2013. november 13., szerda

Nemzetiségi lista = nemzetiségek kirekesztése

Az örmény származású nemes adományából
épült szamosújvári templom.
Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Az álszent kommunikációs „szabályok” közkeletűvé kényszerítésének köszönhetően a „nemzetiség” gyakorlatilag a cigányság szinonimájává vált. Nem minden pejoratív felhanggal kísérve. Holott valamilyen szinten mindenki nemzetiség, ugyanis hazánkat nem véletlenül emlegetik a népek országútján levőnek. Talán erre is emlékeztethet minket az örmények fellépése.

Történt ugyanis, hogy az Országos Örmény Önkormányzat (OÖÖ) elutasította a nemzetiségi regisztrációt a választásokon. Ennek ugyanis többek között egy olyan „mellékhatása” is van, hogy aki a nemzetiségi listára szavaz, az nem szavazhat pártlistára, csak egyéni képviselőre. Tehát hiába lenne különben egy párt programja szimpatikus, vagy éppen unszimpatikus, elveszítené a vélemény szavazatban való artikulálásának a lehetőségét. Ez óhatatlanul az ellenzéki szavazatok elaprózódásához is vezet. Világos szándékot jelezve arra, hogy nehezebben alakulhasson ki kormányváltást eredményező állapot. A hatalom részéről megnyilvánuló, és alapvetően minden nemzetiséget a periférián, nem egy esetben megvetéssel kezelő gesztusok ugyanis nem feltétlenül I. Feltsuthy Orbán Viktor királyságát segíthetnék elő. Az ugyanis erős tévképzet, hogy cigányok és a zsidók után nem jöhetnének sorra a többiek. Az örmények, az ortodox keresztények, és köztük akár a bolgárok, vagy szerbek is. Az országban pedig utána sokan elmondhatnák, hogy „nem szóltunk, amikor....”. Az pedig már csak egy kísérő gesztus, hogy Orbán csapata ezzel a fajta regisztrációval egyben nyíltan állást foglal a nemzetiségi listák összeállítása, valamint a nemzetiségek kirekesztése mellett.

Egyben természetesen azt a nézetet is kinyilvánítva, hogy „aki magyar, velünk van, és ránk szavaz”. Azonosítva Orbánt a nemzettel, amire különben már korábban is számos jelet adtak. Emlékezhetünk a szlogenre: „a haza nem lehet ellenzékben”. Holott akkor sem a haza, csak a Fidesz volt ellenzékben. Orbán, vagy akár az általa uralt Fidesz, ugyanakkor világosan láthatóan nem azonos a magyarsággal. Már csak azért is, mert ismeretelméletileg sem lehet igaz, hogy hazánkban bárki garantálni tudná a hátrafele nyilazó ősöktől való kizárólagos leszármazását. Alig valószínű, hogy a Pannon területen az elmúlt ezer évben talán összesen sem élt 549.755.813.888 ősről bárki számot tudna adni. Már akkor, ha családját legalább negyven generáció távolságra szeretné visszavezetni tiszta vérvonalként. Amikor tehát a jobbszélen összegyűlt erők felé gyakorol a kormányzat valamiféle gesztust, akkor végső soron egy globális történelemhamisításhoz ad segítő kezet. Egyben valami olyan hamis identitástudatot támogatva, mellyel kapcsolatban legutóbb Amerikában esett orcára egy náci. Alapvetően tehát a nemzetiségi regisztráció az nem annyira a nemzetiségek érdekeit szolgálja, mint az állampolgárok osztályozásának a lehetőségét.

Nos, az OÖÖ elutasítása akár ennek is szólhat. Különösen azért is megalapozottan, mivel az első örmény kereskedők valószínűleg az aranybulla korszakában telepedtek le hazánkban. Nem egy örmény származású család nemességet is kapott Magyarországon. Így, ha egy nemzetiség tagjai pontosan tudhatják, hogy mit jelent a történelmi keréken akár fent, akár lent lenni, akkor a magyarországi örménység minden bizonnyal egyike ezeknek. Ezután enyhén szólva is cinikusnak tűnik az, hogy a nemzetet gazdaságilag is végzetesen megosztani látszó laposelemügyi minisztérium, értetlenségét is hangoztatva, heves aggódásba kezdett a nemzetiségi listázás elutasítása kapcsán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) aggódásban soros egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága még szerdán kezdte a vállát vonogatni. Figyelmeztetve arra, hogy micsoda páratlan kegy érte a nemzetiségeket a regisztrációval, és milyen gonosz dolog az OÖÖ részéről az örmények identitás-feladására való felszólítás.

Újabb árulkodó jeleként annak, hogy valami nagy gond lehet a hatalom fogaskerekeinek illeszkedését illetően. Ugyanis teljesen világos, hogy éppen az kényszeríti a nemzetiségek tagjait a nemzetiségi identitás feladására, hogy a választásokon nem élhetnek teljes jogú állampolgárként a szavazati jogukkal. Ha élhetnének vele, akkor aligha kellene választásra kényszerülniük egy parlamentbe törekvő párt programja, illetve a nemzetiségi hovatartozásuk megvallása között. A választás kikényszerítése az, ami problémát okoz. Nem az, ha valaki az álságos lehetőséget elutasítja. Ezt a nézőpontot az OÖÖ korábbi közleménye is tartalmazza, és ez legfeljebb csak Balog Zoltánnak nem világos. Aki szerint az ő hite a mérce. Az etalon, ami a morált és erkölcsöt méri. Mely mércét az a tény sem ingatja meg, ha a miniszter lelkésztársa tömeghalálért felelős vezér bronz-avatárját avatja egy templomban.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése