2014. május 31., szombat

Mi mind lusták vagyunk

Kertészeti Egyetem - Arborétum
Forrás: 11.kerulet.ittlakunk.hu
Évfolyam-találkozni jó dolog! Különösen akkor, amikor már az egykori erővonalak igencsak megkoptak. Márpedig harminc év alatt megkopnak. Harminc év után már az ember tényleg csak azt tudja tisztelni a volt társak közül, aki érdemes rá, és a régi haragok tüze is rég kilobbant.

Amikor az ember elindul egy ilyen találkozóra, akkor azért csak leltárt készít. Nyilván a többiekhez fűződő emlékekből, és az alma materhez fűződő saját élményekből. Néhányaknak nyilván az eredő úgy alakul, hogy inkább otthon maradnak. Sajnálkozni, és magukat sajnáltatni nem akarván. Míg mások talán pont azért vágnak bele a találkozási projektbe. Hátha valaki meghallgatja a problémáikat, és talán még a közös bölcsesség is szerepet kaphat. Az évtizedek alatt befutott életpályák ugyanis egyvalamiben biztosan egyediek. A felhalmozott személyes hálózatban és a tapasztalatokban. Még akkor is, ha látszólag párhuzamos életfonalak alakultak ki. De ez teljesen egyértelműen függ ezer dologtól. Az évfolyam-találkozó többek között ezek összehasonlítására is alkalmas. Szinte biztos, hogy van, aki elhagyta az eredeti szakmát. Akár több másikba is belekóstolt. Netán valamelyik kormányhivatalban szerzett „nyugdíjas” beosztást.

Furcsa módon az utóbbi kategóriába sorolható egyik volt iskolatárs szerezte az egyik legnagyobb meglepetést. Nem az, aki egy munkaügyi központban dolgozik, hiszen ő nyilvánvalóan benne van az élet „sűrejében”. Annyi egyéni tragédiát látott talán, hogy már szinte nem érik meglepetések. Amellett annyiféle munkanélkülivel, álláskeresővel hozhatja össze az élet, hogy valószínűleg már régen tudja: nincsenek egyszerű kategóriák. S nincsenek egyszerű életek. Ahogy nincsenek egyszerű válaszok sem. Ahhoz, hogy valaki a leegyszerűsített világkép bajnoknője legyen, ilyen helyen nem szabad dolgoznia. Neki egy más jellegű kormányhivatal kell. Szürke, egyhangú, politikai lojalitástól független, de a mindenkori vezetőhöz a lokális „hatalomhoz” mindig lojális világszemlélettel. Annyira belefásulva a tökéletes szervilizmus álcájába, hogy már a sajátja. Már fel sem tűnik, hogy a kötelező vélemény sarkos, minősítgető, és sértő. Nem csak egy évfolyam-találkozó, hanem mindenhol.

Az utóbbin persze talán súlyosbítva. Mert azon a terepasztalon éppen azért jelennek meg a szereplők, hogy felfrissítsék ismereteiket egymásról. Komolyan agymosott prekoncepció kell tehát ahhoz, hogy évtizedes kihagyások után, félmondatok alapján alkosson valaki véleményt. A hatalom hivatalainak egy része úgy tűnik kiváló agymosoda. Ezt abból gondolom, hogy ugyebár ismert az a vezérbirkai szemlélet, hogy mindenki dolgozhat, aki akar dolgozni. Minősített folyományaként egyben annyit is ér mindenki, amit ezzel kaparni tud. Ki milliókat érő fácán-terítéket, ki a fácán tollát, vagy annak árnyékát sem. De ennek a szemléletnek egy másik folyománya az is, hogy a Vezér megmondja: aki nem dolgozik, az lusta rabszolga. Mert azért a közhivatalok falain kívül, a szürkeségből kilépve, azért inkább közmunkásokat lehet nagy számban látni a statisztikajavítók közül. A találkozóra visszatérve tehát óhatatlanul ez köszön vissza abban a sommás véleményben: lusta vagy.

Ez annak az életútnak a minősítéseként buggyant elő az évtizedek óta nem látott kartársnőből, amiben több szakma fordul elő. A hozzájuk tartozó diplomákkal. S amely akkori állomása mégis a regisztrált munkanélküli kevésbé büszke titulusával bírt. Rögtön a magyarázat is elhangzott: azért lusta az illető, mert ennyi szakmával és végzettséggel igazán nem nehéz állás találni. A kormányhivatalnok-nő szerint. Nem a munkaügyi központos hölgy, hanem a mittudomnmilyenhivatal tizenkilencedik senkije szerint. Amikor tehát az ember azt hallja, hogy ötven felett több diplomával „túlképzett” valaki, és különben is miért nem szűnt meg önként létezni, az kamu. Amikor szemközt röhög a fejvadász, az vicc. Amikor megalázási rutingyakorlatot folytatnak a pályázó munkanélkülivel, az csak bohém tréfa.

Úgyhogy évfolyamtalálkozni jó dolog! Immár tudom, hogy az, aki negyvenöt felett több diplomás közmunkás, az lusta. Ötven felett minősített lusta. Ha tartja még benne magát az önérzet, akkor minősítetten lusta hülye. S mégsem irigylem az említett volt iskolatársnőt a túl védett életéért. Még irigykedni is lusta vagyok. Meg talán nincs is mit irigyelni a saját vélemény nélküli szürke íróasztalhoz rajzszegezett nyelven.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése