Szobordöntéssel az orbáni hatalomért

Úrfej-felmutatás
Fotó: HVG / Túry Gergely

Nagy beharangozások után tompán puffantak egy hungarocell-szobor alkatrészei. A tompa puffanásra a „na bumm és akkor mi van” visszhangja felelhet. Legfeljebb az ellenzéki kesergőt inspirálva újabb hangerő-spirálra. Jó lenne tudni, hogy vajon erre mi szükség volt, és különösen mi szükség volt ebben a formában? Kanapén üldögélve erre aligha adható egyértelmű válasz.

Márpedig jó lenne, ha az ellenzék is tudomásul venné, hogy az emberek nagyon nagy része kanapé-reformer. Elmegy választani akkor, ha nagyon dühös, nagyon változtatni akar, vagy esetleg akkor, ha nagyon muszáj. S mert évtizedekig nagyon muszáj volt, reflexből még sokáig akkor is sokan elmentek, amikor már nem volt annyira kötelezettség elmenni szavazni. Azóta sokszor sokan azért mentek szavazni, mert dühösek voltak az éppen aktuális kormányra. Az eddigi választások történetében általában erre játszott rá az aktuális ellenzék. Elérve azt, hogy sokan a kisebb rosszra adva a voksot segítették elő a kormányváltást. Egyébként 2006 is sokaknak erről szólt, mivel a Fidesz korábbi kormányzása, és egyre szorosabb kötődése a szélsőségekhez, a mindent tagadó, és gyakorlatilag semmit sem segítő parlamenti munkája, sokakat elriasztott a kormányváltástól. 2006-ban tehát sokaknak az MSZP vezette koalíció látszott a kisebbik rossznak. Mindez egyben azt is jelenti, hogy hazánkban gyakorlatilag a negatív kampányokra szocializálódtak a választók. Miközben egyre többen szeretnének egyszer már úgy szavazni, hogy van valami ami mellé ki lehet állni, és nem csak valami ellen kell voksolniuk.

Bajnai Gordon múlt októberi visszatérése a politikába végső soron ezt ígérte eredetileg. Azzal együtt benne volt a pakliban a várt pozitív kampány, hogy Juhász Péter emlékezetes megszólalása eleve az ellenzéki erők megosztásáról szólt. Ez azonban felejthető lett volna. Egyebek között akkor, ha ezt követően, az időközben párttá szerveződött, Együtt 2014 élén komoly szakmai munkát tesz le, egyfajta olajfa-koalíciót szervez, és szakít a populizmus mindent homályba borító, szinte kizárólag csak érzelmekre alapozó ködével. Ezzel szemben Bajnai Gordon, illetve az MSZP részéről Mesterházy Attila is, nem egy esetben alkalmazkodni látszott a Fidesz legutóbb ismét megválasztott vezérének retorikájához. Ami nyilvánvaló vakvágány azok számára, akik ezen a terepen idegenek, és el sem várják tőlük a honosságot ezen a grundon.

Ennek fényében a Szolidaritás mozgalom által kezdeményezett szoborállítás, majd –döntés, szintén a negatív kampányfogások egyike. Ami könnyen visszafele elsülő gépkarabéllyá válhat. Még akkor is, ha pár napos szenzáció lehet belőle, és ezért médiahekknek is jó lehet. S nem azért sülhet el visszafele, mert Orbán Viktor a demokrácia csúcsát képviseli. Ahogy az jól látszott a ’930-as, illetve a ’950-es évek diktatúráira hajazó legutóbbi tisztújító párttaggyűlésen is. Tipikusan bemutatva a párton belüli személyi kultusz működését, melynek társadalomszintű kisugárzására minden szervezeti alapot is megteremtettek már a kormányzat részéről. Ezek a jelek végső soron akár érthetővé is tehette volna a szimbolikus szoborállítást, majd annak nem kevésbé szimbolikus ledöntését. Ha az a volna, ott nem volna. Ez esetben az a bizonyos volna az, hogy amennyiben tömeges, és a félelmi küszöböt meghágó elégedetlenkedési hangulat volna az ellenzékkel szolidárisan. Azonban, tekintettel a jelen társadalmi állapotokra, és az ellenzéki vezetők korábbi elitista akcióira, ilyenről aligha beszélhetünk.

Egy gyors, és nyilván nem hibátlan, vagy vitathatatlan, leltárt téve, a szobor állítás kapcsán az egyes csoportokban végső soron nem igazán lehet tudni, hogy kiket is kívántak megszólítani általa. A jobboldalról indulva a parlamentben is képviseletet kapott Jobbik felé Vona Gáboron keresztül vezet az út. Az ő szoros kapcsolata az orbáni politikával és korábbi ismeretsége Orbán Viktorral közismert. A tőle jobbra álló ultrákat ugyan ki lehet vezetni az utcára, és akár szobrokat is dönthetnek talán, de őket aligha akarta Bajnai Gordon megszólítani. Reményeim szerint különben a Jobbikot sem. Az ultrák korábbi TV-székházgyújtogatási akciója nyomán egyébként feléjük a Fidesznek jobbak lehetnek a csatornái. Az emlékezetes 2006-os akciójuk ugyanis egyes vélemények szerint köthető Wittner Mária fellépéséhez is a NŐPiF-en. Ez a két, különben radikalizálható, csoport kiesik a szobordöntés címzettjei közül. A Fidesz kemény magja hitelvi, illetve haszonelvi alapon alighanem kitart Orbán Viktor mellett. Így részükről legfeljebb zsigeri tiltakozást lehet betakarítani a Vezér kifigurázásával. Jól mutatja ezt, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) máris bejelentette az ellen-Békemenetet. Habár, a KDNP ismert túllihegési hajlama miatt még így is hozhat valamit a szobordöntés a politikai konyhára. Mert annak fejtegetése, hogy egy szobor ledöntése azonos a gyilkosságra uszítással ugyancsak a kabarészerzők tollára való téma lehet. Mert egy meglehetősen szánalmas pedálozás Orbán Viktornál, akinek újraválasztásához Semjén is elment talpat nyalni.

A jobboldal mérsékeltebb csoportjai alighanem sokkal inkább fogékonyak lennének a pozitív program, és az orbáni retorika elutasítása iránt. Mással alighanem meg sem szólíthatók, és egy olajfa-koalíció lehetősége nélkül gyakorlatilag kiesnek Orbán Viktor megbuktatásának rögös úton haladó menetéből. Alig hiszem, hogy számukra a szobordöntés szimbolikája felülírja a pozitív program hiányát. S ez alighanem a baloldali ellenzék jelentős részére is igaz. Különösen azt követően, hogy az MSZP is elhatárolódott az akciótól. A társadalom centrumát tehát nem igazán szólítja meg nagy számban egy olyan akció, ami megint csak arról szól, hogy kit nem akar vezetőként az ellenzék. A sokat emlegetett, és sokszor túl-, vagy alulbecsült liberalizmus mikrofont kapó hívei számára a szoborállítás és döntés is a vélemény-szabadság részhalmazává válhat. Miközben a valós liberalizmus sajnos korántsem tekinthető komoly erőnek hazánkban. Különösen nem akkor, ha maga az ellenzéki elit vezetősége is csak a még indultak között kezeli őket. S ha már az erőt nézzük, a baloldal radikálisai szintén aligha vannak túl nagy számban az országban. Jelenlétük a társadalomban nyilván létezik, de széleskörű utcai akcióikról nem igazán szólnak a hírek. Őket tehát lehet, hogy megszólítja egy szobordöntögetés, de aligha fogják sikerre vinni a választásokat.

Márpedig szép és energiaigényes feladat lehetett hungarocellből megalkotni és bronzszínűre festeni Orbán Viktor szobrát. Igazán kár, hogy előfordulhat: alig több hívet tudott megszólítani, toborozni, mint ahányan a szobor fejét hurcoló menetben előfordultak. Ellenkező esetben ugyanis részben nagy tömeg gyűlt volna össze a szobordöntő rendezvényen, másrészt a menet hízott volna több százezresre az egészségügyi sétának is beillő út során. Esetleg még bízhatunk benne, hogy az akciótól nem is vártak többet, mint egyfajta tömegjelenetes előkészítését a Monty Python-filmek valamelyikéből készítendő film változatának. Ezzel azonban választást nyerni nem igazán lehet.

Andrew_s