2016. augusztus 9., kedd

Demagógisztáni napló: Yusrától Gyurtáig

Az Olimpián, mint tudható ott egy igen rendhagyó csapat. A menekülteké. Talán nem világklasszisok, és talán a végelszámolásban sem a tabella élén állnak majd. Talán ifj. Knézy is valami hasonló indíttatásból hagyta ki a szír úszónőt a közvetítésből. A sajtóetika nagyobb dicsőségére. Valamiért mégis azt gondolom, hogy az Olimpia eredeti szelleméhez mégis közel lehet a szereplésük.

Még akkor is, ha néhány fórumon még a szereplésük jogosságát is kétségbe vonják. Mert persze vannak, akik szerint az ottlétük is illegális. S annyiban tényleg kilógnak a sorból, hogy valószínűleg nincsenek mögöttük milliárdos edzőtáborok, felkészülési programok. Ahogy kicsit kevésbé tartom életszerűnek azt is, hogy két bombázás közt kvalifikációs versenyeken vegyen részt valaki. Még akkor is, ha természetesen tudom: a fórumok hőseinek meg sem kottyanna egy kis verés, némi bombázás, és pár nemi erőszak elszenvedése, miközben kvalifikációsan futja, ússza a maratoni távokat. S nem az életéért. De vannak azért olyan puhányok, akik nem így vannak ezzel. Akik, szerintük, így teljesen a galádság jegyében vannak ott.

Esetleg azért, hogy elvigyék a főfoglalkozásból olimpikonok elől még akár a próbafutamok apró győzelmét is. Egészen orbanista fórumlakóknak ajánlott szemlélet: direkt a magyarok ellen szervezték a menekültek csapatát. Egyébként lehet, hogy már egyes politikusok is készültek a nagy migráncsozással. Arra az esetre, ha valamelyik magyar előtt állna a menekültek csapatának egy tagja a dobogón. Van a politika krémben több olyan egybites talpnyaló, akiből ez simán kinézhető. Miközben érdeklődéssel várom, hogy mikor simogatják meg könnyes sajnálkozással annak az olimpikonnak a nevét, aki simán kiszállt a versenyből 100 méteren, és sehova sem ért oda 200 méteren. Noha korábban legalább az utóbbin olimpiai bajnok volt, és szinte biztos: sem akkor sem most nem kizárólag az áruházi árufeltöltésért kapott pénzecskéjének összekuporgatásával fedezték a kijutása költségeit.

Gyurta Dániel olimpiai részvétele aligha a szabadidős sportfelkészülésbe ölt zsebpénz ügyes felhasználásának a hozadéka. Márpedig, ha pénzt kap érte, akkor neki az a dolga, hogy ott legyen, és a tőle telhető maximumot nyújtva versenyezzen. Azt pedig aligha tekinthetjük a maximumnak, ha valaki visszalép a lehetőségtől is, hogy előbbre jusson. Hivatkozva egy olyan majdani futamra, amire marhamódon koncentrál. Annyira, hogy címvédőként az előfutamokból sem jut tovább. Amiért aztán baromira megérte a taktikai visszavonulás korábban. Elképzelem, amint nem lép vissza 100 méteren, és akkor vajon hol végzett volna? Az öltözői folyosón? Elvégre már kijutott Rióba. Repülő, és szállás, kaja megvan. Valószínűleg némi zsebpénz is. Hogy közben versenyek is vannak? Hát aztán. Majd hazajön, oszt jónapot.

S szögezzünk le gyorsan pár dolgot. A magam részéről versenytempó szerűen húsz métert sem úsznék. Viszont nem is ezért fizetnek. Nem félek attól, hogy Gyurta költségeitől roppan meg a magyar gazdaság. Vannak annak megroppantására nagyon jól képzett unortodox idiótáink. Alighanem sokkal nagyobb kárt okozva. Továbbá azt is olvastam, hogy Hosszú Katinka visszalépett a 200 pillangó előfutamaitól. De arról sem feledkeznék meg, hogy egy olyan ország színeiben szerzett már eddig is két igencsak csillogó érmet, amely ország úszószövetsége jó ideig életmódszerűen utálta. Tehát előbb bizonyított, és utána hagyott teret az új generációnak. Tekintve, hogy számában Szilágyi Liliána a negyedik legjobb idővel került tovább.

Mi akkor mégis az elgondolkodtató? Leginkább a köz néhány rétegének reakciója. Ugyanazok, akik felhorgadnak egy általuk még szóval sem, nehogy anyagiakban támogatott szír úszónő puszta részvétele kapcsán, könnyes szemekkel hunynak szemet Gyurta visszalépése felett. Még a gondolatát is elhárítva annak, hogy: csókolom, neki az a dolga, hogy ott ússzon. Nem szívességből, a köz iránti szívjóságból teszi, hanem, ha tetszik, munkaköri kötelességből. Lesz tehát kedves a köz pénzén beugrani abba a medencébe, és úszni, ahogy csak telik tőle. Akár szét, akár össze. Amikor kiesik, akkor meg erre futja. Ha előtte mindent megtett, ami tőle telik, akkor emelt fővel lehet tucaton túl is. Ha mindent megtett.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése