2016. november 13., vasárnap

Demagógisztáni napló: dzsentrimód adakozó külhontámogatás

Az MTI szinte az örök téma forrása. Némely vélemények szerint mindössze távirati stílusban tudósít arról, hogy a kormány miről akar tudósítani. Ha pedig ez elsőre nem sikerül tökéletesre, akkor helyesbít. Ez lehet néha sajtóetikailag necces, de néha kétségtelenül figyelemfelhívó. Mint legutóbb a szlovákiai egyháztámogatások esetében.

Holott valószínűleg nem új jelenség. Talán magam is többször elsiklottam a hasonló hírek mellett. De valamiért most mégis megálltam egy kicsit a helyesbítés felett. Már csak azért is, mert közel két órával az eredeti hír megjelenése után egy mondaton gondoltak változtatni. Közölve a szabvány szöveget is a helyesbítéshez: „Felhívjuk tisztelt felhasználóink figyelmét, hogy a hitelesség érdekében a javításokat hajtsák végre a felhasznált anyagon!” Amolyan mostantól minden másként volt módon. Nem mintha a változtatott mondat sokat változtatna a lényegen. S még azt is elhiszem, hogy egy telefoninterjúban félreértettek valamit. Elvégre bárkivel előfordulhat, hogy egyházmegyét ért egyházközség helyett. Csak egy kicsit félrebóklásznak a gondolatok, csak picit belegondol a saját kisközségi múltjába, ahonnan megyeszékhelyre vitte a Fidesz istene a dolgát, és máris ott a baki. De tényleg nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy Magyarország immár sokadszorra bebizonyította: a tej és méz összefolyásánál fekszik. Mert olyan ország ez, ahol már egyszerűen annyira, de annyira tökéletes az oktatás, és annyi tanár jár a munkahelyére helikopterrel, hogy egész egyszerűen nincs mire elkölteni pénzt. Különösen, mert az iskolák mellett az egészségügy is olyan, ahova messzi földről járnak tanulni. S nem csak munkahelyféltés miatt elhanyagolt kórképek bonctanát pallérozandó. Mert ilyen munkahelyféltés egyszerűen nincs. Nem is lehet. Mert Magyarországon nem csak a tanárok járnak helikopterrel dolgozni, hanem mindenki. Az is helikopter, aki ezt nem látja be. Így aztán teljesen világos, hogy sehonnan nem fog hiányozni az a piszlicsáré egy milliárd, amellyel a kormány megdobta a szlovák református egyházat. Bocsánat! A hitelesség kedvéért, illetve az MTI szerint: „a szlovákiai református keresztény egyház magyar közösségeit”. Valószínűleg teljesen függetlenül attól, hogy Orbán frissen megtalált hite a reformátusoké. Ahogy szinte biztosan nem játszik az sem, hogy az emberi elemekért egy református lelkész felelős miniszterként.

Alkalmasint az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Novák Katalin, volt az, akinek a telefoninterjúját helyesbítette a nemzeti távirda. S aki azt is közölte egy füst alatt, hogy „a gömöri egyházmegye mintegy 40 millió forintnyi támogatást kapott”. Különböző célokra. De leginkább azzal az indokkal, hogy „a szlovákiai magyar közösségek is megerősödjenek”. Ami, így együtt teljesen világos beszéd. Egyrészt ugyebár teljesen mindegy, hogy a határokon belül mi mennyire rohad szét, illetve robban le. A lényeg, hogy a kifele jól lehessen adakozni. Mint az a dzsentri, akinek lehet, hogy gombáktól hámlott a lábujjai köze, de széles mozdulatokkal handabandázott a nem létező vagyonáról. Amellett az is világos, hogy a kormánynak ugyan fontosak a közösségek, de ennek azért vannak feltételei. Ha már támogatja, akkor legyenek egyházi közösségek, és leginkább reformátusok. Mert a magyar kormány igazán nem diszkriminatív. Csak annyira, mint az az egyszeri apa, akinek mindegy a gyerek neme, de azért egészséges kisfiú legyen.

Azért persze jobb lenne, ha tényleg csak akkor igyekezne a határon túli potenciális szavazóknak nyalni a magyar kormányzat, ha itt már mindent rendbe tett. Esetleg arról tartani népszavazást, hogy mire akar költeni a magyar nemzet. Netán azt az 1%-os adónyilatkozatot tuningolni fel úgy, hogy külön listaelem legyen a külhoni egyházak támogatása. Aztán aki akar, adakozzon. Akkor is, ha esetleg így több jön össze, mint amennyit most dob az állam a határon túli szerveződések kalapjába. Ha meg kevesebb? Olyan nem lehet! Annyi ősellenálló, őshívő termett itt az elmúlt években, hogy nem is tudom honnan volt a kádárista állampárt tagsága. Vagy azt, hogy miként tudja az itthoni, roskadozó egészségügy ellátni azt a sok amnéziás tévelygőt.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése