Próféták, provokátorok, szervezők

Fotó: Túry Gergely

A lex-CEU nyomán kialakult tüntetéshullám mai állomása a Hősök tere. Mármint a meghirdetett program szerint. Aztán némelyek elindultak a Fidesz székház felé. Ahol elhangzott a „Menjünk be!” Majd nem mentek be. Mi meg álljunk meg itt egy pillanatra. Egy kis fanyalgásra, ha úgy tetszik.

Sokakban akár csalódást is okozhat, hogy nem ostromolta meg a pártszékházat az a pár ezres tömeg. Ugyanakkor azt is érdekes lenne tudni, hogy milyen erővonalak mentén vonultak el, a tömeget megosztva a Parlament elől a minap, s mi eredményezte a Fidesz-székház megcélzását. Az ugyanis a netadós tüntetés óta tudható: ilyenkor legfeljebb a biztonsági őrökkel lehet ott beszélgetni, pofozkodni, lökdösődni. Meg a rendőrökkel. Érdemi, szimbolikus üzenete annak sincs, ha téglánként elhordják a székházat. Ahogy annak idején a TV-székház felgyújtásának is legfeljebb a csőcselék számára volt szimbolikus értéke. Akiket különben a jobboldali, pontosabban az orbanista publicisztika szeret hősökként láttatni. Mármint akkor, ha a jelenlegi kormányoldal szekerét tolják. Akár a nemzeti máglya felé is tolják azt. S ha már az említett publicistáknál tartunk.

Az egyik prominens lovagjuk éppen tegnap írta le, hogy „egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, nekimehettek a rendőröknek”. Szövegkörnyezetében nyíltan megfenyegetve a tüntetőket. De most mégis ragadjunk le itt, mert az világos, hogy az inkriminált mondatok leírásakor nem volt túl sok valóságalapja az említetteknek. S akkor jött a mai napi tömeghasadás a tüntetésen. Azért, hogy elmenjenek a Fidesz székházához. Ahol néhányan a behatolásra hangolják a tömeget. Mint írtam korábban, minden értelmes cél nélkül. Márpedig ebben az összefüggésben B. Zs. vagy próféta, vagy sem. Első közelítésben szakadjunk el attól a gondolattól, hogy a jövőbe lát. Akkor, hiába Schmidt Mária keresztes lovagja, mégsem próféta. Az eseményekből sem következik a Fidesz-székház megrohamozása. A lex-CEU kapcsán az Emmi is értelmesebb célnak tűnne. Így marad az, hogy B. Zs. esetleg olyan információtöredékek birtokában volt tegnap, amivel talán a tüntetők sem.

Ebben az esetben azonban csak felvetődhet az a fura gondolat, hogy a Fidesz ötös számú tagkönyvét birtokló lovag honnan tudhatta? Azt, hogy ma majd elhangzik a „Menjünk be!” a Lendvay utcában. Erre a legegyszerűbb válasz az, hogy tiszta forrásból. A legtisztább forrás azonban így az a csoport, szervezet lehet, amelynek nevében elérték, hogy a tömeg egy része a kormánypárt háza felé kanyarodjon. Ezt póriasan úgy hívják: provokáció. Ebben az esetben elég komoly csalódás lehet az érintett körökben, hogy nem jött be. S ez átértékelheti azt az általam korábban kifogásolt elvonulás hatását is a Parlament elől. Valószínű, hogy a rendőrökkel való lökdösődés folytatása olaj lett volna a bayerzsótit is fűtőanyaggal ellátó tűzre. Mármint akkor, ha a szervezőknek nem volt akkora ráhatása a tömegre, hogy „csak” ottmaradjanak a Parlament előtt.

S ezen a ponton jöjjön a beígért fanyalgás. Kezdve ott, hogy a lex-CEU ellen a Hősök terére szervezni tüntetést nem tűnik túl ésszerűnek. Sem a törvényhozáshoz, sem a felsőoktatáshoz nem kötődik a színtér. A tömeg sem valószínű, hogy indokolta. Ellenben onnan szinte egy köpés az említett székház. Szinte kéznél, decibelnél van. Márpedig a helyszín kiválasztása szervezői felelősség. Ahogy az is, hogy kezeljék a tömeget. Ha vonulni akarnak, akkor az útvonaltervezet előzetes publikálásával. A provokációnak is könnyebb elejét venni, ha a lehetőségét csökkentik. Akár azzal is, hogy az első tömegszétválasztási kísérletre azonnal reagálnak. Egy pillanatig sem vitatva, hogy sokkal kényelmesebb ráülni egy spontán tömegmozgalomra, learatni a népszerűségi babérokat, óvatos távolságtartással kezelni a felelősséget, majd kezeket széttárva vállvonogatásba menekülni, ha gond van. Amellyel alkalmasint hatalmas szívességet lehet tenni a regnáló diktatúrának. A tömeg szétszélesztésével, illetve azzal, hogy nem is nagyon akarják együtt tartani. Nem először az orbanizmus történetében. Amelynél a szokásos „menjetek haza, és ne csináljatok semmit” záróakkordja sem sokkal jobb. Évek óta kipróbált recept a gőz szétporlasztására.

S igen. Lehet most azt mondani, hogy nekem semmi sem jó. Az sem, ha bemennek, és az sem, ha hazamennek. Lehet. Leginkább azonban az nem tetszik, hogy a valós problémákat meglovagolva, de alapvetően a kilátástalanságot növelve szerveznek megmozdulásokat a perc-népszerűségre hajtó hangulat-janicsárok. Kicsorbítva azok akaratát, akik a valós elégedetlenségük miatt mennek ki az utcára. Fásultságba süppesztve sokakat. Miközben szélben tekergő nádszálakat megcsúfolva hajolnak el minden felelősség elől. Legfeljebb a „csináld jobban, ha nem tetszik” cinikus leugatását adva muníciónak a híveik számára a kritikák elhárítására.

Holott számolhatnának azzal is, hogy egyszer, amikor a beépült provokátorokat kidobja a tömeg, akkor esetleg ők is mennek a levesbe. Ha pedig a beépült kemény mag közé dobják a gyeplőt, akkor az egész megmozdulást értékelile, ha a provokációk sikert aratnak.

Andrew_s