2016. május 7., szombat

Demonstráció a zenei humor jegyében is

Forrás: BFZ - Budapesti Fesztiválzenekar
A Budapesti Fesztiválzenekar demonstrációt tartott a fővárosban. Zenés demonstrációt. Annak demonstrálására is, hogy egy kesztyűt fel lehet venni úgy is, ha nem vagdalkozni kezdenek vele. Ezzel Fischer Iván mindenképpen hatásosabb választ adott Tarlósnak, mintha a főpolgármester stílusához süllyed le.

A Vörösmarty teret megtöltötték a demonstrálók. A színpadot pedig a zenészek. A főszervező pedig nem győzte hangsúlyozni, hogy a művészeket, a tanárokat, a dolgozókat és a nyugdíjasokat egyaránt a főváros lakóiként tisztelik. Az itt élők Budapest részei. Vallástól, származástól függetlenül. Így a zeneszámok elsősorban az itt élők, itt dolgozók iránti tisztelet jegyében szólaltak meg. Beleértve a budapesti közgyűlés tagjait is. Akikért külön dedikáltan szólt egy részlet Mozart egyik operájából. S mielőtt bárki valami durvára gondolna, nem Osmin áriáját hallottuk, hanem a Varázsfuvola egy részlete. Mert Fischer Ivánnak van humorérzéke. Ellentétben a hatalomért görcsösen remegő csinovnyikokkal, illetve a kényszeredett viccekkel házaló miniszterelnökkel.

Akinek a házához már kisvasút megy, miközben gyermekek élnek halmozottan hátrányos körülmények között. Nem egy esetben olyan körülmények között, hogy csak a zene lehet ideig-óráig a vigaszuk. Így talán értékelik, hogy nekik szólt egy, a kisvasutakat idéző zeneszám. Három dobra. Ha már a felcsúti kisvasúton, vagy bármelyik másikon sem fognak egyhamar utazni. De szólt tangó, rumba és klezmer is. Mert a jó zene csak embereket ismer. Tulajdonképpen politikától is semlegesen. Ami nem jelenti azt, hogy idióta politikusok ne akarnák olykor kisajátítani a zenét, vagy bármely más művészetet. Ami akkor is kényszeredett, megerőszakolt műveket eredményez, ha a tehetség olykor átüt a kliséken.

Így aztán mondhatja Tarlós úr, hogy bármikor kerít neki bazseváló, és őt feltétlen lelkesedéssel szolgáló zenészeket. Az olyan is lesz. Olyan, mint ő maga. Kisstílű, humortalan. Amilyent a nagy akarnok árnyékában a kisakarnok el tud képzelni. S ami vele együtt elmerül a feledésbe, ha egyszer a hatalom kényszerítő ereje nem biztosítja számára a széket, amibe kapaszkodhat. A nagy akarnok árnyékszéke alatt.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése