2018. március 10., szombat

Elfogták az Orbán-lányt kirablókat Párizsban

Bárki kirablása bűntett. Bárki, aki rablást követ el, bűnöző. Egy ilyen esetben sem szép dolog a sértett terhére viccelődni. Netán gúnykacajt hallatni. Ha az ember szétnéz a világban, akkor az emberek többsége be is tartja ezt az utóbbi, inkább csak hallgatólagos szabályt. Is. Ahogy legtöbbször komoly munka van ennek a megszegése mögött is.

Ennek fényében egyáltalán nem menti fel semmi az elkövetőket Orbán Ráhel kirablása esetében sem. Annyira nem, hogy Párizsban el is fogtak azt a bandát, amelyik a csúcsforgalomba rekedt autósok kifosztására „szakosodott”. Ezt az MTI nyomán több média is közli. Valójában a közhangulatot inkább a már felbukkant első kommmentek mutatják. Vitathatatlanul jelezve, hogy elég hangos gúnykacaj kezdte el feszíteni a köz rekeszizmát. Amely kacajban visszaüt sok minden abból, amit Ráhel, illetve a fel-, és oldalmenő elkövetett. Retorikában, korrupció-gyanúban egyaránt. Mert igen, a kárörömért meg kell dolgozni. Orbán Viktor és családja pedig megdolgozott érte.

Az természetesen más kérdés, hogy az alapvetően bulvárszintű hírt mi teheti országosan érdekessé. Talán az, hogy a médiában is van egyfajta általános káröröm-érzés. Szintén nem véletlenül talán. Talán az is, hogy a Fidesz vezetője egy kis együttérzést szeretne kisajtolni az emberekből a választásokhoz közeledve. Kész csoda, hogy nem a miniszterelnök jelentette be az esetet egy nagy migránsozás közepette. Azon pedig inkább el sem gondolkodunk, hogy mi lehetett Orbán Ráhel poggyászában, ami miatt nem volt itthon, 2017-ben, országos hír a kirablása, mint olyan. Mert még elkalandoznánk, a hozzászólókhoz hasonlóan az Elios-pénzek felé. Ami méltatlan lenne. Bizonyítékok híján. Meg az is lehet, hogy volt országos hír. Csak a fene sem emlékszik már rá.

A goumier, sajnos, semmit sem ért a diplomáciához, és fogalma sincs arról, hogy az angol matróz kényes portéka, ha agyonverik. Amíg él, éppoly ágrólszakadt vízi bohém, mint a többi tengerész, de ha agyonverik, akkor akta lesz belőle! Akta, amelyre azt illik felelni, hogy: "A megindított vizsgálat alapján vétkesnek talált csendőröket példás büntetéssel sújtottuk..."
(Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség)

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése