2017. november 5., vasárnap

Zaklatásos fárasztással az erőszakért

Forrás: http://www.emergingchristian.com/
Egyre kisebb érdeklődéssel olvasom, hogy ki mindenki áll most elő a celeb-, illetve művészvilágból azzal, hogy őt is zaklatták. Meg őt is. Meg még őt is. Amely sorozatról két dolog is az eszébe juthat valakinek. Egyik sem olyan, ami használ a hitelességnek, illetve annak, hogy megfelelő súllyal kezelje az erőszakot a köz véleménye.

Az egyik egy sajátos emberi licitjáték. Olyan, ami az óvoda udvarától, az orvosi váróteremig, számos helyen megfigyelhető. Amikor mindenki bemondja azt, hogy az ő apukája sokkal nagyobb. Esetleg magasabb beosztásban van. Esetleg volt. De legalább látott már olyat. Régebben a párttitkárabb is játszott, de ahhoz még van pár hónapunk a választásokig. A sorra előkerülő történetek kapcsán is lassan olyan benyomása lehet az embernek, hogy nem is igazi művész az, akit valamelyik, saját korában nagy ember nem zaklatott egy kicsit. Esetleg nem tud róla, hogy őt ugyan nem, de másokat okvetlenül. Miközben a történeteknek egy közös pontja szinte mindig akad. Nevezetesen az, hogy igen ritkán felmerülő momentum a megtett, de esetleg figyelembe nem vett rendőrségi bejelentés. A múltból is. Holott a nemi erőszakot az „átkosok” egyikében sem díjazták állami kitüntetéssel. Azt, a kétségtelenül rosszindulatúnak bélyegezhető, momentumot most hagyjuk is, hogy ameddig a nagy ember tényleg, ereje teljében levő, nagy ember volt, illetve futott a celeb-szekér, addig hallgatás volt.

Mert lényegesebb az a másik gondolat, hogy a sok évtizedes múltból előadott zaklatástörténetek alapvetően egyfajta média-hekként is megállják a helyüket. Nem csak annyiban, amit korábban emlegettem. Nevezetesen annyiban, hogy a „nevekre” rákattint a nyájas internetező. Növelve egy portál látogatottságát, és ezzel a médium-gazda potenciális bevételeit. Abban is nagy szerepe van, hogy a közvéleményt igen erőteljesen immunizálja. Ami szintén nem egyedülálló jelenség. A politikában is ismert. Amikor a csapból is kisebb-nagyobb tüntetésekről jön hír, akkor az emberek megszokják, hogy már megint morog valaki. Aztán legyintenek egyet. Egyre meleg vízből sem ugranak ki a békák. Mert a békák között elterjed az a nézet, hogy valaki már megint beszél a melegről, de úgysem tudja, hol a hideg víz, vagy a kijárat.

A nők, a kiskorúak, a gyermekek elleni, illetve általában, a nemiséggel, az intimitással kapcsolatos erőszak, zaklatás, kényszerítés kapcsán ez a jelenség különösen veszélyes lehet. Éppen azért, mert ez az a pont, ahol nagyon is indokolt lenne alacsonyan tartani a társadalmi ingerküszöböt. Azért, hogy senki ne legyintsen, amikor a szomszédban sikoltanak. Amikor egy felvágódó autóajtó mögül segítségért kiáltanak. Amikor egy gyermek panaszkodik a tanárára, a szomszéd bácsira, a nagypapára, vagy bárkire. Azért, hogy az a bizonyos jelzőrendszer ne úgy működjön, ahogy sajnos időnként működik. Pontosabban: ahogy nem működik.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a celebek és celebinák ügyei szót sem érdemelnek. Azonban igazán nagyot akkor ütnének, ha mellé lehetne tenni: látjátok, a nagy embereket is számon kérték, kivizsgálták és bírói szakaszba helyezték az ügyet. Amikor sorra kerülnek bíróság elé az ügyek, és nem pletyka-magazinok, hanem a rendőrségi hírek oldalain köszönnének vissza az elkövetők és vádlók nevei, az talán segítene az ingerküszöböt is alacsonyabban tartani. Amire pont azért lenne szükség, mert sajnos egyáltalán nem ritkásan előforduló állapotokról van szó. Pont azért, hogy ne alakuljon ki, pontosabban ne erősödjön a közvéleményben az áldozatoktól elforduló tendencia.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése