In memoriam Horn Gyula

Most amikor a magyar kormánymédia az idegengyűlölettől hangos, és kerítésépítős közrabszolga-behívókról suttog a szél, talán érdemes arra is emlékezni, hogy legalább megpróbálta az ország. Bármilyen lejátszottnak is tűnt egykoron az a bizonyos rendszerváltás, és akárhova is sodorta az akkori decibel-ellenzéket a szél azóta.

Mert az akkori liberális fiatalokból idővel csak kibújt a pártállami diktatúrát visszasíró nosztalgia. S kibújt a diktátori pilács fényétől megrészegült éjjeli szender az egykori hernyóból. Mely két állapot között egy valami biztosan közös. A gerinc hiánya. Ahogy sok tapsoncukból, bér-, és megélhetési rasszistájukból is hiányzik. No meg persze azokból a mostani komcsizókból, akik annak idején nem győztek talán az első sorban tapsolni a hely párttitkárnak, és bőszen egyetérteni az előttük talpat nyalva felszólaló elvtárssal. Csak ugyebár, azóta is a Fideszben ejtőznek, komcsiznak és pofáznak. Lehetőleg a máséval verve a csalánt. Vagy csak utat engedve annak a gyűlöletnek, ami csak azért érthetetlen, mert haszonélvezői voltak a Kádár-korszaknak. S eközben az sem zavarja a díszes kormányzó pártot, hogy közös platformra kerülnek az egykori rendszerváltás színpadán díszletrendező Pozsgayval, vagy a talán önmagát is gyűlölő, a bunkóság pácában puhult agyú, Wittner Máriával.

Akiről az utóbbi időben szerencsésen keveset hallani köznapi hírek között. De aki annak idején, két éve, örökre kiírta magát a kultúremberek klubjából. Akkor, amikor Horn Gyula halálhírére előadta az elemi gyűlöletből szőtt magánszámát. Amelytől, furcsa módon, az akkori Fidesz sem gondolta elhatárolni magát. Hallgatólagosan tehát csatlakoztak ahhoz a koncepcióhoz, ami csak ellenségképekben képes gondolkodni. Végképp szakítva azzal, hogy valaki lehet rendes ember akkor is, ha nem a feltétlen talpnyalásban élenjáró elvbarát. S persze lehet csirkefogó akkor is, ha a Fidesz párttagkönyvét szorongatja a zsebében. Abból merítve bátorságot ahhoz, hogy személyes döntést hozzon az emberség és állatság fokáról. Anélkül, hogy tükörbe nézve, meglássa önmagában a patkányt. S a drótfonatépítőt. Mely drótfonatokból annak idején Horn Gyula politikája nyomán vált legalább időlegesen csak emlék.

Ahogy emlék maradt mára az is, hogy az Antall József kormánya okozta gazdasági összeomlás után legalább megállítani sikerült azt a zuhanórepülést, amit az érzelmi gazdaságpolitika okozott. Amire a sok műkedvelő, sokadvonalbeli széltolótól tellett 1990 után. Igen, a kamikáze-gazdaság kormánya után a Horn-kormány legalább megpróbálta a gazdaságot valamennyire talpra állítani. Mely kísérlet eredményét jellemzi, hogy az első Orbán-kormánynak volt miből osztogatni. Megvetve talán annak az oligarchikus uralomnak is az alapját, amelynek végleges és végletes kiépítése jelenleg is gőzerővel zajlik. S lehet, hogy Kövér házelnök elvtárs szemlélete szerint Horn Gyula komcsi volt, de akkor olyan „komcsi”, aki nem csak a haverok, hanem az ország asztalára is tett le jó pár dolgot. Mert alkalmasint nemzetközileg elismert politikus is volt. Olyan, akivel a demokratikus közösség vezetői sem szégyelltek egy asztalhoz ülni. Olyan, aki nem érezte szükségét, hogy statisztákkal tapsoltasson magának egy ünnepi beszéde alkalmából sem.

A két éve elhunyt államférfinek nyilván volt ezernyi tévedése, és számos hibája. Ahogy sokaknak. Mert csak egészen beszűkült idióta hiszi azt, hogy mindenhez ért és tévedhetetlen. S még emlékezhetünk arra is, hogy egykori „pufajkás” múltjából sem csinált titkot. Ami már önmagában a saját múltjukat megtagadó hipokrita barmok fölé emeli. Ugyanakkor valóban államférfi volt. Igen, tudom. A végtelenül objektív Nézőpont legutóbb Orbán Viktort hozta ki legjobb magyar miniszterelnöknek. De azt is tudom, hogy bukása előtt a román vezetőt is kihozták volna legjobbnak, és Hitler is megnyert volna bármilyen közvélemény-kutatást a fénykorában. Az éppen aktuális nézőponti elvárásoktól függetlenül, a személyes nemzetközi elismertséget, és az országnak kivívott presztízst tekintve Orbán Viktor napjában ötször imádkozna bármilyen istenhez, ha csak feleannyira lenne államférfi és politikus, mint a ma két éve halott egykori miniszterelnök. Bármit is mondanak a hangok a felcsúti vezérnek.

Andrew_s