2016. május 31., kedd

A tanerő esete a levéltitokkal

A gyermekalázó tanár a kíséretben lett volna?
Letartóztatott zsidó nők menete a
budapesti Wesselényi utcában, 1944. október 20.
Forrás: Bundesarchiv/Faupel
A hírek a jelek szerint visszhangokban „gondolkodnak”. De az is lehet, hogy az egyik hívja elő a másikat. Nem tudom. Ám épp mostanság volt hír, egy iskolában elkövetett decemberi gyermekalázás következménye az iskola igazgatójára. Ma pedig jött egy másik. Egy kislány tanári meghurcolásáról.

Egy olyan eset, ami akár egyfajta tanmese is lehetne. Arról, hogy a tanórán elkövetett pad alatti levelezés miként válhat fegyverré egy tanár kezében. Tekintettel arra, hogy az írás nicknévvel került ki az internetre, tekintsük egyelőre annak. Egy olyan tanmesének, amely akár meg is történhetett. Emlékeim szerint, korántsem ritka, és fél évszázada is előforduló eset volt, hogy kitépett füzetlapok egész komoly üzeneteket voltak képesek közvetíteni. Arról, hogy a tanár(nő) éppen kivel jár a diákpletykák, illetve az elcsípett gesztusok alapján. De arról is, hogy a levél írója kivel járna. Esetleg mivel járna jobban az ott és akkor halál unalmas óra helyett. Az sem volt, és ma sem ritka, ha egy ilyen üzenet a tanár kezeiben landol. S a történetek általában itt válnak érdekessé. Ahogy az említett történet is. Mely utóbbi alapján a tanár fogta a levelet és felolvasta az osztály előtt. Azt a levelet, amely egy kilenc éves kislány szerelmi vallomását közvetítette. Az osztály kiszámítható röhögése és az érintettek megalázásának közepette.

A beszámolóra megszületett a gyermekjogász válasza, aki a hivatásához méltón felidézi a gyermekek magánélethez való jogát, és a megalázó „nevelési”, illetve inkább idomítási, módszerek tilalmát. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a helyzet kulcsa egyáltalán nem a paragrafusok környékén keresendő. Nem azért, mintha azokra nem lenne szükség. De a jogszabályok előírásai, és be nem tartásuk szankciói egyetlen esetet sem tesznek meg nem történtté. Ahogy a nemi erőszakot sem teszi a bűnös mégoly alapos, és a közvéleményt szadisztikus hajlamát is kielégítő megbüntetése. Az iskolai megalázás, noha fizikailag talán kevesebb nyomot hagy, alig csekélyebb hatású is lehet a gyermek személyiségére nézve. A paragrafusok világa szankcionálhatja az iskolai megalázásokat is, de meg nem történtté nem teszi. S talán nem egy diák vállalná inkább a tanári sarkának magányában kiosztott taslit, mint a magánlevelének közröhej közepette való felolvasását a tanártól. Jobbára azért, amit a minap is írtam: az egyik a cselekedetett, a másik az embert bünteti. A tasli pedig, tekintve a testi fenyítés szintén ismert tilalmát, behelyettesíthető a szóbeli taslival is. Négyszemközt a tanárral. De ehhez nyilván olyan tanár is kell. Olyan tanár, aki nevelőként, pedagógusként kompetens, és nem csak leadja az órát a gyerekanyagnak.

Miközben persze elgondolkodhatunk ezen az utóbbi szemponton másik irányból indulva is. Tegyük fel, hogy a tanár, mert csak az ÁVH-s kihallgató-tisztek szintjén szocializált, teljesen rendben levőnek érzi a levél felolvasását. Az ebből fakadó egyik legjelentősebb kérdés az, hogy vajon minden esetben felolvasná-e? Mert amennyiben közhírré tenné azt is, ha a levél a férje, felesége általa elkövetett megcsalásáról tudósít, akkor ez lehetne enyhítő körülmény. Nem az alkalmatlanság felmentésével, hanem a beszámíthatóság hiányának demonstrálásával. Valamiért azonban az az érzésem, hogy az a levélke, amely szerint „J-nénit tegnap láttam P -bácsival smárolni”, a szemetesben landolna. Összetépve. Mert a tanári kar jeles tagja azt azonnal felmérné, hogy az a levéltitoksértés mekkora röhejt váltana ki az osztályból.

S alighanem itt lehet a helyzet egyik kulcsa. A levéltitok tiszteletben tartása. Nem a paragrafusok miatt, és nem azért mert majd jön valaki, és bepereli az adott tanárt. Valószínűleg nem megy, és valószínűleg nem perel. A minapi eset kapcsán akár még szakszervezeti védelmet is kaphat a gyermeket megalázó igazgató. Mondván: nem követett el fegyelmi vétséget. A perektől, szankcióktól függetlenül is igaz azonban az a pedagógusképzésben gyakran emlegetett közhely, hogy a tanár az egész személyiségével nevel. Az a tanár, akinek a személyisége csak a gyermekalázás szintjén érett, az, szerintem, alkalmatlan a pályára. S persze akár egy életre is beégő példát mutathat. Ahogy valószínűleg az a tanár is, aki képes nagy nyilvánosság előtt is tiszteletben tartani a levéltitkot. S szinte biztos vagyok abban, hogy az utóbbi, lényegesen gyermek-központibb, de mindenképpen gerincesebb tanárt hamarabb meg fogja találni egy diák a maga ügyes-bajos dolgaival.

Akár a magánéleti problémáival is. Amelyből minden korosztálynak kijut. Még a kilenc éveseknek is. Akinek lehet, hogy el kellhet négyszemközt mesélni, hogy pad alatt levelezi éppen úgy nem illik, mint óra közben hangosan felröhögni a pad alatt olvasott Rejtő-könyvön. De akinek ott, és akkor sokkal fontosabb lehet a maga magánéleti titka, mint az egész kötelező irodalom összes hőse és verslába. S akinek a bizalmáért az ő későbbi érdekében is érdemes harcba szállni a fegyelem szellemeivel. Mert könnyen lehet, hogy a ma bizalmi gesztusa egy későbbi nagyobb bajtól óvhatja meg a gyermeket. Ha még annak bekövetkezte előtt mer beszélni az előjelekről.

Andrew_s

2016. május 30., hétfő

Iskolai ISIS-játék

Előre bocsátom, hogy tudom: a gyermekek játékai olykor kegyetlenek. Negyven éve is azok voltak olykor. Azt is tudom, hogy ezek a „játékok” olykor egyfajta beavatási rítussal járnak. Nem véletlenül rühelltem a kötelező katonaságot, és tartottam egyfajta szociológiai szennyezésnek azokat a tiszteket, illetve az iskolákban a tanárokat. akik szemet hunytak az ilyen játékok felett.

Ez arról jutott eszembe, hogy az Origo híre szerint ISIS-kivégzősdit játszottak egy autista gyermek kárára. Nem a tanárok, hanem 13 éves társai. Amiből első olvasatra az látszik, hogy a gyermekekre hatással vannak azok a hírek, melyek szemléletesen adnak számot a vallási fanatikusok barbárságáról. Mely fanatikus barbárság nem vallás, illetve hit-függő. A haláltáborok, illetve az azóta is előforduló fogolytáborok még élő lakói alighanem tanúsíthatják ezt. De most nem ezen szeretnék polemizálni. Egyelőre. Inkább azon, hogy a napi hírek visszacsapódása nyilvánvalóan csak az egyik, korántsem egyetlen olvasata az ügynek. Van ugyanis a történéseknek egy olyan vetülete, amely az áldozat felől közeledik a történtekhez. Szándékosan kikerülve annak taglalását, hogy mennyire volt megalapozott egy autista gyermek másokkal közös iskolába járatása. Azért kerülöm ezt a csapdát ki, mert feltételezem: a gyermek sorsáért felelős szakértők, és a szülők felelősséggel döntöttek úgy, ahogy döntöttek. A hiba alighanem az iskola ismeretének hiányaként került a fogaskerekek közé.

Mert az is nyilvánvaló: az ismerten autista gyermek fokozott figyelmet igényelt volna. Nyilván nem egyfajta erőszakolt, az állapotában frusztráló tolakodást, de egy külső, ha tetszik távoli figyelmet mindenképpen. Ez valószínűleg megelőzte volna az említett kivégzősdit. Ahelyett, hogy hónapokkal a történtek után gondolkodjunk el a történések adott folyásán. Amiben az egyik pozitívum, hogy vér folyása felett nem kell töprengenünk. De ez erősen kérdés, hogy mennyiben múlt azokon a tanárokon, akik a jelek szerint engedték az iskolai megalázást kiteljesedni. Ami talán azért sem keltet nagy visszatetszést, mert az igazgató büntetése hasonló volt. Amennyiben a történtek kiderülése után hasonló módon járt el az ISIS-t játszó hülyegyerekekkel. A tanári kar, illetve legalábbis a kar hangadói által támogatva. Amire abból lehet következtetni, hogy az igazgató, aligha indokolatlan, leváltását követően a tanárok kiálltak mellette.

Ezzel különben világosan tudtára adták a világnak, hogy hajlamosak a tett helyet az embert elítélni. A megalázás ugyanis mindig a személyiséget és nem tettet támadja. Jól tudták ezt azok a vallatótisztek, akik megalázással törték derékba a személyiséget. Nem véletlen az, hogy jobb pedagógusképző-helyeken igyekeznek hangsúlyozni a fogalmazási és hatásbeli különbséget a „hülye vagy”, valamint a „hülyeséget csinálsz” szófordulatok között. Az adott iskola általánosságban tehát nem biztos, hogy dúskál a kompetens tanárokban. Az a gesztus tehát, hogy az eset nyomán az igazgató ott maradt tanárként voltaképpen indifferens. Akár még jó ötletnek is bizonyulhat. Így legalább egy kupacban marad a vele egyet értő, a gyermekek megalázásában egy húron pendülő kollegáival. S ezen az sem sokat változtat, hogy az említett hír szerint az érintett csemeték egyike sem jár már az érintett iskolába. Ahol, Mendrey László (PDSZ) szerint nem történt fegyelmi vétség. Bár a viszontmegalázást, mint büntetést azért elítélte.

A hírek nem szólnak arról, hogy a PDSZ elnöke felvette volna az érintett pedagógusok tanári alkalmasságát. Holott aligha lenne ez a kérdés megkerülhető. Akkor, ha a tanárok alkalmasságának kérdését nem kezelnék a pedagógusok szervezetei valami pánikkeltő ráolvasás gyanánt. Persze mondható, hogy egyszeri Mórickaként mindenről a tanáralkalmasság kérdése jut az eszembe. Lehet is benne valami. De sokkal kevésbé lenne ez égető kérdés, ha megnyugtató válaszok születnének a kérdés szervezeti megkerülése helyett. Akkor talán nem azon kellene, talán a jéghegy csúcsaként, elgondolkodni, hogy miért lehet egy iskolai közösség számára alapjaiban elfogadható egy gyermekmegalázó procedúra.

Andrew_s

2016. május 29., vasárnap

Kormány-gyermeknap Ratkó Anna ajánlásával

>Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet
Szó se róla, vonzó ötlet lett volna beleírni a pápai Gyermeknappal nyitó írásba, hogy: a kormány is foglalkozott a gyermeknappal. De egyrészt utólag nem biztosan sportszerű lényegileg hozzányúlni valamihez, míg másrészt kár lett volna. Magyarország kormánya ugyanis olyan szinten nyilatkozott meg, ami egyszerűen nem fér bele egy szövegbe a pápai reakciókkal.

Még akkor sem, ha magam is elég hosszan visszatekintettem arra, ahogy a magyar politika jobbszárnya megy szembe szinte mindennel, ami emberinek tekinthető. Lett légyen azok az oktatás, vagy akár csak a puszta lét kérdései. A hazai gyermekszegénység szinte már legendás. A gyermekek oktatásában bevezetett diszkriminatív intézkedések miatt most indul talán kötelezettségszegési eljárás. A társadalom szociális abortuszával ér fel a fiatalok és középkorúak kivándorlása. Az a gazdasági exodus, ami számszerűsíthetően a második és harmadik Orbán-kormány jelenéhez kapcsolódik. S amelynek nyomán aligha tekinthető családbarátnak a hazai vezetés. Nem a lózungok és a plakátok szintjén, hanem a mindennapokban. Amikor legfeljebb csak a kiemelt oligarcha-családok kormányaként működik a Fidesz vezette hatalomgyakorlás. Függetlenül az éppen aktuális neoratkoista ömlengésektől.

Amelyek bármikor előadva visszásak, de pont a gyermeknap alkalmából akár gyomorforgatóak is lehetnek. Eltekintve attól az „apróságtól”, hogy a magát kereszténykonzervatívnak beállító, de inkább keresztény-demagóg kormányzat a pápa által lefektetett elvekkel is rendszeresen szembe megy. Ami önmagában, tekintve az egykori ellenpápák történelmi hagyományát, akár egy működőképes képlet is lehetne. Ha visszaballagunk pár évszázadot az időben, Orbánt a hunglikán egyház megalapítójának tekintjük, és kinevezzük mondjuk a migránsokat rühellő Erdőt ellenpápának. Aztán jöhet a deres és a várbörtön annak, aki szerint ennek semmi köze a kereszténységhez. Minősített esetben hadüzenet a Vatikánnak. De gyorsan, mielőtt a főorvos úr oda nem ér a szurival. Addig meg ott van a kormányzat remekbe szabott gyermeknapi üzenete, mint az említett, alakulás előtt álló, és Rétvári által már egyszer, mintegy négy éve, felvillantott árnyékkereszténység egyik kordokumentuma. Egy kordokumentum, amelynek alapján a menekültek gebedjenek meg. Lehetőleg a gyermekeikkel együtt. Még akkor is, ha ezt azzal a szokásos nemzeti demokratikus mázzal öntik le, amiben kényszerbetelepítés, és „csak” migránsozás lelhető fel. Azért, hogy az egységsugarú szélsőségesek is megértsék.

A szöveg nagy része különben a szokásos brossurák nyelvezetét idézi. A Fidesz-kormány természetesen mindent megtesz a családokért. Az egzisztenciális összeomlás elől menekülők tehát idióták. Mert a Fidesz mindent megtesz a családokért, csak azok a hülyék nem látják. Ahogy a Fidesz mindent megtesz az oktatásért is. Palkovics minapi nyilatkozata a vidéki röghöz kötésről tehát csak az államtitkár magánszáma. Az oktatásért megtett „mindenbe” tartozhat bele Balog csodálkozása is. Ha már másra képtelen. De ide tartozik a gyermeknapi közlemény szerint az ingyenes tankönyvcsomag is. Ami siker lenne. Akkor, ha ezek a tankönyvek nem egy esetben nem a szervezett elbutítás eszközével vetekedő, hibáktól hemzsegő pamfletek lennének. Mely esetekben nem többek a kormányzat gyermekek felé kinyújtott propaganda-csápjainál.

De azért mégis a felvezető migránsozás az ami az egész szöveg alaphangulatát megadja: „Azt gondoljuk, hogy nem migránsok betelepítésével, hanem a gyermekvállalás ösztönzésével kell Európa és Magyarország demográfiai gondjait megoldani”. Ami, jószerivel egyenértékű szellemiség azzal, hogy „s akkor most mindenki szépen hazamegy és hanyatlöki az asszonyt”. Varga István emlékezetes megnyilvánulása óta tudjuk: ha nem megy szépszerével, akkor leszaladhat pár pofon is a szent cél érdekében. Legfeljebb rá kell fogni a világ valamelyik vak komondorára. Csak az nem világos, hogy a kampányba ezt miként fogják majd beépíteni. A „mindenki hozzon magával egy használt kotont” pont az ellenkezőjét lenne hivatott szorgalmazni.

De egy igazi nemzeti demokretén majd csak megoldja. Ha beszopja a kormánypropagandát, akkor ez már igazán nem fog problémát jelenteni. Például egy kitűző Ratkó Anna képével, és aláillesztve a terhes kedves fényképe. Ha kedvetlen, akkor is.

Andrew_s

Gyermeknap menekültekkel - 2016



A Gyermeknap alkalmából valószínűleg szinte bármiről lehetne értekezni. Aligha akad olyasmi, ami ne érintené a gyermekek jövőbeli sorsát, vagy a gyermekek egykori sorsának történelmét. A legkínosabb azonban sokszor a jelennel foglalkozni. Mert az rejti a szembesülés lehetőségét, a hibákkal való szembenézések kényszerét. Ezt meg sokan utálják.

Különben érthetően utálják. Mert milyen dolog is az, hogy bőszen „migráncsoznak” a keresztény értékek jegyében, és akkor a pápa nem átall szembemenni ennek. Valószínűleg Ferenc már megint elfelejtett konzultálni a keresztény Európa olyan védőszentjével, mint I. Felsuthy Orbán Viktor. Így aztán képes volt ismét olyanokat mondani, mármint a pápa, hogy a menekültek nem jelentenek veszélyt. S mondta ezt azon a találkozón, amelyet olasz, és menekült családok gyermekeivel szerveztek. Elvégre gyermekek nemzetközi napja van. Így kifejezetten érdemes emlékeztetni arra, hogy a gyermek tehet legkevésbé arról, hogy mely országban, mely vallási körülmények között, és milyen bőrszínnel látja meg a napvilágot. Aki tehát gyermeket diszkriminál, az egy alapvető emberi értéket, a gyermekben rejlő jövőt diszkriminálja, nézi le, és veti alá a saját girbe-gurba világképének. Amely világképeknek vannak nemzetközi áramlatai és vannak hazai gyűjteményei egyaránt. Annyira messzire nem mennék, hogy Mengele ikerkísérleteit emlegessem, mert ott még szerencsére nem tartunk Európa ezen szegleteiben sem. De azért emlékezhetünk N. E. azon kijelentésére, amely egy cigány újszülött világrajövetele kapcsán próbálta felértékelni saját tenyészképességeit. Mintha ő tehetne bármit is arról, hogy hol született.

De felidézhetnénk D. D. kultúrharcát is, amelynek egyik jelentős állomásaként tekinti talán a nevezett, hogy meghirdette a menekültek gyermekeinek szegregációját. Jószerivel megtagadva részükre az oktatást. Mert csak. Mert megtehette. A nyilatkozatot. Anélkül, hogy bárki a fejére borította volna az asztalt. Ami szintén nem egy kulturálisan magasan kvalifikált gesztus lett volna. De legalább kifejező. Lényegesen kifejezőbb, mint az az arculat, amit az Emmi vezetője mutatott arra az uniós reakciókra, amely a gyermekek származásalapú szegregációja nyomán született. Mintha D. D. vagy akár B. Z. marhára tehetnének arról, hogy nem egy belső-afrikai törzsben látták meg a napvilágot. Ahol valószínűleg szintén elfelejtették volna megtanítani azt, hogy Hódmezővásárhelyen mik az irányadó elvárások a menekültekkel szemben. Ahol, hatalmas vívmányként, sikerült a gyermekmentesítő akció. Alkalmasint abban a bizonyos törzsben a keresztényi értékrend szerinti viselkedést is elmulasztották volna megtanítani nekik.

Nem mintha most lenne a halovány lila fingjuk róla. De a szélsőjobb nem is ezért szereti őket. Ahogy a gyermekszegénységet, gyermekéhezést rossz szokásnak tekintő státuszkeresztény H. P. –t és pártját sem a keresztényi értékek miatt tarja a vezér. Sokkal inkább azért, mert Fidesz klerikális lobbi-platformjaként működő politikai egylet egyfajta, különben hamis, patinát képes ráböffenteni a politikájára. Amelynek áldozatai között ott vannak a gyermekek is. Azok is, akik méltatlan körülmények közé születnek, azok is, akiktől megvonja az oktatáspolitika a fejlődés lehetőségét, és természetesen azok is, akiknek a szüleiből hazát vesztett gazdasági menekültet kreál a gazdasági exodus kormánya. Mert erről a hazai jobboldal szintén szeret megfeledkezni. Arról, hogy magyarok százezrei élnek menekültként, bevándorlóként az öreg kontinens országaiban. Amikor tehát habzó szájjal migránsoznak, akkor őket is leszólják. amikor a menekültek, bevándorlók gyermekei ellen szólnak, akkor beléjük is rúgnak.

Talán mégsem annyira véletlen, hogy Ferenc fogadja a gyermekeket, akik közelengedését Jézus is kérte. S jelentés mértékben hanyagolja a magyar politikai vezetést.

Andrew_s

2016. május 28., szombat

Szak és képzés röghöz kötve?

Talán a meleg teszi, de egy kicsit amolyan „bezzeg az én időmben” hangulatba kerültem annak olvastán, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára Felsőrajkon vendégszerepelt. Olyanokat nyilatkozott ugyanis, amelyektől magam is elindultam egyfajta időutazásra. Bár ez alighanem semmi ahhoz képest, amelyet az ország hajt végre.

Arról van szó, hogy annak idején, az én időmben, a szakképzés még képzés volt. Szakilag és képzésileg is. Az 1970-es élvek második felében a szakközépiskola ugyani szakiskola és középiskola volt. Nem csak abban az értelemben, hogy mi volt a kapufélfán levő címeres táblán, hanem tartalmában is. Már akkor is sokan nosztalgiáztak a technikumok után. Mely nosztalgiát az volt csökkenteni hivatott, hogy a szakközépiskolát végzettek előtt nyitva volt a technikusi vizsga. Nem pontosan így hívták, de akkor is. Tehát az, aki egy kertészeti szakközépiskolába járt az kétféle bizonyítványt kapott. Egyrészt kapott egy szakmunkás-képesítést. Másrészt kapott egy érettségi bizonyítványt. Mely bizonyítványok alapja egy olyan vizsgarendszer volt, amelyben a gyakorlati vizsga a szakmunkás-képesítéshez, és egy elméleti az érettségihez egyaránt helyet kapott. Nem zárva ki azt, hogy olyan érettségit tegyen valaki, amely egyben az egyetemi felvételinek is megfelelt.

Innen a mai nap felé utazva az időben még emlékszem arra az értetlenségre, amellyel a fiaim képzése során szembesültem. Ekkor tudatosult az, hogy a szakközépiskola ad ugyan egy érettségit, de szakmunkás-papírt nem. Így a közgazdasági szakközépiskolában járók elmehettek ugyan egyetemre, de egy bukott felvételivel két szék közt, a könyvelői pálya mellett találhatták magukat. Utána olvasva sajnos kiderült: ez egy általános állapot. Melynek ingáját később sikerült egy olyan irányba lendíteni, amely a jelek szerint a szakmaiságot látszik középpontba helyezni. S amely mára egyre inkább ki akarja iktatni a szakképzés környékéről is az általános, és ugyanakkor középszintű ismeretek megszerzésének a lehetőségét is. Nehogy már egyetemre mehessen az, aki kistinédzserként nem döntötte el, hogy mi lesz, ha nagy lesz. A szakmai képzések szinte biztosan nagyon magas színvonalúak ezeken a helyeken.

Erre a következtetésre akkor kellett jutnom, amikor megpróbáltam egykori középiskolámba visszamenni, hogy tanítsak. Másra nem is tudok gondolni annak alapján, hogy egy mérnöktanári diploma, és egy, a szakmához kapcsolódó egyetemen megvédett doktori cím nem volt elegendő képzettség ehhez. Mert ellenkező esetben csak az lenne a megfejtés, hogy a teljesebb időutazás során, 2013-ban, ismét a feltétlen PÁRT-lojalitás és hasonlók jutottak kiemelt szerephez. Ami a hihetetlen magasan ívelő képzést illeti, azért vannak kétségeim. Nem a személyes tapasztalatok, hanem a napi hírek nyomán. Annak ellenére látszik a szakképzés a „még indultak” közt leledzeni, hogy szinte biztos vagyok: nem a tanárok hülyültek el egyik évről a másikra. De valószínűleg egyik öt-évről sem a másikra. Ha tehát a szakképzés társadalmi megítélése, presztízse folyamatosan csökkenni látszik, akkor valószínűbbnek tűnik, hogy a jelenség mögött egy erősen elcseszett oktatáspolitika áll. Ami nyilvánvalóan visszahat a képzésre jelentkezőkre is.

Amikor magam végeztem az akkor igen hosszú nevű, ma Varga Márton nevét viselő szakközépiskolában, akkor igen komoly rang volt oda bekerülni. Pont azért, mert egy erős szakmai képzés mellé kaptuk az érettségit. Volt út az egyetemi és volt út a szakmai karrier felé is. Igen, a diákok közül nem kevesen morzsolódtak le. Akár végérvényesen is. De akkor, ha a szakképzés, akár az egyetemi szintű szakképzés a pályára alkalmatlanok ejtőzését is lehetővé teszi, akkor egy idő után jobbára azok fogják felkeresni ezeket a helyeket. Akkor is, ha a tanárok vért izzadva próbálnak védekezni ez ellen a helyzet ellen. Mert a külső szabályozók beszorítják az iskola lehetőségeit, és beszorítják a végzettek lehetőségeit.

S ezért olvastam kifejezett mélyütésként azt, amit Palkovics nyilatkozott Felsőrajkon. Az egyetemi képzési központ ugyanis lehetne egy nagyon szép gondolat. Akkor, ha egyfajta felvételi előkészítő gyanánt szolgálna. Ezzel semmi baj nem is lenne, és akár beleférne abba a koncepcióba is, amelyet mintegy egy éve emlegettek. Eszerint a „felsőoktatási stratégia egyik kitűzött célja, hogy azoknak az állampolgároknak is lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban való részvételre, akik az ország hátrányos helyzetű régióiban élnek, és településük közelében nem található felsőoktatási intézmény”. Még akkor is, ha már ez az idézet is egyfajta helyhez kötés árnyait veti előre. A jelen közlemény esetében az egyetemi előkészítő jellegnek végképp ellentmondani látszik a tudósítás egy másik mondata. Eszerint Palkovics azt mondta: „A fiataloknak meg kell kapniuk a lehetőséget, hogy szakmát, szaktudást szerezzenek, amellyel hozzájárulnak a családi gazdaságok sikereihez”.

Ennek az egyik olvasatával tulajdonképpen semmi baj nincs. Elsőre legalább is. Az sosem árt, ha valaki nagyon komoly szakismeretek birtokában vállalkozik a mezőgazdasági munkára. Kevesebb csalódás éri, és megtanulja: a jégeső ellen nincs békemenet és ima sem. A másik olvasattal van baj. Azzal, hogy Palkovics azzal számol: ezeket a fiatalokat ki sem engedik a családi gazdaságok kereteiből. Ez egyfajta képzettségi röghöz-kötést jelenthet. Egyfajta zsellérnosztalgiának a jegyében. Amely csak növelni képes a vidéken élők kiszolgáltatottságát. S amely zsellérnosztalgia nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a „rendszerváltást” követő kormány regnálása után szinte kő kövön nem maradt abból a magyar mezőgazdaságból, amely képes volt egy teljes feldolgozóipart is ellátni alapanyaggal. Amelynek pusztulásához elegendő a magyar konzervgyárak, cukorgyárak, a növényolajipar helyzetét megtekinteni.

Illetve hopp, van egy harmadik olvasat is. Akkor, ha az MTI elírta a tudósítást, és a családi gazdaságokat nagybetűvel kell érteni. Imígyen: „Családi gazdaságok”. A mondatot pedig úgy értelmezni, hogy a fiatalokból a kiemelt Családok gazdaságait majdan fenntartó szolgaszemélyzet kinevelése a cél.

Andrew_s

2016. május 27., péntek

Balog pávatánca nem tetszett Brüsszelnek

Dolgozni? Az mi?
Forrás: balogzoltan.fidesz.hu
Az EU-nak egyértelműen nem tetszik az, ahogy Magyarország a kisebbségeivel, jelesül a romákkal bánik az oktatás terén. Ennek egyik biztos jele az a kötelezettségszegési eljárás, amit a startvonalra állítottak ebben a témában. Balog Zoltán hangot is adott a meglepetésének. Holott ha valaki, akkor ő egész biztos forrásból tudhatja, hogy kormányzati szinten biztatott a szegregáció. Elég lenne megkérdeznie az Emmi miniszterét.

Bár akkor, egy füst alatt megkérdezhetné azt, hogy miként is volt az a nem kicsit szegényellenes kirohanása annak idején? Mert a szegénység ellen, és annak felszámolása érdekében nem akaródzott kirohannia. Mely említett, szegényellene rikácstól már csak egy lépés volt az a dobás, ami alapján akár az állami koldusmaffia ötlete is felsejlőben lehetett. De most csodálkozik ez a jótét ember. Aki számára alighanem egy cseppet sem zavaró egy olyan jobbikos bizottsági elnöknő sem, aki szerint teljesen rendben van, ha a menekültek gyermekei gyakorlatilag ellátatlanul maradnak. Mely éppen olyan származás alapú diszkrimináció, ami felett most hevesen csodálkozik Balog Zoltán. Nem mintha akár csak a tiltakozás árnyáról készült képet be tudná mutatni D. Dóra nyilatkozatát követően. Arról már nem is beszélve, hogy hol tiltakozott ez a szép szellemiségű egyházfi akkor, amikor N. E. egy cigány újszülöttnek szinte a megszületéshez való jogát vonta kétségbe. De most csodálkozik. Ez még megy neki. Ha a Biblia elolvasásával még adós is szegény.

A csodálkozás indoklása önmagában röhejes. Azt bírta ugyanis nyilatkozni a laposelemek minisztere, azaz a köz szolgája, hogy "Magyarország az elmúlt mintegy másfél évben többször bizonyította együttműködési szándékát és törekvését a bizottság aggályainak kezelésére". Tetszik érteni ugye? Másfél évben. S akkor is csak azért, mert az Unióból valakik szemrehányást tettek S az odacsördítés hatására sem tett semmit, csak az együttműködési szándékot bizonygatta ezek szerint. Tehát a képlet nagyjából az, hogy a Jobbikkal és a szélsőségesekkel ápolt jó kapcsolat érdekében számára rendben van a származás alapú szegregáció: Amit látszattárgyalásokkal akar elleplezni, ha rászólnak. Szándéknyilatkozatokkal, melyekkel lehet tele a padlás, de egy gyermek tanulmányait sem különösebben segíti. Ahogy az sem, ha iskolai besúgók figyelik a tanári kar kellő lelkesedését. Amely ellen valahogy szintén nem akaródzott fellépnie a miniszternek.

De elhiszem, hogy csodálkozik. Elvégre Balog Zoltán nem egyértelműen cigányellenes. Valójában nem is egyértelműen miniszter. Talán nem is egyértelműen ember. Pusztán egy kesztyűs bábja a hatalomnak. Annak a hatalomnak, amelyik egy kicsit antiszemita, egy kicsit ellenségkép-kereső, és roppant módon szegény-ellenes. Mert azok csak rombolják a statisztikát. Azt a statisztikát, amiről brossurában is lerögzített a szuper teljesítés. Álszentségből, nemzetközi lejmolásból, az étkezőasztal összerondításából. Amibe simán belefér, hogy Balog egy másfél éves külön személyes pávatánca alapján gondolja megoldottnak az oktatásban szolgálatba helyezett rasszizmust.

Andrew_s