2014. április 18., péntek

Ne vitatkozz embereken!

Forrás: Wikipedia
A Szabadság térre felállítandó szoborzat kapcsán most ismét hallhatunk történészi vitákról. Ugyanúgy, mint annak idején Szakály Sándor, történelmi kukabúvár elhíresült, a népirtást tulajdonképpen egy vállvonással elintéző kijelentése kapcsán. Eközben azt hiszem elfeledkeznek sokan arról, hogy ezek a viták nem okvetlenül szükségesek.

Erre persze sokan mondhatják, hogy a viták márpedig kellenek. S ezt sok szempontból nehéz is ignorálni. Magam is irogattam arról, hogy mennyire szükséges lett volna a demokrácia érdekében a miniszterelnöki vita. Amiben akár az említett szobor is szóba kerülhetett volna. Éppen úgy, mint az ezzel, valamint a kormányzat által képviselt hallgatólagos antiszemitizmussal kapcsolatos politikai felelősség. Függetlenül különben attól, hogy ez a lakósság hány százalékát sérti. Amennyiben ugyanis csak egy, a közösségnek különben tagjaként tekinthető ember érzéseinek szándékos megsértésé eltűri, vagy elősegíti az állam, akkor az az állam kirekesztő. A zsidóság, a cigányság után bármikor következhetnek a szemüvegesek, a soványak, a kövérek, a bolgárok, a svábok, az ellenzékiek és az elálló fülűek. Bárki, akire rámutat hatalom, mint a következő harcának célpontja. Pont az a német társadalom ment már egyszer ezen az úton, akit különben a mai napig címerállat fasiszta szoborra emelése szintén megsérthet.

Már csak a kirekesztés említett felfutása is kérdőjeleket tehet a vita szükségessége mögé. Vannak olyan, abszolútnak tekinthető civilizációs értékek, amiket a mesterségesen generált, provokációval elért vita nem tisztáz, hanem kétségessé tesz. Azért nem érdemes vitatkozni rajta, mert aligha vitathatóak. Akárki, akármit mond. Ennek átlátásához elegendő, ha bárki a másik oldalra képzeli magát. Nézzen a tükörbe és képzelje el, hogy holnaptól az ő általános jellemvonásainak, vallásának megfelelő paraméterekkel rendelkezők létezéshez való jogát kezdik megvitatni. Márpedig a bőrszín, látásélesség, vallás alapján zajló kirekesztés is pontosan így működik. Idegennek nyilvánítják, majd idegenként kiirtják. Mint azok, akik Szakály Sándor szerint szinte követendő példaként tűnhetnek fel a Fidesz által pártolt Veritas élén állva.

A természettudományok különben ismerik az abszolút vitaképtelen témák kategóriáját. Olyan vitákat nem folytatnak le, amelyek alapvetőnek elismert természeti törvények megsértését tételezik fel. Ha egyáltalán vizsgálnak valamit, akkor az legfeljebb az alapvető törvényszerűségek időt állósága. Például, az energia megmaradásának törvényét elismerve, nem folytatnak le naponta vitát az örökmozgók megépíthetőségéről. S azt, aki az örökmozgó megépítésének állami támogatásáról népszavazást akarna kiírni, alighanem kényszerzubbonyba javasolnák. Akkor is, ha azt intézeti igazgatóként akarná valaki előterjeszteni. Megállapítva, hogy a kor, vagy valamely kór, megtámadta a döntéshozatali képességét. Nem állnának le győzködni, hogy az örökmozgó gömbcsuklósan nem építhető-e meg, vagy kerekkel felesleges kísérleteznie. Az ilyen vita ugyanis óhatatlanul azt sugallná, hogy az örökmozgó tulajdonképpen létezhet, csak a részletkérdések tekintetében van még némi megbeszélni való.

Amikor tehát komolynak ismert történészek állnak le Szakály Sándor kijelentésével, vagy a fasizmus felmentésén, a zsidóüldözések árnyalatain vitatkozni, akkor hasonló a helyzet. Alapvetően sokaknak azt a képet sugallják, hogy a rasszizmus az teljesen rendben van, csak a részletkérdések nem tiszták a hatalom számára. A vitát nem a másik ember megkülönböztetésének értelmetlen, bármikor bárkire ráhúzható voltának elutasításáról más síkra tereli. Arra, hogy milyen technikai megoldásokat kellene kitalálni. Vagonokkal, vagy csak „simán” Dunába lövéssel. A szellemi karantén helyett alapvetően a szellemi kordon lebontását szolgálják az ilyen viták.

Nem véletlen, hogy az a hatalom, amelyik egyre inkább a szélsőségesekre támaszkodó weimari szakácskönyvet lapozgatja folyamatosan provokálja ezeket a vitákat. Ahogy az egész társadalmat provokálja szobrokkal, emléktáblákkal, fétisállításokkal. A nyomukban kialakuló vitákkal alapvetően szoktatják a társadalmat. Ahhoz, hogy utána már a sötétben embereket gyűjtő sötétinges sötétlelkűekre se reagáljanak az emberek.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése