2015. július 18., szombat

A Fidesz-prüntyőkék kiakadása

Prüntyőke! Csíííz!
A Fidelitas háza táján a jelek szerint a kerítésekkel különösen nagy baj van. De lehet, hogy csak az ápolók kaptak a hőségriadó miatt különleges eltávozást. Ezért aztán az amúgy is elharapódzó komplexusok teljesen taccsra tehették a tekervényeket azokban a csonthólyagokban, melyet a nyilatkozattevők, és nyilatkozók hordanak a nyakukon.

A mostani roham azon bukott ki, hogy az MSZP a menekültügy, pontosabban a menekültek szolgálatába állította a különben nem túl kihasznált pártszékházat. Még pontosabban a menekülteket támogató civileket megtámogatandó nyitotta meg a pártszékházát az MSZP. S ez lehetett az a lépés, amit a kormánypárt ifjúsági utánpótláscsapata már igazán nem tűrhetett. Ők valószínűleg azt az eligazítást kapták a klerikális platformmal is megtámogatott, a kereszténységet különben csak hírből, a könyörületességet és felebaráti megbecsülést pedig hírből sem ismerő kormánypárttól, hogy a menekülteket ki kell éheztetni, szomjaztatni, és hozzá kell törni a belügyminiszter által javasolt munkatáborokhoz. Ebben pedig igazán csak kerékkötő lehet bármely olyan civil kezdeményezés, amely a magyarul nem tudó menekültek kezébe nyomott, számukra érthetetlen szövegű eligazítást lefordítja, ételt és italt ad a legyengülten érkezőknek, és netán még kötszert, törölközőt, váltóruhát is biztosít. Ezzel is gátolva azt, hogy az emberi tartásukból eleget veszítsenek ahhoz, hogy a pengekerítést építő cinikus szemetek elvárásainak megfeleljenek.

A Fidelitas tehát fogta magát, és jól kiakadt az MSZP azon akcióján, amely egy koordinációs központ felállítására irányult. Azonnali hatállyal álcivilnek minősítve minden olyan szervezetet, amely ezt igénybe hajlandó venni. Erősen zokon véve azt, hogy „az MSZP megnyitja a Jókai utcai székházát a Budapestre érkező bevándorlókat kényeztető civil szervezeteknek”. Amely megfogalmazásból rögtön visszaigazolható a korábban csak feltételezésként megfogalmazott pár gondolat. A Fidesz ifjúsági talpnyalói szerint ha valaki nem hal éhen, nem szomjazik a hőségriadó napjaiban, és bekötözik a sebesüléseit, akkor az olyan kényeztetés, ami az emberség jogán nem jár a menekülteknek. Nem kívánom nekik a több ezer kilométeres gyalogtúrát úgy, hogy mögöttük a halál lohol, de azért nem bánnám, ha ezek az ifjak az elsők közt jelentkeznének a pengekerítés mászási próbájára. Amire a tűző napon felállított sátorban eltöltött két napos meditációval készülhetnének. Étlen és szomjan, ha egy mód van rá.

Különösen azért, mert a honlapjukra kitett elég idióta nyilatkozatot még lehetett volna talán korrigálni. Akár egy elnézést kérő kiegészítéssel. Már csak azért is, mert egy lendülettel leszólták Soros Györgyöt is, amiért a civil mozgalmakat támogatja. Elfeledkezve arról, hogy a nagy Orbán Viktor is élt egykoron Soros György pénzén. De a kormánypárt utánpótlását nem is azért szeretik a pártban, mert gondolkodni tudnak, vagy netán olvasni. Nekik elegendő kompetencia-teszt a messzire kinyújtható nyelv, és a „keepsmiling” -mosollyal előadott, érvtelen és vitaképtelen monologizálás. Ez utóbbit Böröcz László mutatta be az ATV-n. Kifejtve, hogy szerinte, a Fidelitas elnöke szerint, azért van baj a civilekkel, merthogy „mindig ugyanazok vannak ott, például a Magyar Helsinki Bizottság”. Tehát a baj megint nem az, hogy a kormányzat nem segít az elesetteken, hanem az, hogy miért mindig ugyanazok segítenek. Valahogy megint odakeveredett Soros György, meg az álcivilek gondolata. S láthatóan nem készítették fel ezt a szegény fiút arra, hogy egy TV-műsorban olykor kérdeznek egy szervezet elnökétől. Ráadásul nem csak előre preparált kérdéseket tesznek fel, hanem olyasmiket, amire az elakadt lemezjátszót idéző habogás nem válasz. Mert a Fidelitas-elnök szereplése leginkább az utóbbit juttatta az eszembe.

Holott a műsorvezető rendkívül humánus volt. Nem tett fel számos olyan kérdést, ami szinte triviálisnak tűnt volna, de nagyon kínossá válhatott volna a nyilatkozónak. De a kormánypártnak is. Például azt, hogy ha ennyire zavarja őket a jelenlegi önkéntesek munkája, akkor a Fidelitas aktivistái melyik pályaudvarnál, vagy menekülttáborban vállalták a sérültek ellátását, az étel-, és vízosztást, a tolmácsolást, a konfrontációt a bakancs-agyúakkal? Nem kevésbé érdekes kérdés lenne, hogy amennyiben az MSZP által megnyitott pártszékház ekkora szem-gerenda, akkor mely Fidelitas-közleményben hívták fel anyaszervezetüket a Fidesz-székház hasonló megnyitására? Ja, hogy ilyen nyilatkozat nincs? Ja, hogy a Fidesz-párti civilek csak birkamenet-szervezésben jeleskednek? Ja, hogy a kormányzat jelenleg csak cinizmusban, és embertelenségben jeleskedik? Ciki. Az is ciki, sőt vérciki, hogy egy ifjúsági szervezetnek csak erre futja. Önkritika nélkül futva a vezér lába-nyomában.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése