2016. július 20., szerda

Liget: A troll-frakció nem vitázik

A fiúk vitában nem dolgoznak. A lányok sem.
Fotó: MTI / Kovács Tamás
A Városliget, pontosabban a Ligetprojekt kapcsán a Fidesz a régi módszert választotta. Távolmaradt az országgyűléstől azon a rendkívüli vitanapon, amit kifejezetten ennek érdekében hívtak össze. Valószínűleg elfelejtették közölni a Fidesz képviselőivel azt, hogy most éppen az ő Cézáruk van hatalmon.

Így, többségük birtokában, alapvetően ostobaság az obstrukció. Tekintettel arra, hogy bármely döntést le-, illetve megszavazhatnak. Akkor is, ha megjelennek a Parlament épületében. S még akkor is, ha ehhez esetleg át kell vágniuk az átalakított Kossuth téren. Amin átvágva esetleg meginog a nagy elszántság a Városliget betonba öntését illetően. Ezért még az is lehet, hogy direkt tájékoztatták félre a kormánypárti képviselőket. Elhitetve velük, hogy most is a Gyurcsány-kormány van hatalmon. A sok nyócévezés után a gombnyomorgató humanoidokkal nem is lehetett olyan nagyon nehéz ez a művelet. Talán még azt is bevetették, hogy megjelenésük esetén besózva kimérik őket a migráns terroristák. Elvégre Tuzson Bencének, mint a Miniszterelnöki Kabinetiroda álomtitkárának még a Liget-projekt kapcsán is a migránsok jutottak az eszébe. Úgyhogy a következő rendkívüli vitanapot lehet, hogy egészen másnak kellene szentelni. Például annak, hogy az államtitkárok, miniszterek milyen szert használnak. Mármint azon kívül, hogy extázisba zsebhokizzák magukat Orbán beszédeinek folytatólagos hallgatásával. Követve a vezér példáját. Aki valószínűleg örömmel, és nosztalgiával nézhette az üres széksorokat. Mert az sem kizárt, hogy a sok nyócévezés után már ő is csak onnan tudja, hogy ki a kormányfő, mert időnként néhány (száz)milliárdnyi baksist tud szétszórni a hívei, és kedvenc oligarchái közt. Amihez persze a nagy projektek sora, de legalább a róluk ígéret kellhet.

Az ezen projektek egyike kapcsán, az ellenzék által összehívott rendkívüli országgyűlési napról Kósa azt mondta, hogy szerinte komolytalan blöff volt az Országgyűlés összehívása. Márpedig ő csak tudja. Azt, hogy mit várnak el tőle. Szerinte. Mert ezzel legfeljebb csak azt árulta el, hogy a demokratikus intézményrendszerekhez nagyjából annyi köze van, mint a pártjának általában. Azaz, semmi. Az érvkészlete a kormánypártnak meg nagyjából azonos lehet az internetes fórumon számos alkalommal felbukkanó erősen egybites hívekével. Ami kimerül abban, hogy a Fidesznek igaza van. Mert igaza kell, hogy legyen. Amit a hangok is megerősítettek. Akkor is, ha a vezér helikopter. Mert az teljesen világos, hogy egy vitaalkalom normálisan az érvekről szól. Még akkor is, ha ehhez olykor gondolkodni kell.

Nem véletlen, hogy a vitát, a vita kultúráját a gondolkodó elmék pallérozásának eszközeként tekintették már az ókorban is. Ha pedig ezer évekkel ezelőtt sikerült megtanulni az érvekkel való vitát, akkor talán még a fideszes honatyáknak, és honanyáknak is sikerülhet. Legfeljebb beleizzadnak az erőlködésbe. De a nyárra való tekintettel ráfoghatják a melegre. A verítéket és a szagát is. Ellentétben azzal, hogy a jelenlegi helyzet pánik-szagát nehéz lenne a melegre fogni. Mert aligha lehet másnak tekinteni a parlamenti többség távolmaradását, mint a valós vita lehetőségére adott pánikreakciónak. Alighanem példaképként tekintve ebben is a felelősségpánikos miniszterelnökre. Aki talán életében nem hozott még olyan döntést, ami személyében felelőssé tette volna bármiben is. Elég, ha az általa folyamatosan elbliccelt szavazásokra gondolunk. Kósa szerint lehetett tehát blöff az Országgyűlés összehívása. Azonban valószínűbb, hogy sokkal inkább az orbáni gyávaság iskolapéldája volt.

Ugyanis, ha vannak szakmai érveik, akkor elővezethették volna. Azzal kapcsolatban, hogy miért a vegetációs-, illetve fészkelési időben kell neki állni fákat kivágni. Még az sem kizárt, hogy legalább saját magukat meggyőzik eközben. Átélve egy kisebb katarzist, is ennek során. Amitől máris jobb lett volna napjuk. De az ő vezérük még ezt a kis örömet is elirigyelte tőlük. Azt a nagyobbat pedig, a jelek szerint végképpen, hogy a Liget-projektet ellenzők utolsó fél mondatait is porrá zúzhatták volna a kertészet, a parkfenntartás, a városfejlesztés, illetve a zöldterület -- és nem zöld felület, -- gondozásával, rehabilitációjával kapcsolatos tudásukból táplálkozó érvek pörölycsapásaival. Amely helyett csak Kósa nyilatkozott. Blöffről. Amiben nyilván szakember lehet. Abban az esetben, ha valaha ezt követően kiejti a száján a „demokrácia” szót, akkor például azonnal tudhatjuk: blöfföl. Nem kell, nem szabad komolyan venni.

Az Országgyűlés ugyanis akkor demokratikus, ha az ellenzék, és a kormánypárt, illetve a kormánypárt és az ellenzék politikailag egyenrangú vitapartnerként van jelen. Valamint akkor, ha képviseleti különbség nem ebben, és csak ebben nyilvánul meg. Rétvárinak tehát, akár kivételesen, és félig, de igazat kell adnunk. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára szerint: „a rendkívüli parlamenti ülés is azt bizonyítja, hogy a Liget-ügy már nem a Ligetről és nem a fákról szól, hanem politikai mezőbe került”. S igen. Ha az összehívása nem, a lefolyása egészen biztosan ezt igazolja. Lehetett volna vitázni a fákról, érvelni a városról. Ahelyett, hogy a kormányzat, minden érvtől előre pánikba esve, antidemokratikus demonstrációt tart. Talán a diktatórikus önleleplezést is kisebb veszélynek érezve, mintha kiderül a troll-frakció érvtelen ostobasága.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése