Ismét megjelent egy felmérés arról, hogy a
társadalom szociális abortuszának helyzete miként áll napjainkban. A Bridge
Budapest reprezentatív kutatásának alapján a Világgazdaság tette
közzé, hogy az ország vagy félig üres, vagy félig tele van. Abból a
szempontból, hogy a fiatalok közül sokan mennének. Az optimisták számára pedig
sok fiatal, a megkérdezettek mintegy fele, maradna.
Ez, az utóbbi években tapasztalható egzisztenciális
exodus szempontjából szinte mindegy. Ahogy nyilván legfeljebb csak árnyalja azt
a képet is, hogy zajlik az említett szociális abortusza a társadalomnak. Az a
folyamat, amelynek eredményeként a ma még magyar fiatal gyermekei már nem
országunk határain belül fognak megszületni. Generációk elvesztését jelentve,
és üres szólamokká degradálva a melldöngető ricsajban harsogó jelmondatokat. Az
említett felmérés kapcsán nem is ez az ismert jelenség az, ami kizárólag újra
és újra gondolatébresztő lehet. Inkább az, hogy nem egy nehezen körülírható „munkavállalói”
körre, hanem kifejezetten egy adott korosztályra, a 20-35 évesekre terjed ki. Márpedig
érdemes talán egy kicsit az adott korosztály néhány szociológiai jellemzőjén
elgondolkodni. Olyanokon, amelyek nemzedékekkel korábban is jellemzői voltak az
adott szociológiai szakaszban a fiataloknak. Abban a korszakban, amikor a
tanulmányokat befejezik, a társadalom is elkezdi fiatal felnőttként kezelni a
gyermeket, és maguk is nekivágnak a nagybetűs Önállóságnak.
Felnőttként a gyermekkorra, szülőként a gyermekekre
emlékezve alighanem sokan megerősíthetik azt a különben természetes kívánságot,
hogy a gyermek legalább annyira vigye, mint a szülő. De inkább többre. Kevés
szülő akar szándékosan rosszabb sorsot a gyermekének, mint amilyen a sajátja.
Ez nyilvánvalóan akkor is orientálja a fiatalok értékválasztást, és a
betöltendő társadalmi szereppel kapcsolatos elvárásaikat, ha a szülő nem
nyilvánvalóan szól bele a tanulmányokba, a pályaválasztásba. Ennek látszólag
semmi köze nincs talán az említett felméréshez. Pedig van, illetve lehet. Nem
azért, mintha a szülői mintákkal, a konyhai beszélgetések hatásaival, a látott
példákkal szakító kalandvágyó emberek ne lettek volna korábban. Voltak ilyenek,
de tudjuk, hogy általában nem tömegesen. A nagy aranylázban megvezetett tömeg
is sok ország szülötteként keveredett oda. S nem is egy adott, a szülői példára
érzékeny korosztályból tevődött össze.
Amikor tehát egy felmérésben az találjuk,
hogy az említett fiatal korosztály, amely egyébként is élete egyik
leginnovatívabb szakaszában leledzik, különösen nyitottá válik az elvándorlás
iránt, akkor ott a közvetlen gazdasági hatáson túlmutató bajok lehetnek a
mélyben. Az, hogy a tanulmányaikat legalább részben finanszírozó szülő sem
látja rózsásnak a gyermeke itthoni karrierlehetőségeit. Amikor ugyanis szétnéz,
akkor könnyen azt tapasztalhatja, hogy több nyelvet beszélő, és akár több
diplomával rendelkező, magasan képzett fiatalok dolgoznak közmunkásként.
Pusztán azért esetleg, mert hiányoznak azok protektorok, melyektől a mostani
felmérésben válaszolók is sokat remélnek. S amelyek jelenleg nem mindig a szakmai,
vagy a személyes hálózatok természetes, hanem a politikai kivagyiság
kontraszelektáló erővonalai mentén hatnak. A szülők jó része tehát akár aktívan
támogathatja is a gyermek külföldi munkavállalását. Számolva azzal is, hogy
unokáit csak hosszas utazás után fogja esetleg látni. Hacsak maga is ki nem
költözik a későbbiekben. Például az összeomlóban levő nyugdíjrendszer, vagy a
saját munkanélkülisége elől menekülve.
A személyes sorsok egyenkénti ismerete
nélkül természetesen könnyelműség lenne egy mindenkire érvényes állítást
megfogalmazni. Az azonban valószínű, hogy a 20-35 évesek külföldi munkára,
tanulmányokra vonatkozó válaszai mögött tendencia-szinten a szülői hatás is
érvényesül. Ha nem is kizárólagosan. Mégis azt jelezve, hogy a mai késő-középkorosztály,
az ötvenes évei környékén járók jó része sem érzi a gyermekei karrierjét
biztonságban e hazában. Például azért, mert tartós munkanélküliként maga is elég
gyökértelenné válhat ahhoz, hogy ne jelentsen lehorgonyzó példát az utódoknak.
S ez az, ami miatt sokkal szomorúbb az
említett felmérés eredménye annál, mintsem egy „tapasztalatszerezni mennek”
típusú, Túró-Rudi nosztalgiás, piros-pöttyös és Turul-szárnyas vállrándítással
el lehetne intézni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a hivatalos álláspont szerint
mindenben jobban teljesít a kormány. Adott esetben generációs
kilátástalanságban is.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése