2015. január 1., csütörtök

Kabátbotrány-margó

A január eleji tüntetések sora egy politikamentesnek tűnő, soron kívüli tüntetéssel látszik bővülni. Nagyzolva azt is mondhatnánk, hogy a Music FM károsultjainak tüntetése. Valójában a sokaknak balul sikerült szilveszteri parti károsultjai szervezik a Facebook-on. Az Index tudósítása szerint vannak egynéhányan. De legalább nem fulladt tragédiába a buli.


Magát a bulit különben két cég szervezte. A Music Fm és a Lights Off, mely utóbbi cég honlapja a jelen sorok írásakor csak a felfüggesztésről szóló üzenetet jeleníti meg. A közös szervezés dacára a balhét az első jelek, és az Index tudósítása szerint nem a Music FM fogja elvinni. Ezt sugallja az is, hogy a rendezvény Facebook-oldalán csak a Lights Off ígérete olvasható jelenleg a károk megtérítéséről. Alkalmasint jelezve, hogy a helyszínen mintegy száz kabát maradt kiosztatlanul. S megígérve egyben azt is, hogy értesítik a nagyérdeműt a fejleményekről. Az nem derül ugyan ki, hogy az értesítés a kártalanításra is vonatkozik-e, vagy csak a gazdátlanul maradt kabátok hovatartozásának felderítésére, de ne legyünk túlzó elvárásokkal élők. Egy Facebook üzenet pongyolasága nem a világ közepe, és az eset is bekéredzkedhetne az uborkástálba.

Két dolog miatt kaphatjuk fel a fejünket legfeljebb. Az egyik az, hogy a Music Fm kapcsán emlékezhetünk: ők kapták meg Juventus által használt frekvenciát. Pontosabban nem ők, hanem a tulajdonos Prodo Voice Kft., amelynek tulajdonosi köre kapcsán egy Fidesz, pontosabban Simicska-közeli név is előbukkant annak idején. A Magyar Narancs, 2011. decemberében így kapcsolatot talált Nyerges Zsolt és a Music Fm között. Hogy ennek mi köze az eltűnt, vagy gazdátlanul maradt kabátokhoz? Szinte semmi. Inkább csak az ok, amiért egy látszólagos uborka-hírre is odafigyelhet valaki. Már csak azért is, mert a Fidesz-vezérkar és Simicska Lajos ellentéte a 2011.-es évben nem igazán tűnt élesnek. Nem sokkal később, immár a HVG honlapján arról olvashatunk, hogy Nyergeshez nem is egy, reklámokkal kedvezményezett rádió köthető. Amúgy ennek sincs köze a kabátokhoz. Amelyek kapcsán azért más is kiderülhet.

A Lights Off által jegyzett, és bocsánatkérést nem igazán tartalmazó beírásra ugyanis számos reakció született. Mármint az előtt, hogy az elérhetőségét elvitte a cica. A sértettek panaszai között sorra felbukkantak olyan mellékzöngék is, amelyek azért továbbgondolásra is érdemesek lehetnek. Például, a nyugtaadási kötelezettség, mint olyan. Beleértve természetesen azt is, hogy mennyire életszerű elvárás egy pörgős bulin elvárni a szolgáltatásokról kiállított papírok előállítása. Ahogy az is, hogy egy ilyen bulin vajon mennyire elvárás a NAV-hoz bekötött pénztárgépek léte. S amennyiben elvárás, akkor ezt ki ellenőrzi? S amennyiben elvárás, akkor csak az egyik, vagy mindkét szervező fél felelős-e a teljesítés hiányáért? A kérdések különben azért merülhetnek fel, mert egyes beírások, különben a ruhatári kár kapcsán, arra engednek következtetni, hogy nem mindenki kapott ellenpapírt a befizetésekről. Néhány beírás alapján nem csak a ruhatárban, hanem a pultoknál sem.

Ami azt is jelenti, hogy a sok megmaradt kabát mellé, ahogy egy beírásban olvasható, egy zakót is kaphatnak a szervezők. Már akkor, ha a NAV kivizsgálásra érdemesnek tartja a helyzetet. Na, és valahol itt lehet érdekes az egyes szervező cégek tulajdonosi kötöttsége. Mi tagadás, nem ismerem a NAV ellenőrzési gyakorlatát az ilyen rendezvények kapcsán, de abban az esetben, ha különben ilyenkor is elvárás a papírozás, a hozzájuk bekötött pénztárgép, akkor furcsák az említett beírások. Illetve a mögöttes tartalmuk. Ahogy furcsa lenne az is, ha pusztán az egyik rendező tulajdonosi szálai miatt lenne lazább Vida Ildikó munkahelyének szigora.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése