2013. augusztus 24., szombat

Eger, Gárdonyi városa, szobortalanít

Forrás: Stop.hu
Eger városa lehet, hogy a papok városa. S lehet, hogy nem. A csuhások népsűrűségét sem becsülném meg így a távolból, ahogy a polgármestert sem sorolnám ebbe a kategóriába csak azért, mert a KDNP színeiben vált Habis László azzá, amikor a nép kegyelméből megválasztották. Emlékezni azonban könnyen lehet, hogy nem ezért, hanem a fővároshoz való felzárkózása miatt fognak rá.

A Parlament előtti tér átrendezésének egyik „mellékhatásaként” új rendet vágtak. Többek között, a fák mellett, a Kossuth tér szobrai között. Egerben nincs Parlament, de azért a Habis László alighanem mégis ki akarta fejezni, hogy számára a hatalmi centrumhoz való igazodás mindenek elé helyezendő. Parlament nélkül a Városháza előtti terület átalakítása jöhetett szóba. Talán nem is teljesen minden ok nélkül. Elvégre Gárdonyi Géza városa ennyit megtehet a Gárdonyi emlékév tiszteletére is. S persze Dobó István tiszteletére is, aki valóban heroikus küzdelmet folytatott a megszálló hadak ellen. Nem egyedül, hanem azokkal a végvári katonákkal karöltve, akik nélkül minden várkapitányi teljesítmény meddő lett volna. Talán ezt is szimbolizálta tér szobrainak korábbi együttese, mivel a központban álló Dobó-szobrot egy másik kompozíció, a Végvári vitézek lovas szobra egészíti ki.

Az igeidők váltott használata nem stilisztikai kérdés, mivel az utóbbi, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása, már csak ideig-óráig díszíti a teret. A lakosság által megválasztott polgármester a köz tiltakozása ellenére a szobor elvitetése mellett döntött. Ha már Kossuth-szobor nincs a Kossuth téren, akkor ezzel demonstrálva feltétlen kiállását a hatalomgyakorlás azon módja mellett, miszerint kedvenc ölbéli frakciója bármit megszavaz. Oszt jónapot. Mert azt magától a polgármestertől tudhatjuk, hogy az önkormányzat nyújtotta be a „Dobó tér – Eger patak – Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja” című pályázatot, és a feltételek kidolgozója is az önkormányzati tulajdonú Egri Városfejlesztő Kft. Az 1967-ben a jelenlegi helyére került szobor pedig a projekt keretében lovagolhat a Szúnyog közbe. Részben talán azért, mert néhány nézőpontból takarja a Városháza épületét. A polgármester székhelyét viszont mindenkinek, bárhonnan, bármikor látnia kell. Sőt! LÁTNIA KELL! Csupa nagybetűvel. Kerül, amibe kerül. Elvégre Eger városának az a több mint 328 milliócska meg sem kottyan.

Egy polgármester nem engedheti meg magának, hogy székhelyét ne lássák, utasításait ne hajtsák végre, parancsait ne szavazzák meg. A rossz nyelvek szerint ilyen hatalmi demonstráció az oka a Dobó István Vármúzeum személyzeti átszervezésének is. No meg az, hogy a tudományos, mit ad isten történelmi munka helyett legyen ott móka, kacagás, meg túrizmus, meg minden szép és történelmi. Ja, az nem. Viszont az említett szoborcsoport esetében legalább jelképileg helyes. A „Végvári vitézek” egyik paripája épp a fenekét mutatja a városházáról kilépők felé. Jól jelképezve a polgármester véleményét városának polgárairól, véleményéről. Márpedig nehogy már egy közel két emberöltő előtt odahelyezett szobor mondjon véleményt egy politikusról. Vagy sugallja azt, hogy a győzelemhez az egyszemélyi hatalom kevés, és a közösség is kellhet. Neki? Ugyan már!

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése