Tüntetés-másnap

Fotó: I. Szonja / Gépnarancs

Lassan egy nap telt el a nagy Kossuth téri lökdösődés óta. Tulajdonképpen nem is nagyon akartam kommentálni mindazt, ami lezajlott. Ahogy más megfogalmazta, a szervezők által magára hagyott tömeg reakcióját lehetett látni a Parlament lépcsőjén. Tulajdonképpen a megjelent tömeg spontán semmit akarása zajlott. Ellentétben például Korózs Lajos vízióival.

Az MSZP-s politikus ugyanis valami hatalmas ellenállást, illetve akár valami vérnélküli forradalmat emlegetett. Nem a Kossuth téren, hanem az ATV stúdiójában. Nem mintha pont ő hiányzott volna a Közfelháborodás Napjának titulált összejövetelen. Amúgy is, elvileg egy pártoktól semleges és pártmentes rendezvény volt. Ami annyiban inkább növeli, mintsem csökkenti a szervezők felelősségét, hogy mindazt a szerepet nekik kellett volna betölteni, amit különben valamelyik politikai erő nyakába lehet varrni. Például annak a felelősségét, hogy valami célt, közösen képviselhető célt, és ahhoz vezető, eszközparkjában is körvonalazott utat mutassanak a demonstrációra odaérkezőknek. Netán azoknak, akiket meg szeretnének győzni a részvétel szükségességéről. Márpedig pont ezek a pontok azok, amelyek kapcsán már a Lendvay utcában véget ért első séta előkészítése során is pocsékul szerepelt a szervezőség.

A most hétfői események továbbra is leginkább azt igazolták, hogy valami tisztes távolságtartás alakult ki a demonstráción részt vevők valamint az általuk, illetve velük eredményt elérni akarók szándékai között. Anno, nem kis szkepszissel szemléltem az említett első, akkor az internetadó ellen meghirdetett, demonstrációt. Fenntartva a tévedés lehetőségét. Amely utóbbi természetesen továbbra is fennáll. Bár az utóbbi idők megmozdulásai meglehetős párhuzamot mutatnak a diáktüntetésekkel. Ahol a Parlament előtt ugyan nem, de a rádiónál azért kialakult némi tumultus. Ráadásul ott a diákság képviselője bejutott az épületbe. Csak utána csináltak hülyét az egész tüntetésből. Az orbanista sajtóetika nagyobb dicsőségére. Ettől függetlenül remekül működött a hatalom részéről a diákság felszalámizása, majd kifárasztása. Az elmúlt közel két év, de a választások eredménye is jól szemlélteti, hogy valójában ki nyerte a felsőoktatási széncsatát.

A szervezők által nem szervezett demonstrációs végjáték, a valós irányítás hiánya, és a közös cél legfeljebb közös mantra-kiabálásokban való megnyilvánulása közepette aligha várható több. Márpedig a hétfői demonstráció szervezői munkája olyan volt, mint egy hollywoodi történet. Ott is a nagy egymásra találással szokott a klasszikus film befejeződni. Holott a közös élet, az igazi felelősség ott kezdődik. Odahívni egy térre tömegeket szép kerettörténet. Felszólalni derék dolog. A felszólalások nyomán cselekvésre hangolt tömeg cserbenhagyása azonban pont olyan felelőtlen gerinctelenség, ahogy annak idején az Operaház előtt sem volt másként. Ha egy demonstráció szervezőitől erre futja, akkor inkább maradjanak otthon, bontsanak ki egy sört, tegyék fel a lábukat az asztalra, és nézzenek meccset. Orbán-kompatibilis módon. Alkalmasint a Parlament előtt cserbenhagyottak körében az unalom, a cselekvéstelenség, a magára hagyottság, a hűvös este, és a nagy semmi érzete megtette a magáét. A rendőröknek könnyű volt fegyelmezettnek maradniuk, mivel érdemi dolguk kimerülhetett a fizikai állóképesség demonstrálásában.

Egyébként akkor sem lennék elégedettebb, ha a tömeg sikerrel rohamozza meg a Parlamentet. Ha ugyanis bejutnak, a céltalan bolyongás helyett valami hatökör esetleg vandalizmussal kezdi levezetni a tehetetlenségét. Márpedig az Országház felgyújtása, vagy akár csak szétverése sem lehet épelméjű ellenzéki cél. Se pártokkal, sem anélkül. Főleg nem azok nélkül. A kérdés tehát továbbra is adott. Hol a fenébe voltak a szervezők azt követően, hogy valós szerepük lett volna? S tulajdonképpen, a hangzatos zengzeteken kívül tulajdonképpen mi volt a célja az összejövetelnek? A közös üvöltözést és transzparens-lóbálást valahogy továbbra sem igazán érzem kormánybuktató hatásúnak. S az a kisebbik gond, hogy én nem érzem annak.

Jól láthatóan Orbán Viktor kommunikációs csapata sem érzi annak. A Parlament előtti lökdösődés másnapján ugyanis Orbán Viktor átadta háza tájának marhatelepét Felcsúton, majd mangalicatelepét Alcsútdoboz mellett. Mely átadásoknak nem csak az adja a súlyát, hogy a mangalicatelepben például Mészáros Lőrinc közvetlenül is érintett. Az legalább annyira demonstratív értékű, hogy „ődöngjetek csak a Parlamentnél, de a haver disznai is többet érnek”. Mert „én ezt is megtehetem pupákok”. S jól láthatóan tényleg megteheti. S jól láthatóan a hívek felé ezt sikerrel lehet bemutatni. S hol voltak eközben a nagy demonstrációszervezők? Ja bocs, ma esett az eső, még elázott volna a gyújtóhangú, spontán felszólalás nyomtatványa.

Andrew_s