2017. augusztus 19., szombat

Gondolatok Lázártól nyugatra

Lázár János azt mondja, hogy hatalmas embertömegek tartanak Európa fele. Lehet. Neki esetleg rendelkezésére állnak a hírszerzés adatai, amelyekkel ezt tételesen is alátámaszthatná. De azt is elfogadhatjuk, hogy elég az IS elleni támadásokat figyelembe venni egy ilyen irányú következtetéshez. Legfeljebb az emlékeink nem egyértelműek. A miniszter egyéb kijelentéseivel kapcsolatban még kevésbé.

Az embertömegek mozgására már 2015-ből is rémlenek utalások. Aki még emlékszik, akkor januárban volt a „Charlie Hebdo-incidens”, amelynek közvetlen haszonélvezői korántsem a terroristák voltak. Ellentétben a szolgálatokkal, a kiadóval, és a szélsőjobboldali pártokkal. De ezt most hagyjuk. Inkább azt vegyük elő, hogy már akkor emlegettek szigorúbb határellenőrzést. Igaz, nem Orbán Viktor. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) információira hivatkozva akkor is emlegették, hogy lehet számítani beszivárgó egységekre. Ezzel szemben arra is emlékezhetünk, hogy mit tett, első reflexből, a magyar kormány akkortájt. Telepakolta az országot magyar nyelvű, a menekültek számára aligha érthető, de a gyűlöletet felkorbácsoló plakátokkal. A szigorúbb ellenőrzésekről meg nem igazán hallhattunk pontos adatokat később sem. Annak ellenére, hogy néhány hónappal később már Orbán retorikájában is felbukkantak a menekültek közé vegyülő aktivisták. Valamint annak ellenére, hogy több terrorszervezőről is kiderült: megjárták Magyarországot.

A magyar kormány tehát sokkal inkább egy ellenség-képet építő retorikával, valamint egy sebtében felhúzott szarvas-csapdával látszott erősíteni az önképét. Miközben megfontolható lett volna olyan, lényegesen emberségesebb, megoldás is, ami a valós menekültek ellátását, és az ügynökök kiszűrését is szolgálta volna. Budapest provokálása, és végül a tömegek szinte válogatás nélkül nyugatra engedése helyett. De emberséget keresni ott, ahol Erdő Péter kereszténysége a szint, igazán felesleges. Így, különösen, mert Lázár szerint „Ezeréves államiságunk kötelességünké teszi azt, hogy a kontinens jövőjéről szóló vitákban hallassuk hangunkat”, valószínűleg továbbra sem az emberség, hanem a decibel lesz az úr. Miközben a miniszter megfogalmazása szerint „Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké”.

Ami rohadt jól hangzik, de vagy nem jelent semmit, vagy Magyarország szakítását jelenti az Európai Unióval. Mert Magyarország földrajzilag mindenképpen Európában van. Átvitt értelemben ellenben nagy szívás lenne, ha ez a miniszteri állítás igaz lenne. Mert azt jelentené, hogy hazatárnának azok a százezrek, akik most a kormánynak kényelmes távolságban vannak az országtól. Javítva a foglalkoztatási statisztikát is. Ha ezek az emberek hazatérnének, akkor nem pénzt küldenének haza, hanem itthon kellene megoldani a foglalkoztatásukat. Piaci bérrel. Mert ellenkező esetben olyan tüntetéshullám alapját képezhetnék, amibe Orbán napok alatt bukhatna bele. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor igyekszik fenntartani a nyitott határokat, ameddig csak lehet. Akik Lázárnak tapsikálnak, azok talán egyszer ezt a szempontot is mérlegelhetnék. Ahogy azt is, hogy milyen keresztény-konzervativizmus az, amelyik a keresztény menekültek elől is lezárja a határokat. Amely megoldás, az állítólag keresztény Harrach szerint, teljesen rendben levő, keresztényi cselekedet.

Az, hogy szembe megy Jézus tanításával? Az, hogy szembemegy I. István intelmeivel? Valamint a pápával? Na és. Magyarország egy olyan unortodox keresztény ország, ahol a kereszténység ilyen. Ahogy sok minden más is. A statisztikákban, a szónoklatokban minden, a szegénység, az oktatás, a gyermekek jogai, és minden más is, rendben van.

A többi? Néma csend. S maholnap talán hullaszag.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése