2013. december 3., kedd

Szélessel zuhanva

Forrás: Hallgatói Hálózat
Annak idején volt már olyan az országban, hogy valaki megvette az utolsó vacsora című freskót vásznon, eredeti olajfestményként. Elvégre nem lehet mindenki polihisztor, és nem érthet mindenhez. Ettől még milliárdos is lehet, és a saját pénzét akár el is rulettezheti. Baj akkor van, amikor a politika területén is véleményformálóvá válik.

Mint például Széles Gábor, aki a Fidesz aurájában sütkérezve ünnepelhető média-cézárként és az ország hatodik leggazdagabbjaként. No meg persze a Békemenetek nagy promótálójaként. Mert Békemenet az kell. No nem a tömegeknek, de a Fidesznek, és személy szerint Orbán Viktornak mindenképpen. Mert mi más módon érhetné el, hogy nevével az ajkukon vonuljanak, és éljenezzék a hurcolt transzparenseken is? Egyelőre másként nem. De azért persze ismerjük a történelmet. Az így kezdődő folyamatok gyakran torkollanak olyan rendszerben, amikor az önkéntesség kötelezővé válik. Mint az, amit jelenleg a diákok „élvezhetnek”. Kötelező önkéntes munkát végezve az érettségi feltételeként. Egy országban, ahol a foglalkoztatás alapja a közmunka, és belügyminiszteri szinten folyik kampány az unortodox workfare mellett. S ezek azok a körülmények, melyek felértékelik azokat a mondandókat, melyek látszólag csak Széles Gábor ismeretelméleti szintjét, emberi világlátását jellemzik. Azokat a mondandókat, melyek egy nagyinterjúban jelentek meg.

Tudva, hogy alighanem sokan fogják valamilyen szinten kommentálni, hivatkozni a milliárdos szavait, talán nem is gond, ha inkább csak kiragadott tézisekre hivatkozom. Ilyen például az, hogy Széles Gábor nem indul a választásokon, mert nem akar politikus lenni. Ez érthető, mivel akkor egyértelműen ki kellene jönnie abból a homályzónából, ahonnan azért pénzzel, befolyással, kapcsolatokkal, együttszotyizásokkal de facto mégis politikusként, a politika háttérirányítójaként tud beleszólni az ország mindennapjaiban. Nem véletlen tehát, ha saját bevallása szerint is elsősorban csak a saját újságíróinak szeret interjút adni, és lehetőleg írásban. El tudom képzelni, hogy amikor írásban kap interjúkérdéseket, akkor milyen sajtóapparátust tud megmozgatni, a Magyar Hírlap és az Echo televízió környékén. a válaszok megszüléséhez. Ha másért nem, akkor azért, hogy kiszűrjék azt a kommunikációs csapdát a válaszokból, ami veszélyeztetné a Széles-birodalomnak jól fialó orbáni kétharmadot.

Amit alighanem az energiacella néven elhíresült találmányi kezdeményezés is megtámogat majd. Annak ellenére, hogy Széles Gábor szerint anélkül is meglesz az újabb kétharmad. Hozzáfűzve ehhez, hogy a Jobbikkal és az LMPvel koalícióban akár a négyötöd is meg lehet. Biztosítva a természetvédelmi demagógiát az egyik, valamint az embereket kordában tartó gárdát a másik oldalon. Miközben nyugodtan lehet rezsicsökkentős demagógiát harsogni középen. Akár az energiacellára hivatkozva. Ami azért nem annyira titkos projekt, mivel egy Joe X nevű ausztrálra hivatkozva másutt is olvashatunk róla. Bár lehet, hogy a Széles-féle cella nem ugyanaz, mint a Joe-féle. Az utóbbi ugyanis vízzel működik, míg a magyar verzió a naprendszer rejtett energiakészletével. Amire azért kétségtelenül igaz, hogy a földi forrásoknál nagyságrendekkel nagyobb lehet. Nem véletlen az, hogy a Nap energiájának megcsapolása évmilliárdok óta jó „üzlet”. S még technikai viszonylatban is sok olyan megoldás került a megvalósíthatóság küszöbére, ami évtizedekkel ezelőtt legfeljebb a sci-fi kedvelők olvasmányaiban került megtárgyalásra. Nincs ezzel semmi gond. Azért, amikor valaki az elvi kérdést elüti azzal, hogy „Hihetetlenül keveset tudunk a világmindenségről”, akkor azért felveti egy komoly gyanút a nyilatkozóról. Azt, hogy neki magának meg az általa támogatott megoldásról nincs haloványan lila gőze sem. A nagyképű mondatfűzések dacára. Talán önmagától is félve bevallással kapcsolatban: átverték.

Ami, mindaddig, amíg nem egy akár informális politikai szereplőről, és kizárólag a saját pénzéről van szó, alapvetően magánügy. Mindenki úgy hódol kedvenc sci-fi-ötletének, ahogy akar. Van, aki olvassa, van, aki filmmé forgatja, és van, aki finanszírozza perpetuum mobilét. Miközben hisz istenben és az UFO-kban. Amivel kapcsolatban legfeljebb csak annyit tehetünk megjegyzésként, hogy amennyiben megjelenik valami képzet ezzel kapcsolatban, akkor az már nem ismeretlen repülő izé. Azaz nem UFO. De tudom, a közvélekedésben minden UFO, amiből savat prüszkölő alien, vagy nagy szemű szürke léphet ki. Sőt, maguk a LGM-ek is UFO-k. Ettől persze még lehet hinni a kicsi zöld emberkékben, Van olyan jó, mint bármi külső erőben hinni. Olyan erőben, ami majd jön, és megold minden problémát. Például azzal, hogy Orbán Viktort odaszegezi a hatalomhoz. Vagy a hatalmat Orbán Viktorhoz. De leginkább azokat a szálakat szegezi Orbán Viktorhoz, mellyel vezérelhető a hordószónok. S biztosítja azt a kapcsolót, melynek elfordításával bekapcsolható az aktuális harcát hirdető szónoklat felmondása.

Széles Gábornak azzal a kijelentésével pedig nem kell, és nem is okvetlenül lehet vitatkozni, miszerint a gravitáció kikapcsolható. A gravitáció ugyanis igenis kikapcsolható, és létrehozható földi körülmények között is súlytalanság. Olyan repülőgépekben, melyek zuhannak. Mint Széles-pártolta kormányzás színvonala.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése