2014. március 1., szombat

Zsigeri kampányfogás – melegekkel

Szinte hatalmas leleplezésként, a kutakodás díjnyertes pályamunkájaként tálalva olvashattuk a hírt, hogy a DK egy zártkörű tanácskozásán Gyurcsány Ferenc kiállt a melegek egyenlőként való kezelése mellett. Valójában ez nem újdonság, és még csak nem is valami titkos projekt része. Nyilvános volt ez már két éve is. Jelenleg pedig maga Gyurcsány Ferenc erősítette meg az Origonak az MNO „leleplezését”. A történet mégsem csak ennyi.

A politikai történet sem, mert nyilvánvaló, hogy a „buzizó” fórumtrollok zöld utat kapva repülnek majd rá Gyurcsányra. Pár napig ez lesz a téma, és borítékolható, hogy az egyre kevésbé kripto-nácik egy része a DK elnökét is le fogja buzizni. Ez a primitív szellemi élet rendje, és a kampány trendje. Ez sem nagy felfedezés természetesen. Elég ennek alátámasztására elolvasni azokat a hozzászólásokat, amelyek alapján a szerzőiről azt hihetnénk, hogy csak írni tudnak. Azt is bérmunkában. Szinte azonos szófordulatok, és zsigeri elutasítás. Lehülyézése mindennek és mindenkinek, aki mást állít, mint ők. S azonnali visszavonuló akkor, ha érvekre lenne valaki kíváncsi. A melegek ügyében ilyenkor előkerülnek a dicső ősök és a Biblia. Ami mindent visz. Érvként. Egyeseknek. Holott még istentagadónak sem kell lenni, hogy tudjuk: a homoszexualitás az egyház berkein belül sem ismeretlen. S nem csak Umberto Eco művében fordul elő. Ugyanakkor pont az említett internetes betűtornádók jelzik, hogy a melegek emberjogi ügyeit képviselni szándékozó politikuson lehet fogást kreálni ennek felhánytorgatásával.

Ami azt jelzi, hogy a kirekesztő gondolatot képviselők zsigeri reakcióira építő kampányfogásoknak igenis van foganatja. Amúgy akár oldal-függetlenül is. S alighanem ez utóbbit mérték fel az indulati kampányolók. A melegek elleni előítélet ugyanis szinte oldal-független, és nem lehet, ellentétben a fasiszta szimbolikával, egyértelműen valamelyik politikai oldalhoz láncolni. Amikor tehát a kormánypártot szolgáló média nagy garral felhorkan most Gyurcsány Ferenc kijelentésén, akkor világos a cél: az ellenzék sorain belül is ellenérzést kellene tudni feszíteni. Ha megfeszülnek is. De, mint írtam, talán megfeszülni sem kel ehhez olyan nagyon. Pusztán feltételezni a zsigeri reakciókat, előítéleteket, és a valós állapotok, valamint a történelem ismeretének a hiányát. Például azt, hogy a melegek semmivel nem tettek hozzá kevesebbet az emberiség kultúrtörténetéhez, mint azok, akikről nem tudjuk, hogy melegek voltak. Mert például, éppen az egyház álszent évszázadai miatt, sokakról nem tudjuk, hogy melegek voltak. Ellenben valójában a kutyát sem érdekli.

Egy festmény, egy szobor esetében például aligha az a legfontosabb szempont, hogy milyen nemi identitása volt az alkotónak. Még ekkor sem, ha a mű utalásai alapján lehet elképzelésünk. Ha a sznobizmust, és az aukciós árcédulát leszedjük az alkotásról, akkor a tetszik/nem tetszik személyes dichotomiája mentén értékelünk. S ez így is van rendjén azt hiszem. Ahogy egy tudományos eredmény esetén sem más, mint az eredmény a lényeg. Még akkor is, ha némi erőltetéssel mondhatnánk, hogy pont ez a bajuk a jobboldalon sokaknak. Alan Turing annak idején nagy szerepet játszott a német háborús kódok feltörésében. Hozzájárulva a hitleri birodalom bukásához. Márpedig a zseniális matematikus tudottan homoszexuális volt. Emiatt kergették öngyilkosságba, és csak hatvan évvel később rehabilitálták. A horthyzmus és náci szövetségeseinek szellemi jogutódai például joggal haragszanak a homoszexuális Turing-ra. De nyilvánvalóan nem ilyen egyszerű az eset, s talán a homoszexualitással szembeni averziók rokoníthatók a rasszizmus, és általában a diszkrimináció gyökereivel.

Ugyanakkor az ősök és a tágabb rokonság szexuális identitásával éppen úgy nem tudnának elszámolni a legbőszebb ellenzők, ahogy az elődök nemzetiségi megoszlásával. Mely utóbbira igaz, hogy a nagy moralisták által elítélt rokonházasságok, és egyéb csalafintaságok kizárásával legalább 2^39, azaz 549.755.813.888 őséről kellene tudniuk a melldöngetőknek egészen biztosan mindent. Csak az elmúlt ezer év mintegy 40 generációjával számolva. Ez gyakorlatilag kizárt. Különösen, mivel biológiai ősről van szó. Beleértve a társadalmi nyomásra eltitkolt leszármazási adatokat is. Így szinte biztos, hogy igen sok kirekesztő szólamokban pettingelő okostojás járna úgy, mint Szegedi Csanád az antiszemitizmussal. Mármint akkor, ha a politikai haszonszerzés szempontjait a racionalitással próbálnák helyettesíteni.

Miközben természetesen ott lehetnek a személyes élettörténetek hozta különleges esetek. Így igen figyelemre méltó lenne a válaszok összegyűjtése a diszkriminálóktól egy krízishelyzetre vonatkozóan. Például vajon a melegeket zsigerből elítélők hány százaléka hagyná a gyermekét vízbe fúlni, ha a kimentésére olyan valaki vetné magát a vízbe, aki nem igazoltan heteroszexuális. De természetesen a kérdés a cigányozó, zsidózó „hülyegyerekeknek” is feltehető lenne. Mert a társadalmi együttélés, a másik emberszámba vétele valahol itt kezdődik. S talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy például a régi, és sok szempontból befogadó, megengedő görög, a római kultúra a mai napig pozitív hatással bír. Ahogy ezekben a kultúrákban a vitáknak is meg volt a maga kultúrája. Nem Platon Akadémiájára volt jellemző az ellenfélben démonizált, megégetendő, és eltaposandó ellenséget kereső szemlélet.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése