Statisztikát a kismamáknak

Szürke selyemgomba (Amanita vaginata)
Forrás: Seen in Corby's woods

A humanoid laposelem-utánpótlásért felelős vice-államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) részéről megtartotta a maga anyák-napi beszédét az egykori „Erzsébet Sósfürdő” helyén található kórházban. Ebben leszögezte, hogy immár egy évnél hosszabb ideje növekszik a születések száma. Természetesen, üléspontjának megfelelően, visszavezetve ezt arra, hogy a Fidesz ebben is jobban teljesít.

Most persze lehetne hosszabb-rövidebb visszaemlékezéseket tartani arról, hogy mennyiben a jelen kormány érdeme a családi adókedvezménynek nevezett szemfényvesztés, amikor a családi összevont adózást már évtizedekkel ezelőtt felvetette egy-két politikai párt. Ahogy arról is lehetne hosszabban írni, hogy mennyire otromba pofátlanság egy kórházban, jelesül a Szent Imrében, beszélni családbarátságról úgy, hogy közben az egészségügy romokban, és a családok megélhetési bázisa nőtön csökken. Nem okvetlenül Budapest XI. kerületében, bár talán ott is. S talán nem is a pécsi orvosképzés gyakorló korházában a legjobban lemérhető módon, de talán ott is. Azonban aligha a kiváló egészségügyi rendszer, és az agyonfizetettség inspirálta a minapi fekete-tiltakozási hullámot az egészségügyben. Felmondásokkal. De Fűrész Tünde nem azért helyettes államtitkár, hogy a családbarátságba beleértse azt is, hogy a család egyik tagja se távozzon idő előtt azért, mert a kormány a passzív, eszköz-kivéreztetéses eutanázia mellett döntött. Társadalmilag.

Ahogy társadalmi szinten már elég régóta zajlik egyfajta szociális abortuszprogram. Annak következtében, hogy a gazdasági exodus éppen a szülőképes korosztályt érinti legerősebben. Nem véletlenül. A gyenge megélhetési bázis, a közrabszolgaságra alapozott foglalkoztatáspolitika, a Rákosit idéző oktatáspolitika, a növekvő közbizonytalanság sokkal inkább az elvándorlási hajlandóságot fokozza, mintsem azt, hogy maradjon az, aki maradni nem kénytelen. Holott a családbarátságba az is beletartozna, hogy lehetőleg itt alapítson családot az, aki itt született. Különben az ő gyereke már nem itt fogja javítani az államtitkári statisztikákat. De megértem, hogy minderről szólni nem tiszte annak a helyettes államtitkárnak, aki elvileg család- és népesedéspolitikáért felelős. Holott a népesedéspolitikába ez utóbbiak is beletartoznának.

Már akkor, ha nem a statisztikai hivatal, és minisztériumi bársonyszékek irányából és magasából próbálnának rátekinteni a mai magyar valóságra. Akkor talán nem kellenének a neoratkoista ötletelések, hogy hozzanak valamit a statisztikák legalább egy részén. Mert különben tényleg jó, ha nő a születések száma. Nehogy még szembeszökőbb legyen az a népességfogyás, amelybe az elvándorlások és az ellátórendszer szakadékszerű rései okozta elhalálozások is belejátszanak. De ettől még természetesen Fűrész Tünde lobogtathatja a társadalmi összefüggésből kiragadott számokat. Ha nem ő lobogtatná, megtenné más. Azért a fizetésért, amit kap, szinte biztosan lehetne találni mást, aki megtenné. Anyák napján is. De máskor is. Az persze egy egészen más kérdés, hogy a kismamák a kórházban mivel lennének kisegítve. Aligha azzal, hogy megjelenjen egy helyettes államtitkár, és az elmúlt évi 3,2 százalékos születésszám-növekedésről tartson önváll-veregető székfoglalót. Megsimogatva a kismamák buksiját, hogy: jól csináljátok, a NER ezt várja tőletek.

Talán kisebb önhitség, illetve a kevesebb párt-, és kormánypropaganda, és a jobb kilátások számon kérhető felvázolása jobb lett volna. De az előbbi nyilván vezéri elvárás-halmaz, míg az utóbbira meg esély sincs. Sem a jobb kilátásokra, sem a számon kérhetőségre. Az persze egy megint más kérdés, hogy ebben az esetben nem lett volna-e jobb országosan egy-egy szál virágot átnyújtani a kismamáknak, mintsem egyfajta tenyészállapot-értékelést tartani. Helyettes állampolgári szinten. Mintegy jelezve, hogy: anyák, ennyit értek. Mondhatta volna ezzel az erővel azt is, hogy „a miniszterúrnak és az államtitkárok gyöngyeinek más halaszthatatlan elfoglaltságuk van, és mi nők megdumcsizzuk majd”. Leginkább talán azt, hogy minden itt maradó és életben maradó szüljön még egy gyereket. Mert „lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség”.

Éljen és virágozzék a statisztika!

Hiányoltam kicsit a hírből egy kicsit azt a mondatot, hogy „a kismamák a kórházban felállva vastapssal köszöntötték a nép kiküldött helyettes államtitkárát”. De valószínűleg erre sem kell sokat várni, ha az eddigiek szellemében, töretlenül haladunk. Vissza a Sztálin-úton. Habár ott nem rémlik kórház. Csak verő-intézet.

Andrew_s