2017. február 19., vasárnap

CEU-cenzúra

A CEU-n a hírek szerint öncenzúra uralkodott el. Amennyiben az Közép-európai Egyetem (CEU) rektora az ott oktatóknak egyfajta iránymutatást adott, hogy mire ne is gondoljanak, ha tehetik. Kicsit emlékeztetve azokra az időkre, amikor teljes volt ugyan a szólás szabadsága, de erősen korlátozott a szólás utáni szabadság biztosítottsága. Mely viszonyrendszer bevezetése egy egyetemen nyilvánvaló feladását jelenti az egyetemi autonómiának.

Ami nyilvánvalóan nem jelent kirívó jelenséget egy diktatúrában, illetve azoknak az iskoláknak az esetében, amelyek kiszolgálói, illetve eltartottjai a regnáló hatalomnak. Márpedig ebből a szempontból nézve azt a kérdést is feltehetjük, hogy az egyébként Soros György által alapított CEU esetében melyik állítást tekintsük a bejelentett öncenzúra elsődleges okának. Vajon csak és kizárólag egyfajta szervilista gesztusról van-e szó, vagy a CEU olyan mértékben függ a kormány fizetőképes jóindulatától, hogy a rektornak megéri gesztusokat tennie a hatalomnak? Illetve, a korábban felröppent hírek nyomán ennyire megtelt-e a nadrág a félelemtől, hogy a CEU-t esetleg kirakják az országból? Az idő talán még ezekre a kérdésekre is meghozza a választ. Ahogy arra is, hogy miként fog reagálni a sorosozó átlagfideszes, a dolgok ilyetén alakulására.

Miközben jelenleg annyit lehet tudni, hogy az oktatóktól elvárt szájzáron túl a CEU-n láthatóan nem lehet boncolgatni a Fidesz és civil fórumok viszonyát. Mert esetleg a narancsköd ónos cseppjei odafagynak az arcokra. Mosoly helyett. Ahogy a budapesti olimpia-bizniszt megtámadó Momentum Mozgalom fórumát is eltanácsolta az egyetem fura ura. A mozgalom párttá szerveződésének hírére hivatkozva. De a párttá szerveződést megelőzően. Ami az időrendiséget tekintve szintén fura. Ámbár az is lehet, hogy pusztán csak beleillik abba az összképbe, hogy a jelenlegi rektor sokkal inkább tekinthető politikai játékosnak, mint tudósnak. Mely megállapítást Sorostól idézték a jelenlegi rektor beiktatásakor. Mondván: „John Shattuck vezetése alatt egyedülálló, globális intézménnyé fejlődött az egyetem, Michael Ignatieff pedig tudós, de jártas a politika világában is”. De nehéz is lenne nem politikai játékosnak tekinteni a kanadai származású professzorra úgy, hogy tudjuk: tagja volt kanadai parlamentnek, és a liberális pártban sem akárkiként sertepertélt.  

Egyébként önmagában a politikai jártasság sosem árt egy rektor esetében. Nem egy esetben a saját karrier záloga is lehet. Így a korábbi kérdések mellé az is felsorakoztatható, hogy Michael Ignatieff-nek milyen politikai érdeke fűződhet az említett gesztusokhoz? Rá még valószínűleg egy államtitkárság sem vár, amiben egy hazai akadémiai karrierre rászoruló rektor bízhat. Ami például szép baksis lehet, akár hosszú távon beváltva, ha egy rektor a saját egyetemének szétdarabolásához, megzúzásához segédkezik. A CEU rektora azonban államtitkár valószínűleg nem lesz. De ettől még lehet politikai szakértője a kormánynak.

Már csak azért is, mert egy jól csengő névvel bíró egyetemről érkezett a CEU élére annak idején. A Harvard Egyetem Kennedy Kormányzástudományi Iskolájának volt professzora. Meg aztán olyan publikációkkal a háta mögött, amelyek címe szerint a politika és a bálványimádás közt vívódik az emberi jogok kapcsán, még jól is jöhet a Fidesz körül. Még akkor is, ha a cím lehet csalóka. Ahogy annál a műnél is, amelyik a címe alapján politikailag kisebbik rosszat boncolgatja valaki a terror korszakában. Azonban a cím csalókasága aligha jelent sokat. Alig valószínű, hogy a Fidesz háza táján, mondjuk, egy Kósa-osztályú versenyző túl jutna egy tudományos értekezés esetén a címnél. Legfeljebb akkor, ha kinyitva, és így vékonyabb papírréteget alkotva is elég egy billegő asztal lába alá az említett mű. A híveknek pedig bőven elég egy név, és a vezér szava adott esetben. Úgyhogy a CEU rektora akár kiváló jelölt is lehet az említett szakértői megbízatásra.

Azért jobb lenne a későbbiekben azt olvasni, hogy a CEU-n vélelmezett felhívás az öncenzúrára csak valami félreértés következménye. Mert rendezvények elmaradását ugyan nehéz lenne félreérteni, és megtartottnak gondolni, de a rektori vélemény értelmezése azért még félre is csúszhat. Ha meg nem? Hát istenkém. Annyira zavarna, adott esetben, valakit egy új szakértő a kormánypárt körül. Sokkal többe nem kerülhet a jelenlegieknél. Legfeljebb majd kiplakátolják, hogy Magyarország nem csak államtitkárokban, hanem szakértőkben is jobban teljesít.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése