2014. június 14., szombat

Bányászbékaságban is jobban teljesítünk

Miközben számos témában égnek a kommunikációs vonalak, néhány téma olykor háttérbe szorul. Mészáros Lőrincnek, a reklámszabadság jegyében hirtelen felfedezett gazdagodása vitathatatlanul fontos téma. Miközben a többség nem mészároslőrincekből áll. A többség csak statisztikai adat. A permanens szabadságharc feláldozható lövészárok-tölteléke.

Gyorsan leszögezem, hogy egyáltalán nem akarom védeni azt az oligarcha-csoportot, amelynek tagjai a hatalom felé meneteltükben, majd annak hegyoldalán lecsücsülve a bányászbéka feneke alá taszítanak minden, és mindenki mást. Emberek ezreit, és az egészgazdaságot. Elszegényítve, egzisztenciálisan tönkretéve az embereket azért, hogy üveggyöngyért megvehető közrabszolgát csináljanak a tömegekből. Mert a tömeg marad. Még. Nyugton. Aki visszaolvassa azt, amit eddig összeirkáltam, nehezen fog találni olyan írást, ami az uborkafára felkapaszkodott szociológia senkiket védelmezi. Pusztán a legutóbbi, az RTL-t nem grál-lovagként látó írás miatt többen megmorogtak. Holott egy kereskedelmi TV-csatorna éppen kereskedelmisége miatt is opportunista. A hirtelen megtalált gazdagodások a hatalom bajszának rángatásán kívül most nézettséget is generálnak. Meg ingyen reklámot a csatornának. Na mindegy. Aki a sajtószabadság utolsó véderődjét akarja belelátni egy milliárdosok vitájába, azt úgysem fogom erről lebeszélni tudni. Meg aztán az is lehet, hogy nekik van igazuk. Az RTL megérkezik fehér lovon, koronával és megmenti a sajtószabadságot, amelynek első megtiprásakor, majd szétmorzsolásakor a média nagyjai kussoltak és lapultak. Az RTL is.

Békében hagyva tehát a milliárdosok csatáját talán érdemesebb lefele is pislantani. Azok felé, akik gyakorlatilag lesütött szemmel élik az életüket, és akik csak statisztikai tömeget jelentenek. Róluk még csütörtökön jelent meg a statisztikai hivatal közleménye. Ami alapján jobban teljesítünk. Csóróságban. Ami alapján különben nyolcvanhétezer-ötszáz forint lenne a megélhetési minimum. Egy egyszemélyes háztartásban. De ez egy kétgyermekes családnál közel negyedmilliót igényelne a családi kasszában. Havonta. Alkalmasint ezzel érdemes összevetni azt a keresményt, amit a közmunkásoknak szán Pannónia jótevője és kormánya. Nem véletlenül sikoltozok jó ideje magam is, hogy a közmunka-program alapvetően közrabszolgaság, és a szegényedési spirált hajtja csak. S persze hozzásegíti a piac résztvevőit ahhoz, hogy lefele szorítsák a munkabéreket. Talán nem véletlen, hogy a KSH nem közli a létminimum alatt élők számát. Igen kényelmetlen adat lehetne valószínűleg.

Pusztán szemre-becsléssel is jól saccolható, hogy sokan kénytelenek a statisztikai minimum alatt nyomorogni. Ehhez persze nyilvánvalóan nem szolgálati kocsival kell a plázákba menni. Vagy átadóünnepségre. Habár lassan nyugodtan átadhatnák az „Ismeretlen gazdasági menekült” emlékszobrát is. Londonban. De erről, a gazdasági exodus menekültjeiről is kevés és ellentmondásos adat kevereg. Csak a nagyságrend látszik biztosnak. Az kétségtelenül több százezres. A KSH azonban erről is szegényes adattal szolgál. Mert Pannónia gátőrjét zseníroznák az ilyen adatok, mint rinocéroszt a kalácsmorzsa. Habár bőrrel jól el van látva a szeretett Vezér és csapata. Erre utal az, hogy a hallatlan, illetve vízcsapból is hallható sikerpropaganda árnyékában azért persze születnek felmérések a valós szociológiai helyzetről is. Nem azért, mintha a KSH számai nem lennének valósak. Csak kevesen vesznek lépegető eszkavátort. Ellentétben a farháttal.

Kiss Ambrus például éppen arról emlékezett meg az ATV-ben, hogy a munkavállalók között is van egy milliós tömeg, aki nyomorog. Akiknek a jövedelme nem éri el a létminimumot. Alkalmasint a közszférában is. Miközben az arányuk a versenyszférában harminc százalék körüli. Köszönhetően annak is, hogy az ott dolgozó nagyon gyorsan megkapja, hogy: „ha nem tetszik tízet veszek fel helyetted, és mehetsz közmunkázni”. S sajnos ez igaz. S sajnos ennek az igazságát mind a két oldal tudja. A közmunkabér tehát, mint említettem leszorítja a béreket, a kapun kívüli munkanélküliek nagy száma pedig féken tartja azt, aki csak pár forinttal is többet keres és el kell tartania a gyermekeit. A mészároslőrincek nagyobb megelégedésére. Meg a kormányéra. Mert egy kirobbanó éhséglázadásig nagyon sokan kussolnak a túlélésért. Még akkor is, ha talán még nem jelentik fel a szomszédot egy tál lencséért.

Miközben persze nem árt elfeledkezni arról, hogy a létminimum még nem a nyomorhatár. A KSH létminimumából még úgy-ahogy, de meg lehet pakolni a fogyasztói kosarat. A nyomor Bass László, az ELTE egyetemi tanára szerint a mediánjövedelem hatvan százaléka körül kezdődik. Szerinte ez közel másfél millió embert sújt hazánkban. Akiknek a nadrágja nem is az előző háromból van, hanem az előző három generációtól örököltekből. S abból is kilátszik a fenekük. Ott lent. A bányában. A bányász-béka feneke alatt. Sokkal.

Andrew_s


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése