CEU-párhuzamok

Csak vidáman, fenkölten

A CEU elleni tüntetések, ahogy annak idején a felsőoktatást általában érintve indult diáktüntetések, elég sok gondolatot ébreszthetnek. Akár olyanokat is, hogy a kormányzat szándékosan provokálta a közvéleményt a nagyobb mutyik függöny mögé rejtése érdekében. Azonban előfordulhat, hogy a hatalom elszámította magát. S az is, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik a lezsírozott forgatókönyvek szerint. Ezt megmutatja majd az idő.

Ahogy azt is, hogy milyen párhuzamok alakulnak majd ki a jövőben az egykori diáktüntetések, és a jelenlegi akciók között. A jelen azt mutatja, hogy nem kevés párhuzam máris megfigyelhető. S ez teljesen független attól, hogy majd megint lesznek többen, illetve sokan, akik szerint puszta fanyalgás a párhuzamok emelgetés. Ahogy annak a kétségbe vonása is, hogy a tátott szájú, esetleg kiabáló csodavárás megoldást kínál bármire. Még akkor a kérdéseket, a kérdezőket téve meg hibásnak, ha világosan látszik: válaszok tekintetében szűkös a kínálat. De egyelőre itt még nem tartunk, és az is előfordulhat, hogy bekövetkezik a hazai történelem ritka csodáinak egyike: tanulnak, tanulunk a korábbi hibákból. Akkor is, ha elsőre nem úgy tűnik. Azonban ne fanyalogjunk, hanem leltárazzunk.

Annak idején a diáktüntetések egy spontán kezdeményezés nyomán indultak meg. Szinte flashmob jelleggel. Annyira, hogy az első megmozdulások alatt még a jelenlevőket is meg lehetett volna fogni azzal a kérdéssel, hogy kik is a szervezők. A jelen CEU-megmozdulások szervezőinek firtatása szinte biztosan sokak részvevőnél hasonló hatást váltott volna ki. Nekik, meg úgy általában is, legkésőbb a legfrissebb nyilatkozat alapján az Oktatási Szabadságot csoport a szervező. Legalább is, ők mondta köszönetet azoknak, akik megjelentek a vasárnap délutáni tüntetésen. Amely után jött a séta. Nem először, de komoly lemorzsolódásokkal. Ahogy annak idején, a korábbi diáktüntetések esetében is. Akkor is, most is olyan látszatot kölcsönözve a megmozdulásoknak, hogy az eszköz vált a céllá. De ezt, éppen a vasárnapi séta kapcsán, már emlegettem. Akkor sem sokban járult hozzá ahhoz, hogy komolya eredményt hozzanak a tüntetések.

Annak idején, nem kis részben a hatalom vélhető legnagyobb megelégedésére, a tüntetések által megmozduló diákok jórészt magukra maradtak. Miközben tisztelet a számos szülőé, tanáré, akik jórészt személyes indíttatásból részt vettek a megmozdulásokban. Általánosságban azonban az látszott, hogy azok a szakmai szervezetek, amelyek akár komolyabb súlyt kölcsönözhettek volna a tüntetéseknek, hallgattak. Azok a tanárszervezetek is, amelyek aztán krokodilkönnyekkel reklamálták a társadalmi szolidaritás hiányét a Pukli-haknik során. A mostani tüntetések alkalmából látható, hogy sok szülő és tanár is részt vesz az eseményeken. Talán a múltból való tanulás egyik jele, hogy a Tanítanék részéről megjelentek a színpadon, hogy levezényeljenek némi jelmondat-skandálást. Ne hamarkodjuk el az ítéletet. Hátha a szolidaritás és nem csak a politikai haszon puszta learatása volt a cél. Miközben a rektorok egylete csak egy elég kétfenekű állásfoglalásra ragadtatta magát. Amivel máris túlteljesítette a Professzorok Batthyány Körét. A tanárok, az egyetemi tanárok szervezetei tehát jelenleg nem igazán törik össze magukat annak érdekében, hogy egyértelmű kiállást mutassanak a felsőoktatás meglékelésével kapcsolatban. Miközben azért ne feledkezzünk meg, az ELTE TÁTK lágymányosi kampuszára, a TÁTK tanárai szervezte egyetemi fórumról sem.

Amely utóbbival kapcsolatban még emlékezhetünk a spagetti-gyűlésre az ELTE-n. Amelynek nyomán aztán szépen a feledés kezdte beborítani a 2012-ben indult megmozdulásokat. Ugyanakkor, ahogy annak idején elkezdett elveszni a HÖOK a Hallgatói Hálózat bábái közt a gyerek, most is kezdenek megjelenni a „többiek”. Az Oktatási Szabadságot csoport nyilatkozatából tudjuk, mert támogatásukra szólít fel, hogy van egy „Civilizáció Facebook oldal”, amelyen a Hősök terére szólítják ki az embereket. Alkalmasint akár a köztársaság nélküli köztársasági elnök ellen is, mert Áder János időközben aláírta az inkriminált lex-CEU-t. De ennek ellenére talán itt lehetne leginkább tanulni a korábbi tüntetések eredménytelenségéből. Nem csak azt, hogy az ide-oda mászkálás nem vezet sehova. Akkor sem, 2012-ben ugyancsak voltak, akik nem akkor hagyták abba a tüntetést, amikor a szervezők hazaküldték őket.

2012-ben a kormányzat sikerrel szalámizta fel a diákságot. Résztárgyalásokkal, részmegállapodásokkal, Orbánnal fotózkodó díszpintyekkel, időhúzással, és nem egy kommunikációs trükkel, illetve blöffel. Miközben az egész megmozdulás-sorozat súlypontját sikerült Budapesten tartani. Néhány lokális kilengéssel. Ha most felül a köz annak, hogy lokális problémáról van szó, ha nem sikerül megszólítani a vidéki értelmiséget, ha belterjes bulivá válnak a tüntetések, ha Áder csontig-nyalása sem ébreszt fel sokakat, ha sikerül a szalonzsidózást becsempészni a kommunikációba, akkor a CEU nyugodtan mehet a levesbe. Még az egyetemeken is lesz majd talán, aki tapsol. Ahogy az egyetemeken sem mindenki bánkódott a 2012-ben elindult diákmegmozdulások elhalása miatt.

Andrew_s