2015. január 22., csütörtök

Egyházperselyes vasárnap-lobbi?

A kedélyek nem nyugszanak a vasárnapi kötelező zárva-tartás körül. Az újabbnál újabb rendeletértelmezések közepette megjelent az adópolitikai érvrendszer is. Mert azért van abban is némi ráció, hogy újabb adók kivetésének lehet elébe nézni. Bár Varga Mihály jelenleg tagadásban van. Azt meg mindenki döntse el, hogy hisz-e a kormányzat bármelyik tisztviselőjének.

Azért persze megfontolandó ez a hit annak fényében, hogy a vasárnapi bevételkiesés után befizetett ÁFA sok esetben nettó kiesés. Aki ugyanis vasárnap este menne el a pláza-mozik egyikébe, az vasárnap menne el. Még akkor is, ha aznap délelőtt templomban járt. Ha számára az a pihenés, kikapcsolódás, akkor nyugodtan lehet az az úr, vagy úrhölgy, aki a hetedik napon, akként pihen meg, hogy moziba megyen. Az a fajta érv, hogy „majd megveszi szombaton”, az a legtöbb szolgáltatás esetében bukik. A szolgáltatások jó része opcionális és nem kötelező. De nem is túlélés záloga, mint az akár szikkadt zsemle. Aminek rágcsálásán szívesen tetten érhetnék a kormányzati politikusokat. Bár azok, akiknek telik saját kikötőre, nem biztos, hogy gumiszerű, vagy szikkadt másnapos zsemlére kell, hogy fanyalodjanak. Akár vasárnap sem. Mert nekik, de szinte csak nekik, működik a magyar gazdasági csoda és modell.

S miközben vannak némi kételyeim Varga Mihály azon kijelentése kapcsán, hogy nem lesznek új, vagy emelt adók a bevétel-kiesés pótlására, a szolgáltatások zárva tartása egyéb kérdéseket is felvet. Azon túlmenően, is, hogy egy választáson sosem mért, hétköznapi értelemben mérhetetlen, a vallásos érzelmekkel leginkább csak politikai előnyökért dobálódzó parlamenti halmaz milyen alapon ugat bele az üzletek nyitvatartási rendjébe. Egy elvileg szekularizált országban, ahol jelenleg, elvileg, még nem az egyház csóválja az országot. Nem feledve, hogy bigotték baromi egyszerűen megoldhatnák a lelki válságukat. Ne menjenek vasárnap bevásárolni, moziba, sehova. Üljenek otthon és morzsolgassák az perceiket, szemük sarkában az önmeghatottság könnyeit, vagy amit akarnak. De természetesen szigorúan otthon.

Mert szeretném, ha a vasárnap kötelező zárórát mindenféle szolgáltatásra kiterjesztenék. Ha már belekezdtek, ne ismerjenek megalkuvást. A legfőbb ideje lenne, ha a pszichológiai szolgáltatások széles spektrumára is kiterjesszék. Márpedig a vasárnap csúcsüzemben működő ilyen szolgáltató helyek, mondhatni szellemi plázák nem mások, mint a templomok. Micsoda szemét dolog az egyháztól, hogy a templomjárásra lelkileg kötelezettek beállítottságával visszaélve elszakítják az oda zarándoklókat a családi tűzhely melegétől. Felkelésre, felöltözésre és akár még utazásra is kényszerítve azokat, akik otthon heverhetnének ez alatt az idő alatt. A fiatalabbak talán még vétkezhetnének eközben a népszaporulat fellendítése érdekében. Vagy hamarosan a külön adók elöli menekülés érdekében. A megtakarított, és ezzel a családi zsemle-gumírozásra fordítható perselypénzről nem is beszélve.

S lehet, hogy itt a titok nyitja. Szó nincs itt CBA-ról meg semmi másról. Lehet, hogy pont az a nagy motivátor a kormánypárt klerikális platformja esetében, hogy növekedjék az egyházi bevétel. Ha tehát a templomok nyitva maradnak vasárnap, akkor az ékes bizonyítéka lehet a pénzéhségnek. Valamint annak, hogy az egész zárva tartósdit ez az egy tényező motiválta: minél több embert terelni be formális, vagy informális eszközökkel azon szolgáltatókhoz, ahol az egyház szedi a bevételt. Közvetlenül. Nem egy esetben mindenféle nyugta és számla nélkül. Ezért aztán az egyenlő elbírálás jegyében igazán elvárható lenne, hogy a templomok és egyházi intézmények vasárnap legyenek zárva. A hét többi napján pedig minden egyes persely mellé állítsanak oda valakit, aki a NAV-hoz közvetlenül bekötött masinálval képes erről nyugtát adni.

Ha pedig a nagyon záros jövőben nem kezd el a KDNP névvel ellátott klerikál-lobbista banda az ilyen irányú egyenlő elbírálás érdekében fellépni, akkor menjenek a fenébe. A kijárási tilalmukkal együtt. A pokolra nem kívánom őket. Egyrészt azért, mert Bosch Jeromos festményei alapján nem olyan hely ahova akár politikusokat kívánnám. Másrészt, ha hinni lehet a vallásos előrejelzések kritériumrendszerének, akkor amúgy is odakerülnek. Kevés cinikusabb, az érzelmekkel jobban visszaélő és diszkriminatív csürhét találni, mint az élet védelme jegyében díszmadarakra vadászó díszpinty bandája.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése