Gábriel a valóságról

Forrás: ATV

A különböző művészeti alkotások elemzésekor gyakran megesik, hogy a sorok közti üzenetet, a rejtett jajkiáltást emelik ki. A kényszerből vállalkozó művész, a megrendelő ostobaságát kihasználó, a hazugságot mégis leleplezni vágyó üzenetét. A újnemzetieskedő Orbanisztán történetének egyik leghíresebb ilyen darabja eddig a kaméleonos Alaptörvény-illusztráció volt talán. Híven jelezve, hogy milyen köpönyegforgató hosszúnyelvű alak mondott akkor beszédet borostásan a Hősök terén. Nagy Imre koporsójánál. Most a Szabadság térre került egy ilyen mintadarab.

Igen kérem, az emlékműről van szó. Arról, amit lopva, sötétben bujkálva emeltek a helyére. Aminek felállításához minden hatalmi tényező gyáva volt az arcát, a fényképét adni. Ami ellen száznapos tiltakozó akciót szerveztek, és amit a tiltakozás ellenére beemeltek a térre. S aminek a korábbi terveit láthatóan az utolsó pillanatban megváltoztatták. Ezzel különben, könnyen lehet, hogy mégis megmaradásra érdemesnek ítélték ezt a különben inkább bronzhulladéknak tűnő alkotást. A megszállási giccsparádé jeles alkotását. Az alkotója ugyanakkor lehet hogy maga javasolta az említett változtatást. De lehet, hogy Mária küldte le egyik angyalát a sugalmazással. Az eredmény, mondhatni fenomenálisan őszintére sikerült.

Az eredeti tervek alapján, mint tudjuk, Gábriel kezében az volt, amit már az Éden kapujában is hurcolászott. Kard. Mert Gábriel kard nélkül szinte elképzelhetetlen. Volt. Mostanáig. A szoborzat végleges formájában azonban a kardot kivették a kezéből. Így még a látszata is elkerülhetővé vált, hogy az országot képviselő Gábriel kardot, mit kardot, kezet emelt volna a megszálló csapatokra. Akik nem is igen voltak megszállók, mert mindössze bevonultak a szövetségeshez. A kard tehát ment a levesbe, és a helyére országalma került. Aminek ugyebár meg van, meg lehet a maga szimbolikája. Például az, hogy alapvetően az országos hatalmat, és nem az országot jelképezi. 

Az országot képviselő Gábriel így, ebben a formában végső soron az ország hatalmát birtoklókat válik képviselővé. Ami abból a szempontból igaz, hogy bizony még egyenruhások is tudottan mentettek zsidókat és nem-zsidókat egyaránt. Ellentétben a zsidó-törvényeket hozó, majd a Gestapót és SS-t is kiszolgáló hivatalnokokkal, a hatalom mindennapi gyakorlóival. Gábriel tehát az istenadta nép helyett a kormányzati hatalom képviselőjévé vált a szoborkompozícióban. Márpedig ennek fényében igen lényeges a kéztartás, az országalma helyzete is. A szobron jól látható a felajánló gesztus. Hűen jelképezve az akkori történelmi helyzetet.

Azt, ahogy a fasiszta Németországgal akkor szövetségben álló ország hatalmasai, a kormányzó és köre képviselte akkor az országot. Hallgatagon tűrve a német bevonulást és felajánlva az országot, gyakorlatilag puskalövés nélkül a bevonuló hatalomnak, melyet a birodalmi sas képvisel. A szobor tehát meglepően őszinte. Még akkor is, ha Orbán Viktornak aligha ez az értelmezés tetszik. Ahogy valószínűleg a kaméleonos képet se szereti. Ha azóta megértette az üzenetét.

Andrew_s