte, de az eszme, melynek szolgálatába
szegődött továbbra is fennmaradt. Nem kitömött állatok csontjainak DNS-foszlányaiban,
hanem az embertársaikban csak ellenséget látni képes Homo sapiens példányainak nyakán
ülő csonthólyag tartalmában. Ahonnan megfelelő hívószavakkal lényegesen gyorsabban
aktivizálható, mint az említett DNS-foszlányok.
Holott az a lény, melynél az utóbbit
először megkísérelték, talán sokkal több figyelmet érdemelne, mint Csatáry
László. Ez az élőlény nem más, mint a kvagga néven elhíresült zebra-alfaj.
Az utolsó élő egyede ezen a napon, 1883. augusztus 12-én múlt ki Amszterdamban,
az Artis Magistra Állatkertben. Első DNS-mintáját pedig mintegy száz évvel
később vonták ki egy kikészített bőrmintából. Megerősítve egyben azt is, hogy
előbb sikerült kihalasztani az állatot, mintsem pontos rendszertani helyét
megállapíthatták volna. Ellenben felcsillantva a lehetőséget arra is, hogy
talán sikerül rekonstruálni testmintázatában kétszínű zebra-félét. Mert a
kvagga egyik jellegzetessége éppen az volt, hogy csíkozottsága csak a testének
elülső felére korlátozódott. Jól láthatóan, és senki elől nem titkoltan.
Ideológiát sem gyártott hozzá, és nem is volt szüksége olyan kitételekre,
melyek a „bezzeg” szócskával kezdődtek. A tisztán biológiai evolúció nem igazán
szorul rá ilyesmire. A tarkák tarkák, és csíkosak csíkosak. S a kettős mintázatúak
sem titkolják milyenségüket. Igaz, a mai napon kihalt kvagga nem is volt az
emberi társadalom tagja.
S amennyiben a fajt sikerült rekonstruálni,
akkor talán a tudomány dicsőségét is. Mert az legalább akkora tudományos
kuriózum lesz, mint amilyen politikai különlegesség lenne az emberi
kétszínűség, a másik embert megalázó rasszista és fasiszta nézetek eltűnése. Addig
is, az Equus quagga quagga talán megérdemli ezt a pár megemlékező, és együtt érző
sort. Utolsó példánya halálának évfordulóján.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése