2015. július 3., péntek

Orbán: Mindenki menjen a fenébe, és maradjon a Nyírségbe'

Fotó: MTI / Máthé Zoltán
Orbán Viktor beszélt a bevándorlásról, no meg persze a bevándorlókról a Magyar Rádió, szokásossá vált, orbanista-másfélórájában. Az, hogy népvándorlással ijesztget, az a szokásos rizsa. A többi populista fordulat sem számít talán újdonságnak. Hacsak az nem, hogy néhány gondolat immár nemcsak megérett, hanem szinte szotyóssá kezd rothadni.

Nem is okvetlenül az, hogy a baloldal szerinte szinte utálja a családot, mint olyat, és nemzetre meg olykor rá is ront, mint azt a jobboldali populistáktól tudjuk. Az, hogy Orbán Viktor szerint a baloldali ellenzék szenved „abban a betegségben, hogy illúziói vannak a bevándorlással kapcsolatban”, azt pedig valószínűleg első kézből tudja. Elvégre elegendő megkérdeznie a pártjában ejtőző egykori „komcsikat”. Tőlük különben a proletárinternacionalizmusról is érdeklődhet. A gyermekeket a szülők vallása, családi állapota alapján diszkriminálni vágyó Rétvári Bence pedig bőven szolgálhat szlogenekkel arra nézve, hogy miért csak az ő árnyékkereszténységére felesküdő ember az, akivel egyáltalán szóba kellene állni. Orbán Viktor említett gondolatmenete nem is új, nem is visz előre, és alighanem már csak a banánhámozási versenyben alulmaradó hívei veszik komolyan. Elmondta, mert az említett réteg is fontos szavazókat képvisel.

Kifejtett azonban Pannónia Géniusza néhány más, a közelmúltban gyökeredző gondolatot is. Amelyek közül érdemes egyet kiemelni. Mert alapvetően a lappangó fasizmust látszik kivillantani az idegengyűlölet felvarrott ráncai közül. Lássuk csak mit is kíván üzenni a keresztényi irgalom magyar neofita apostola: „nincs esély, vissza fogunk küldeni, ez a kontinens nem lesz a te hazád, van neked saját hazád, ez a mi hazánk, mi építettük fel”. Mely mondatból előre megfontolt szándékkal hagyjuk figyelmen kívül, hogy Orbán Viktor mit épített fel. Már csak azért is, mert még eszünkbe jutnak a stadionok, vagy a Patomkin-herceg tervezte Várkert-bazár, és kár lenne idejekorán felröhögni az ilyen nagyzoló, ám semmit nem jelentő kijelentésektől. Ellenben, a Szakályi idegenrendészeti és a kormányzat rabszolgaságpárti, ám globálisan szegényellenes szemléletének engedve cseréljük le a fenti mondat pár szavát. Amit az említett szemléletből nyugodtan levezethetünk. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú főírnoka szintén kinyilvánította a jogot magának, és bandájának a lakosság felosztására.

Tehát nézzük meg a mondatot imígyen:” nincs esély, vissza fogunk küldeni, ezen a helyen nem lesz házad, van neked saját helyed, ez a mi hazánk”. A mondanivaló hangulata alig változik. A váltás a két szlogen közt szinte fel fog tűnni azoknak, akik az elsőt hajlandóak az miniszterelnökhöz megfogalmazott esti hálafohászukba illeszteni.  Már csak azért sem, mert a most fényesre nyalt szélsőséges ősszájak tulajdonosainak alapjában nincs is sok fenntartása a váltás miatt. Ami azonban azt jelenti, hogy ugyanaz a szlogen remekül bevethető a határon belül is. Mindenki ellen, akit hatalmilag ki kellhet közösíteni. Például az ellenzék ellen, amelyben jelenleg a baloldalt, pontosabban a valós baloldali értékek képviseletét lehetne talán legnehezebben fellelni. A politikai összeesküvés-elméletek helyett azonban kicsit jobban a földhöz ragadhatunk. Azokra a földönfutókra gondolva, akik számára túlélési alternatívaként talán a közmunka-kényszertáborok várnak hamarosan. Az ország magára hagyott régióiból a kevésbé nyomorba taszított régiók felé felkerekedők ellen, a társadalom vesztesei, a hajléktalanok ellen ugyancsak bevethető a jelzett gondolat.

Megüzenve, hogy Te, aki nem tetszel, el ne hagyd azt a helyet, amit Mi, innen a hatalomból kijelöltünk. Esélyed nincs változtatni a státuszodon. Örülj annak az alamizsnának, amit a nagyságos lokál-Döbrögi kegyesen átnyújt, abban az országban, ahol szüleid, nagyszüleid is éltek. Abban az országban, ahol a miniszterelnök szerint az idegen veszélyes, nem szép, és az a jó, ha minél egyszínűbb emberek alkotnak egy társadalmat. Szent István országában köpve szemközt az államalapító királyt.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Ha semmi más alternatíva sincs, akkor sem lenne szabad ezt a bagázst támogatni semmiféleképpen sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj ezzel, hogy az országnak másnap is ki kell nyitni. Ugyanez a baj a passzív bojkottal is. Többek között.

      Törlés