2014. december 26., péntek

KDNP-s karácsonyi hírek

A KDNP szerint sincs senki az út szélén?
Még mindig a Karácsony, és ismét csak a hazai politika egyik szereplőjének ténykedésén, illetve annak hiányán keresztül nézve. Ez nem más, mint a kormánypárt klerikális platformja, a KDNP. Azért, mert az ünnep, alapvetően a kereszténység által indíttatott ünnep. S mint tudjuk, a vasárnapi zárva tartás kapcsán éppen csak nem lett a szent családot is megtagadó sátánista, aki vasárnap is vásárolni szeretne.

Így aztán teljesen nyilvánvalóan érdekes lehet, a képmutatási koefficiens felmérése a szavazásokon önmagában mérhetetlen támogatottságú, és nem kevésbé mérhetetlenül nagy mellénnyel díszkereszténykedő formáció esetében. Nos, a részletek alapján azt találhatjuk, hogy az említett koefficiens a Himalája magasságával mérhető nagyságrendeket képvisel. Ehhez különben nem kell mást tenni, mint a pártnak bejegyzett vallási lobbi-egylet honlapját meglátogatni az interneten. Ott szinte azonnal megállapítható, hogy szinte csak az MTI hír-anyagából olvasható összeállítás. Ami nyilván annak is köszönhető, mert így legalább véletlenül sem közölhetnek olyasmit, ami a Vezér hírkufárjain kívüli forrásból, véletlenül szembemegy a hivatalos fő-nyelvcsapás irányával. Az országos hírszolgálat pedig egyedül a Baptista Szeretetszolgálat adományairól látszott olyan módon beszámolni, ami kielégítette a KDNP-s hírválogatókat. Amiről nem olvashatunk még hírként sem, az a rekordhosszúságú sorok a Blaha Lujza téren, vagy bárhol másutt az országban. Természetesen tudom, a krisnások nem keresztények. Azért a KDNP által kezdeményezett ételosztásról, például, kerülhetett volna ki hír a honlapra. Ja, hogy ilyen esetleg nem is volt? Bocs!

Természetesen más híranyagok is olvashatók az említett weboldalon. Túl azokon is, amelyek alapvetően a Fideszről szólnak. A Karácsony kapcsán inkább csak a kiemelt, és valóban vallási tárgyú hírekre koncentrálva olvashatunk Ferenc pápa ténykedéséről. A világvallás aktuális tematizálása okán ez teljesen érthető. S a hitük miatt meghurcoltak valóban megérdemelnek minden szolidaritást. Alapvetően a hitüktől függetlenül. Kiterjeszteném. Még a hitük hiánya miatt meghurcoltak, leszóltak, másodrendűnek kikiáltottak is megérdemlik a szolidaritást. De ez utóbbit a KDNP esetében el sem várom. Képviselőik, például Rétvári Bence vagy Harrach Péter megszólalásai nyomán, a pártnak az úgyis olyan magas lenne, mint hangyának a már említett indiai hegyvidék. Így megértem, hogy a pápával kapcsolatos hivatalos híradásokat nem egészíti ki saját részükről semmi. Még annyi sem, hogy a Vatikánban említett sok könny kapcsán együtt éreznek bárkivel is.

A hazai híveknek tolmácsolják például Bölcskei Gusztáv református püspök véleményét, ami a rend és befogadás szükségessége mellett tör szavakat. Igaz, a rendet a lelkekben levő rendként emlegeti. De azért még emlékezhetünk arra, hogy a beszédnek helyet adó debreceni Református Kollégium falát Horthy-emléktábla díszíti, és szintén református templom adott helyet egy Horthy-bálvány avatásának Budapesten. Annak állítva emléket, aki nem egészen spirituálisan volt rendpárti, és legkevésbé sem a volt a vallás-semleges együttélés híve. Függetlenül attól, hogy a Szakály-osztályú kukatörténészek, kormánypárti egyetértéssel, miként próbálják újraírni a háborús éveket. Egyébként mindettől sem a most beszélő püspök, sem a parlamenti vallás-manifesztáció nem határolódott el túl hangosan, Viszont a püspök elég hangosan megvédte a tengertelen tengernagyi táblát. Ez akkor is visszássá tesz a szájából bármilyen karácsonyi üzenetet, ha a gyermekek megvédésének most emlegetett eszméjével maximálisan egyet lehet érteni. Még akkor is, ha a most szemlélt honlap gazdáinak egyike nem is olyan régen a gyermekek éhezését életmódbeli kérdésként gondolta kezelni. Hogy próbálná ki Harrach Péter ezt az életmódot úgy egy hónapig!

A gyermekek védelmével még a KDNP-től függetlenül is egyet lehet érteni. Függetlenül attól is, hogy a Karácsony egy konkrét gyermek születésének állít emléket. Amely gyermeknek az emléke, Gáncs Péternek, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének a közleménye szerint összeköti Istent és az embert. Pontosabban szerinte az Istentől elszakadt ember találkozik a betlehemi jászolnál az Istennel. Ez azért is érdekes gondolat, mert manapság a Karácsony az emberek többségének aligha az említett jászolról szól. Így azoknak sem, akik szerint a kínhalál-szimbólum a legjobb emlékeztető a születésre. Amellyel kapcsolatban Fabiny Tamás, szintén evangélikus, és nem mellesleg püspök azt emlegette, hogy: „Szerinte istenkáromlást követ el az a politikai erő, amelyik tudatosan él vissza a keresztény jelképekkel, és nem jó, ha Trianonból nemzeti giccs lesz” Ám a KDNP a kérdésben hallgat évek óta, és hallgatott az idén is. Még a karácsonyi hírcsokorba sem átvéve az említett szavakat. Forrásmegjelöléssel akár.

De legalább végképpen tisztázva azt a kérdést, hogy a politikai istenkáromlás ellenzése, illetve a vasárnapi zárva tartással manipulált kereskedelem, az abban kedvezményezetté váló cégek iránti, természetesen önzetlen, szimpátia közt melyik az, amelyik a KDNP számára kedvesebb. Ha más tanulsággal nem, ezzel azért mindenképpen szolgált a klerikális parlamenti frakció mögötti honlap olvasgatása.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése