2013. november 10., vasárnap

A könyvégető máglyahívők ostobasága

Az írás az emberi információátadás évezredek óta megbízhatónak tekintett formája. Generációkról generációkra képes átadni az ismereteket. Összegyűjtése és örökítése tehát a kultúra továbbadásának eszköze. Nem véletlen, hogy az írás elpusztításának szintén évezredek óta ismert rituáléja és rituális jelentése van.

Jól látható ez ott, ahol az eredmény szó szerint kőbe vésett. A fáraók szellemét is elpusztítani vélték azok, akik haláluk után a nevüket hordozó írásképet levésték a megemlékező falakról, szobrokról. S egyáltalán nem véletlen az, hogy a dogmatikus eszméit féltő egyház a könyvek elégetésével vélte hatalmát megerősíteni. A szellemiség elleni harc szimbolikájával, a könyvekben rejtező szellemiség szimbolikus megsemmisítésével áldozva a pogány ősök emlékének. Nem egy esetben azonban ez kevésnek bizonyult az eretnek, az előre lépő, vagy csak szellemi alternatívát képviselő gondolatok kiküszöbölésekor. A történelem során ezért nem egy esetben áttértek a szellemiség képviselőinek, az embereknek a megsemmisítésére. A vitának ott ugyanis nincs helye, ahol máglyák lobognak, és tűzhalál üvöltése visszhangzik a fülekben. Aki tehát a könyvégetésben, mint a TASZ képviselője, puszta szabálysértést lát, annak talán a történelemkönyvek lapjait sem ártana forgatni. Amíg el nem égetik.

Ám az is világos, hogy a máglyákkal pótolt vita az alapvető ostobaság, a vitától megfutamodó gyávaság eszköze. Amikor magukat felsőbbrendűnek hivők hirdetnek könyvégetéstMegtisztulás éjszakája” néven, akkor tehát világos, hogy nem felsőbbrendűek. Már akkor, ha a vitaképtelenséget, az ismerethiányt, a butaságot, és az érvek hiányát leplezni akaró erőszak nem felsőbbrendű. Az emberi szellem fejlődése azonban már elég régen elválasztotta a Homo sapiens fajt attól az evolúciós úttól, ahol a fogak csattogtatása, és a rágóizmok erőssége képezte a leghatásosabb érvet. Amikor tehát valaki erre az útra, a sallerek, és gyújtósok útjára téved, akkor atavisztikus jelleget hordoz. Biológiailag nem, hanem szellemileg mindenképpen. Az, hogy a megtisztulást könyvégetésben látók elsősorban a zsidók elleni fellépést látják akciójuk céljának, csak erősíti végtelen ostobaságukat. Különösen annak fényében, hogy a pápa az ellenkezőjére hívta fel híveit. Igaz, a könyvégetés szervezői nem is hiszik magukat talán kereszténynek. Ellentétben például a tömeges emberhalálért felelős Horthy szobrának felavatását celebráló lelkésszel.

De a könyvégetők azért sem lehetnek keresztények, mert valami Nap-szimbólumhoz való imát emlegetnek a felhívásukban. Márpedig az égitesthez való imádkozás sokkal inkább az ókori Egyiptomot juttathatja eszünkbe, mintsem a zsidó vallást megreformálni akaró, keresztre feszített ifjú tanítót. A könyvégetéssel megtisztulók tehát valami pogány szektát képviselhetnek, amely a megtört karú keresztet sem nélkülözi jelképrendszerében. Igaz, a névválasztást illetően is lehetnek problémák. Hacsak nem valami más, a hétköznapoktól eltérő naptárat használnak. A megtisztulás éjszakája ugyanis Szent Iván előestéje, amikor a nyári napfordulót ünnepelik. A szerelem, a boszorkánytüzek éjszakája, amikor a termékenységnek adóznak hagyományosan. Arról azonban szintén nem tudunk, hogy az egyház által pogánynak nyilvánított rítus során égettek volna könyveket. S aligha azért, mert az ezt az információt hordozó könyvet is elégették volna.

De ha igen, az is csak arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy könyvet égetni óriási hiba. Az információk elvesztése eredményezheti azt, ha valakik a szvasztikához imádkoznak a szerelemért, és eközben a naptárban is eltévednek. Nem vitatva, hogy a könyvet sokkal egyszerűbb elégetni, mintsem elolvasni azoknak, akiknek ez, valamint a mondandó megértése megugorhatatlan szellemi kihívást jelenthetne. Így különösen jó lenne tudni, hogy hány, könyvekkel kapcsolatos, közigazgatási szabálysértési esetben jártak el eddig. Akár a korábbi évek során.

Andrew_s

31 megjegyzés:

  1. "Ellentétben például a tömeges emberhalálért felelős Horthy szobrának felavatását celebráló lelkésszel."

    Csak az a fránya emléktábla ne lenne ott a szabadság téri templom falán meg a Horthy kriptában, amit a hálás zsidók állítottak emlékül a tengerésznek, zsidómentő tetteiért :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ellenvéleményt megfogalmazók nem értek vissza a Don-kanyarból, a munkaszolgálatról, és Galiciából....

      Törlés
    2. Milyen szerencse, hogy a "győztesek" közt egyáltalán nem voltak tömeggyilkosok és háborús bűnösök. :)

      Törlés
  2. Ahol már könyveket égetnek,ott nagy a baj!Kedves Gabriel!Ön a Varánusz megmérgezője,csak azt felejti el,hogy még vannak túlélők,akik öregek,de nem hülyék!Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahol könyvet égetnek, ott tényleg nagy a baj. Gábrielnél sokkal zűrösebb népek is vannak

      Törlés
    2. Higgye el, ha én lennék a "nagy mérgező" mindenki boldog lehetne szerte kis hazánkban. :)

      Törlés
    3. Gábriel, nem tudom mennyire vagy mérgező. Talán kellesz is, mint állandó viszonyítási pont, hogy merre ne tévelyedjen el az, aki számára a rasszista szélsőjobb nem része a megoldások halmazának.

      Törlés
    4. Hát ezzel az erővel lehet írni azt is, hogy a szélsőséges ballib sem része a megoldások halmazának, lásd pld. elmúlthuszon "GYÜMÖLCSEIT". :) Amúgy meg ezerszer tisztáztuk, hogy nem vagyok rasszista. :)

      Törlés
    5. Gábriel,
      Téged félrevezettek. Olyan, hogy szélsőséges ballib nincs. Lehet valaki szélsőségesen baloldali, mint amilyen a jelen MSZMP-től balabbra állók. S lehet valaki liberális.
      A szélsősége s ballib az lehet, hogy a vonizmus szép szóalkotási gyümölcse, de valai vagy szélsőséges, vagy liberális.
      A szélsőségek pedig olykor összeérnek. A szélsőjobb fele kacsingatás és a bolsevik módszertan pl teljesen jól el van a jelen hatalomban.
      Butaságokon nem vitázok.

      Törlés
  3. Hányhatnéko m van attól,hogy úton-útfélén zsidózik (l.:Szív fészkei kiutálása),hányok a kenetteljes vallási szövegeitől,közben meg véd egy háborús bűnöst.Ugye nem sértődsz meg,ha nem vigasztal,hogy vannak nála nagyobb gazemberek.Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hülyeségeket nem nehéz írogatni. helyette inkább olvasd el ezt. :)

      Nem hiszem, hogy Priebkét valaha is rehabilitálják. Valószínűleg elfelejtik. A mai fiatalok hovatovább azt se tudják, ki volt Rákosi Mátyás, akinek hamvai a 60-1-191/192-es fülkében nyugszanak a Farkasréti temetőben. Néha még virág is akad a sírhelyen. Lehet, kell-e elvonatkoztatni a politikától a halottak nyugalmát? Akkor is, ha az elhunyt nem volt hívő? Mert Priebke az volt, míg Kádár, akinek márványkő dukál, tudtom szerint nem.

      Ne feledjük azonban, hogy mindeme halottaknak családja is van. Gyermekei, unokái, emberek, akik szerették, és szeretik őt. Nekik ne lenne joguk halottukat tisztességgel elfödni? Pascal Mercier filozófiai thrillerében, melyet Bille Auguste megfilmesített és jelenleg a mozikban látható, a berni hídról leugorni készülő, öngyilkosjelölt lányról a film végén derül ki, hogy a lisszaboni mészáros, Mendez unokája. Nem érti, hogy apja temetésén miért csak ő sírt? Ki filmesíti meg nálunk hasonlóan valamelyik államvédelmis/belügyes temetését? Zavaró, de igaz, az olyan pribékeknek, mint amilyen Priebke is, van családja. Az igazságszolgáltatást nem kerülhetik el, mint ahogy Priebke is életfogytiglanit kapott. De holtában is büntetni a tettest nem lehet egészséges a társadalomra nézve. Istent játszunk, ha poklot teremtünk számára. Valamennyien ugyanazt az utat tapossuk...

      http://parbeszedhaza.hu/reflexio/temetes-megtagadva

      Törlés
    2. Meg ezt is fusd át, igazán érdemes. :)

      BÜNÖS NEMZET? – avagy: Mi is a történelmi igazság!

      http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/02/06/bunos-nemzet-avagy-mi-is-a-tortenelmi-igazsag/

      Törlés
    3. Priebke temetését hamvasztással és szétszórással meg kellett volna tenni. Holtában már csak kegyhelyet, emléket nem érdemel. Az életében ettől még hulladéka volt az emberi fajnak.

      Törlés
  4. Gábriel drága Horthy nem érdemel szobrot. túl megosztó

    VálaszTörlés
  5. Kedves Éva, azt hiszem én is kiszálltam a Varánuszból...

    VálaszTörlés
  6. nincsenek bűnős nemzetek, bűnös emberek vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így igaz. Ahogy bűnös népek, rasszok, stb. sincsenek

      Törlés
  7. Válaszok
    1. Dehogynem Peni. Ha egyáltalán nem értenék Veled egyet, akkor is része lennél a közösségnek.
      Vannak biztos viták. Ha nem bírod, ott a ketrec.
      A magam részéről ez nálam üres, de a lehetőség adott. Ostobaságokon nem nyitok hosszas vitát, és embertelen ügyekben nincs engedmény senkinek.
      Sajnos ettől még féligazságok vannak itt-ott. Még Torgyánnak is voltak.
      Nem a rasszizmusban, és mások állatnak tekintésében vagy a könyvégetésben. Azonban ez csak egy barom-méter. Méri a kormányzati barmulások károsanyag-kibocsátását.

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Listák mindig vannak. Azon a Kossuth téri pisilésen is volt, ahol atán Wittner is vendégszónok volt.

      Törlés
  9. Drága vagy Geo!Már harmadik posztodat próbálom,egyszerűen nem tudok egynél többet kommentelni egy poszton.Miért?Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva! Ezen a poszton is több kommented van egynél :-) Tehát nem tudom a választ. Lehet, hogy két komment közt kell egy kis idő? Nem látam erre utalást a rendszerben, de attól még lehet.

      Geo

      Törlés
  10. Akkor valamit én cseszek el:))A kölköcskéim meg akarnak lepdesni valamivel Karácsonyra,hát lenne ötletem...Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha Neked van ötleted, az nem meglepetés, amikor megkapod... :-))
      Geo

      Törlés
  11. Hogy állsz munkát tekintve?Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre sehogy :-(
      Azért még nem adtam fel teljesen.

      Geo

      Törlés