2015. június 10., szerda

Koránt hirdetett a gazdasági exodus kormányának feje

Forrás: hir24
Orbán Viktor, miután kiszunyókálta magát a BL-döntőn, és valószínűleg kalóriával is feltöltötte az akkumulátorokat a fogadáson, újult erővel haknizott az arab bankárok szövetségénél. Azok után, hogy a saját áruját felkínálva, alig egy éve előadta a rabszolga-kereskedő szerepét, nem is hinnénk a lejjebb tehető limbó-lécben. Azonban Orbán Viktorban nem csalatkozhatunk.

A magyar miniszterelnök megoldotta. Már majdnem a földön hever az a léc, de neki még sikerült alatta átcsúszni. Lehet, hogy ehhez annyira le kellett mennie, amennyire egy talpnyaló sem menne le, de sikerült! Nagy tapsot neki! Különben esetleg lövetni fog. Egy kis idő múlva. Addig gerincmentességi szabadedzéseket tart. Mint egy éve is, amikor azzal házalt keleten, hogy a magyar munkaerő árban alatta van annak, mint amennyit különben megérne a képzettsége alapján. S amiben különben lehet valami. A gazdasági exodus kormánya ugyanis pont ezért tudja százezrével dezertálásra kényszeríteni azokat, akik miatt irgalmatlan pánikban lenne a hatalom. Ha nem a világ más tájain lennének a magyar gazdasági menekültek. Azonban egy éve is érthetetlen volt a magyarkodva melldöngető miniszterelnök ilyen módon lefigymáló felajánlkozása. Azóta sem érthető, csak az új arab-magyar találkozó új vezér-zavart termett.

A termet megtöltő bankároknak ugyanis azt találta mondani, az a szegény ápolt, hogy „ha a nyugati bankárok olvasgatnák a Koránt, akkor kevesebb baj lenne”. Igaz, állítólag egy pápát idézett ezzel, de közben elfeledkezett pár „apróságról”. Leginkább arról, hogy éppen a napokban fűtötte be a kormányzati idegengyűlölet katlanját. Éppen mostanság nevezett ki szinte mindenkit, lett légyen az akár az életét mentő muszlim, gazdasági menekültnek és potenciális terroristának. Ami tehát egy valamikori pápa szájából a megbékélésre való célzás, az Orbán Viktor szájából elvtelen froclizás lehet. Mert rá is érvényes a régi kocsmaszabály. Ne azt nézd, hogy mit mond, hanem azt is, hogy ki mondja. A keresztény-klerikális lobbi-párttal szövetségben idegengyűlölködő fideszes főaparatcsik szájából gennyes okádékká válhat az említett mondat. Függetlenül attól, hogy különben valóban egy pápát idézett-e, vagy sem. S függetlenül attól, hogy Ferenc pápával maximálisan egyet lehet érteni abban, hogy a Korán alapvetően a béke könyve. Akkor is, ha a fanatikus idióták éppen úgy fel képesek használni a gyilkosra torzított eszmerendszerük alapjaként, ahogy ezt a Biblia sem úszta meg a történelem nem egy korszakában.

Ugyanakkor roppant érdekes kérdés lenne az is, hogy amikor az egyik oldalon a kereszténység melldöngető acsarnoka, akkor mire alapozza a saját hitelességét. Mármint Korán-ügyben. Mert abban teljesen hiteles, hogy „mit vártok, ma mit hazudjak nektek?”. Az arab bankároknak, az Arab Bankok Szövetsége közgyűlésén, éppen a Korán szóba hozásával gondolt orálisan kedveskedni. Talán abból kiindulva, hogy mindenki olyan, mint Orbán Viktor, aki pénzért, hatalomért volt már KISZ-potentát, liberális, református és reformátor, szovjetellenes és oroszbarát, katolikus, és népnemzeti, bármi. A muszlim még talán hiányzotta palettáról, de immár a Korán is megvolt a politikai felszopások sorozatában. Amiről természetesen a Korán tehet a legkevesebbet. Ahogy arról is, hogy Orbán Viktor aligha olvasta. Ahogy valószínűleg a Tórát sem ismeri belülről, de talán a Biblia is szűz tőle. Holott a hitelességben nagy lépést jelentene, ha igazoltan olvasgatná is a judaizmus alapműveit és nem csak ugatna róluk.

Egyébként persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nyugati bankároknak ártalmas lenne a Korán ismerete. De nem csak a bankároknak. Általában a nyugati civilizációnak hasznára válna az iszlám szent könyvének torzítatlan ismerete. Talán akkor nehezebb szívvel bélyegeznének meg másokat pusztán azért, mert a vallásukhoz az orbáni konzultációhoz hasonló sugalmazások tapadnak. S persze ez fordítva is igaz. Azonban ehhez még sok víz fog lefolyni a világ folyamain az óceánokig. Nem egyszer vértől színezve. Éppen az olyan gyűlöletügyi konzultálóknak is köszönhetően, mint amilyen Orbán Viktor is. Akármiről is beszél akkor, amikor valami baksisra számít.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése