2015. december 12., szombat

Habonytalanítottságaink

Habony Árpád egy igazi szürke. Talán eminenciás is. De alighanem valami földönkívüliséget is élvezhet. Aminek egyik bizonyítéka lehet, hogy az ibizai club promóciós videójáról eltűnt. Mint annak idején, Sztálin-elvtárs mellől a káderek. A szürkeség mellett persze mást is lehet találgatni az ügyben.

Abban az ügyben, amelynek kiindulópontja az a mém-áradatot is elindító esemény volt, hogy egy Habony Árpádhoz kísértetiesen hasonlító, orrát rángató figura tűnt fel egy nem éppen pénztárcakímélő klub reklámanyagában. A kezdetekben akár tényleg lehetett volna a hasonlóságra fogni az ügyet. Rábízva az oknyomozó firkászokra annak bizonyítását, hogy tényleg Habony Árpád a videón megjelent pénz-szóró. Ilyen rányú cáfolat nem érkezett. Még a DK részéről érkezett olyan nyilatkozatra sem, miszerint Habony Árpád a nemzetbiztonsági kockázatok egyike. Ellenben a Vimeo nevű megosztóhelyen hirtelen elérhetetlenné vált az az ominózus filmecske, amely kirobbantotta a botrányt. A jelenlegi akció, amelynek nyomán újravágva, Habonytalanítva ismét elérhetővé tették a reklámanyagot tulajdonképpen végképpen eloszlathatta azt a gyanút, amely alapján esetleges hasonlóságról lehet csupán szó. Egyszerűen azért, mert a szereplőnek alighanem erősen igazolnia kellett a személyazonosságát, hogy a klub ezt a szívességet megtegye. Márpedig azokon kívül, akik maguk Habonyok, illetve a Habony-tanácsok kedvezményezettjei, aligha érdekelt volna ez bárkit is.

De még azt is el tudom képzelni, hogy egy nyilvános szórakozóhelyen készült, aligha rejtett-kamerás felvétel esetében még a személyazonosság igazolásán, és a fennkölt durcin túl is kellhetett pár egyéb dolog is a videó-anyag átszabásához. Viszonylag kevésbé lennék meglepve, ha a teljes beavatkozási költséget kiszámláznák a beavatkozást kérőnek. Mert magától aligha lehetett érdeke a klubnak az átalakítás. Egy esetet leszámítva. Ha utólag rájöttek, hogy ki szerepel a videón- S ennek hatására elment a kedvük attól, hogy egy, a magyar politikai életből ismert akárki legyen, akár csak pillanatokra is, a klub „arca”. Azaz, ha a klub szégyellte azt, hogy Habony Árpád is a vendégei között volt. Mert különben valószínűbb, hogy egy politikai szereplő, egy híresebb ember feltűnése inkább javítja a promóció sikerét. Ha azonban kiderül, hogy a híres ember inkább hírhedt, az már nem annyira jó reklám. Természetesen tehát előfordulhat, hogy a klub maga döntött a beavatkozásról. Besorolva a Habony Árpádot abba a kategóriába, akinek pénzt még szabad költeni a klubban, de egyébként mégis inkább jobb szeretnék, ha az ajtón kívül népszerűsítené magát.

Ha azonban mégis az első, a külső költségviselőre alapozott forgatókönyv lehet igaz, akkor érdekessé válhat, hogy ki fizeti a számlát? Habony Árpád? A tanácsait igénybevevő kormányzati, kormányzathoz közeli figurák? S vajon ki járt el az ügyben? Habony Árpád személyesen? Netán a külügyi apparátus mozdult meg annak elérésére, hogy kivágják a felvétel új verziójából? Ha már Habonyt nem vágták ki a szórakozóhelyről időben? Közbevetőleg: ha a külügy mozdult meg, akkor esetleg mégis ingyen elvégezték a filmoperációt. Még az sem kizárt. Azonban, ha ez következett esetleg be, akkor az igen komoly szegénységi bizonyítvány lenne Szijjártó bandájára nézve. Ebben az esetben ugyanis maga a hatalom értékeli fel Habony Árpádot, és teszi végképpen közszereplővé. Ami ellen elég sokáig harcolt az érintett. Egy füst alatt, a hatalom által elősegítetten felértékelve minden olyan lementett film-példányt, amelyen még ott szerepel az orrát rángató Habony Árpád.

Összességében tehát a kérdések sokkal érdekesebbek lehetnek, mint maga a szereplőtörlés ténye. Azok a kérdések, hogy ki kérte a beavatkozást, és kinek, mennyibe került? Pénzben. Mert presztízsben, egy normális országban, elég sokba fájna ez ahhoz, hogy az érintett farkát behúzva elsunnyogjon az Antarktisz közepére.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése