2014. január 13., hétfő

Ellenzék és frázispuska

Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/
Jól hangzana azt írni, hogy az ellenzéki térfélen dúl a megegyezési tárgyalások vihara. De tudjuk, hogy vagy nem nagyon dúl az a vihar, vagy elég sikeresen titkolják. Az előbbi elég sajnálatos lenne. Az utóbbi azonban lehet jó taktika, mert a kormányzó párt részéről kicsit nehéz célzott támadásokat intézni, ha nem lehet pontosan tudni, mikor és kit kellene sárgolyókkal illetni.

Ugyanakkor, ha taktikai hallgatásnak tekintjük a részlegesen vagy időnként ellentmondóan szivárogtatott híreket, akkor sem lehet túl nagy tervezettség mögötte. Ennek tünete, hogy Gyurcsány Ferenc az egyik tárgyalási oldalon egyfajta moratóriumot hirdetett, amelyet azt hiszem, helyenként kicsit félre is igyekeztek magyarázni. Mert azért elég nyilvánvaló, hogy a másik fél asztalára néhány kígyót és békát kézbesítve, nehéz leülni a tárgyaló féllel kompromisszumokról egyeztetni. Jól mutatja ezt Juhász Péter egykori kirohanásainak máig romboló hatása. De ez utóbbi már régi történet.

A jelen tárgyalásokra visszatérve, a taktikai csend-tervezést csorbítja, ha a másik fél kicsit kibeszél az asztal mellől. Még attól is eltekintve, hogy eközben igyekszik pár jól irányzott tüskét is elszórni a tárgyalóasztalhoz vezető úton. Ami azt jelzi, hogy bár tudomásul veszi Mesterházy Attila, hogy a Bajnai Gordon által említett prés működik, de azért csak jobban szeretné Gyurcsány Ferenc fejét látni abban a présben.

Különben annak alapján, amilyen vehemenciával támadják a kormányzati oldalon a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, illetve Pintér Sándor legutóbbi rész-kiszivárogtatási ötletét látva, alighanem a Fidesz környékén továbbra is Gyurcsány Ferenc a mumus. Erre látszik rímelni, hogy a Heti Válaszban megjelent publicisztika szintén a DK-tábor esetleges reakcióival foglalkozik. Abból a nézőpontból, hogy mi van akkor, ha a Gyurcsány-tábor nem fogadja el az MSZP elnökét listavezetőként? Világosan mutatva, hogy az ellenzék esetleges, különben jócskán megkésett, összefogásában szintén a DK körül látják a lehetséges töréspontokat. Mesterházy Attila elutasítottsága kapcsán pedig a telepátiát hívják segítségül: „A Heti Válasz értesülései szerint a volt miniszterelnök fejében levő forgatókönyvek egyikében sem az MSZP elnöke szerepel listavezetőként”. De az említett publikációval nem is emiatt érdemes talán kicsit többet foglalkozni, hanem azért, mert egyfajta főpróbája lehet a Fidesz közeljövőben indítandó kommunikációs szlogenháborújának.

Egyfajta válaszként arra is, hogy számos támadás érte a kormányzatot azért, amiért a haverokhoz közeli cégek váltak az elmúlt időszak nagy nyerteseivé. Közlik ugyanis, hogy „Gyurcsány Ferenc cégcsoportja éppen sikerszériában van”, amivel kapcsolatban különben korrekt a közlés annyiban, hogy a volt miniszterelnök cégcsoportja 21 éve, kormányoktól függetlenül működik eredményesen. Ebből a szempontból tehát a Heti Válasz szerzőjét aligha érheti támadás. S erre a momentumra azért lesz érdemes talán emlékezni, mert ezek az információk azok, amelyek sajátos átalakulásokon mehetnek át, mire részévé válnak a Fidesz szólamainak. Mely utóbbiak kétségtelenül frissítésre szorulhatnak. Azt követően, hogy a libázás kifáradt, illetve a komcsizás visszaüthet a saját holdudvarra. Ahogy Selmeczi Gabriella is elfelejtette a saját, és párttársai politikai pályafutását, amikor olyan kijelentéseket tett, hogy baloldalon „ugyanazok vannak együtt”, akik korábban is. Lévén, hogy a Fidesz környékén is ugyanazok vannak együtt. Úgyhogy tényleg szükségessé válhatott a frázis-puska újratöltése.

Bár, az is igaz, hogy Gyurcsány Ferenc üzleti életének feszegetése visszaüthet. Mert nem csak a folyamatos, jó működés juthat róla az eszünkbe, hanem pár más is. Például az, hogy a volt miniszterelnök igen szerény juttatásért dolgozott a Parlamentben. Vagy esetleg az, hogy egy sikeres vállalkozás vezetőjeként, talán hitelesebben szól hozzá a gazdaságpolitikához, mint a világmegváltást stadionokban látó főgátőr.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése