2014. április 1., kedd

Besúgó Grand Prix, NVB

A világ lehet, hogy nem fog soká állni. Ezt azért gondolom, mert a Gój Motorosok kiálltak az ATV védelmében. Igaz, azért, mert szerintük a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által kifogásolt műsor inkább nekik, mint a valós célközönségnek szólt. De akkor is. Miközben azért az a bizonyos kifogásolás is megérhet pár gondolatot.

Az alaphír az, hogy az NVB politikai hirdetés leközlése miatt rótt ki bírságot. Mely hirdetési tevékenység abban merült ki, hogy vágatlanul közvetítették az ellenzék nagygyűlését. Így látszottak azok a kampányfilmek is, amelyeket ott vetítettek a nagyérdeműnek. A helyzet az NVB szemszögéből alighanem teljesen világos. Ezeket a részeket az élő közvetítésből ki kellett volna vágni. Az élő közvetítések ugyan pont attól élők, hogy vágatlanok, de akkor is. Nyilván oda kellett volna állítani egy ügyeletes Mucuskát, és a kampányfilmek vetítésének idejére egy kameraváltással az ő kebleire fókuszálni. Esetleg alkalmazni néhány kopasz bérverekedőt is, akik a kampányfilmek vetítésének kezdetén egyszerűen lerúgják a vetítőt. Akkor, a kebelfelvételekkel ellentétben a KDNP sem találhatott volna kivetni valót az ügyben. Mindkét alternatívát elmulasztotta a TV-csatorna. Tehát fizessen.

De miközben fizet, mint a köles, azért nem árt megemlékezni arról, hogy egy élő közvetítés ilyetén, utólagos megbírságolása maga a cenzúra. Elvárásként támasztja ugyanis, hogy élő közvetítések ne történhessenek meg, és csak az utólag gondosan összeállított műsor kerülhessen adásba. A következő lépésként elvárva azt talán, hogy előzetesen mutassák be a HIVATALnak. A végén ugyanis még kiderülhet, hogy az ügyeletes Mucuska a nem tetsző vágóképek közé tartozik. Mert mit lehessen azt tudni kérem. S akkor hiába a kamerafordítás, a bírság mégis jön. Mint ahogy érkezik azért is a jelek szerint, mert a Jobbikot kihagyták az ATV-ből. Az ATV ugyanis nem közcsatorna. Tulajdonképpen hiába van kétharmadtörvényi kerete annak, hogy minden csatornára rákényszeríthető az egyen-kaptafa, azért valahogy mégis szabad talán furcsálni azt. Úgyhogy a következő rendőri intézkedés valaki ellen talán azért foganatosítódva, mert nem áll szóba egy neki nem szimpatikus cseppet sem úri emberrel. Különösen akkor, ha az illető majd behúzza a strigulát, és elmegy ezért feljelentést tenni. Mert neki joga van beszélgetni, és a beszélgetés megtagadásával sérül az ő ebbéli joga.

Ha már strigula! Az ATV elleni bírság kapcsán érdemes a vonatkozó határozatot is megtekinteni. Abban van egy talán kiskorú feljelentő, akit csak G. P. monogrammal illetnek. Talán mert ő a Szabadidő Grand Prix nyertese. Ezt a határozat szövegéből gondolhatjuk. Annak alapján ugyanis nyilvánvaló, hogy „G. P. magánszemély (a továbbiakban: beadványozó)” stopperrel a kezében nézte végig a közvetítést, miközben az egyik kezével a kampányfilm-snittek striguláit húzgálta. Amihez azért kellhet némi elszántság. Azt ugyanis nem tételezném fel, hogy miközben talán utálja is az ATV műsorát, újra és újra végignézi, kikockázza az interneten elérhető felvételt. Habár nem zárnám ki, hogy olyan megátalkodott csatorna-gyűlölő, ami már a szerelemmel határos. Mely esetben hatalmas érzelmi elszántsággal vadássza az ATV közvetítések minden pillanatát. Nehogy elmulasszon egy icurka-picurka strigulát. Ami mégis csak jól jöhet egy feljelentéshez. Nem feledkezve meg arról, hogy talán egy főállású bérfeljelentő rejtekezik a generál-monogram mögött. Talán csak a monogramját adja az ügyhöz, és technikai adásfigyelők beszállítói hada dolgozik a keze alá. Másodperc pontosan kimérve minden olyan kocka-pozíciót az adásban, amit valamely törvényhelyre be lehet sinkófálni.

Így már csak az keltheti fel még a kíváncsiságot, hogy a G. P. monogrammal bíró ATV-szerelmes azonos lehet-e egy bővebb monogrammal jelzett másik feljelentővel? Azzal, akivel kapcsolatban szintén hozott határozatot az NVB. Ebben a „G. P. Gy. magánszemély (a továbbiakban: beadványozó) által benyújtott kifogás” az Együtt – a Korszakváltók Pártja és a Párbeszéd Magyarországért Párt szórólapjait, illetve a honlapjukon fellelhető képeket kifogásolta meg. Tehát, miközben alighanem nem szereti az adott szervezetett, azért gondosan áttanulmányozta a szórólapjaikat, és végigböngészte a honlapjukat is. Ráadásul, ha hinni lehet a határozatnak, konkrét törvényhelyeket megjelölve emelt kifogást. G. P. Gy. (Gerince Pattintott Gyurmóca?) honbesugótársunk viselkedési mintázata tehát nagyon hasonlít ATV-figyelő G. P. feljelentőére. Vagy azonosak, vagy legalább is hasonló akolban tanultak bégetni.

Viszont a Simon-ügy újabb fejleményeként azt is megtudhattuk, hogy talán van még lejjebb is. Ott zárkaügynököt vettek be az MNO szerint. Ami éppen a publicitása miatt nem biztos. Épeszű hatalom nem buktatja le a gondos munkával beszervezett embereit. Mondom: hatalom. Mondom: épeszű.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése