Választási bűnbakot vegyenek!

Választási bűnbakot vegyenek! Occó, kénye’mes, naccerű, nemmigráncs!

Na, valami ilyesféle jutott az eszembe azokon a kiváló szemrehányásokon, amelyek az ellenzék látható, megtapasztalható teljesítményén, és a kétségtelenül meglevő választási rendszer-manipulációkon, netán a kivizsgált csalásgyanúk majdani eredményén túlmenő ötletekkel állnak elő arra nézve, hogy miért úgy alakult a választások eredménye, ahogy.

„Természetesen”, pártállástól függően is, továbbra is olvashatjuk, hogy gyurcsányahibás. Mert csak. Meg mindenki más. De a legjobban az utóbbi idők terméséből, mégis egy, Hámori László jegyezte, olyan dolgozat tetszett meg, ami a szinte már mesterien lelte meg az Orbánnal szemben ellenérzéseket tápláló értelmiségben, és média-környékiekben a bűnőst. En groß. Egyben önvizsgálatra is felszólítva az érintetteket. Valamint arra is, hogy egy füst alatt fogják be a pofájukat, ha dicsérni nem tudják az ellenzéki politikusokat. Amely felszólítás lényegén az sem változtat sokat, hogy a nevezett szerző „szerénységre” hív fel. Ez „az ellenzéki értelmiség tartson önvizsgálatot” kicsit hasonlít arra, amit az értelmiséggel kapcsolatban az 1960-1980-as években lehetett olykor hallani, de ne essünk túlzásokba. Legyünk önmérsékeltek.

Mint azok egyike, aki valószínűleg a bűnösök vermébe vettetett. Mert magam is azok egyike voltam, aki a semminek kicsit halkan tudott csak tapsolni. Esetleg sehogy. Ahogy „a budapesti, belvárosi, köldöknéző értelmiség és sajtó, miután éveken át mindent megtett, hogy komolytalanná, nevetségessé és hiteltelenné tegye a teljes ellenzéki palettát”. Úgy mellesleg. Igaz. Ez a blog kimaradt az olyan nagyok felsorolásából, mint az „index, a 444 és a többi fővárosi buborékhipszter tollnokok” képviselője. Akik miatt a „maradék vonzerő is kiveszett az ellenzéki pártokból”. Amely utóbbiról az az ősrégi vicc jutott az eszembe, aminek a csattanójában nem értik, hogy miért nem megy a kupi, amikor olyan kipróbált elvtársnők dolgoznak benne, akik Lenint is ismerték. Azért ez jutott az eszembe, mert elképzelem, hogy mennyivel lettek volna a hölgyek fiatalabbak és kívánatosabbak attól, ha a Pravda azt írja róluk. Egyben persze elgondolkodhatunk azon is, hogy ebben az esetben a Pravda hazudott volna, vagy az, aki megírja: ez a kupi bukásra van ítélve.

Mert az kétségtelen, hogy a média, és benne a közösségi média, és ennek egyszerűsítve „blogként” említett szegmense nem mindig szólt dícsérőleg az ellenzéki pártokról. Különösen, ha nem is mindig voltak egyértelműen ellenzékiként kezelhetők. Nem öndefiniciójuk, hanem a tevékenységük alapján. Az olyan uli-buli mozgalmárokról nem is beszélve, mint akik egyike most éppen másoknak szeretné megmondani, hogy miként álljanak hozzá ellenzékiként a mandátumukhoz. De hagyjuk Gulyás Mártont főni a saját ötletelésében. Most, hogy komoly értelmiségi bűnösség esete lett megállapítódva. Amely bűnbak-kinevezéssel nem is az a legnagyobb baj, hogy a működő szocreál legszebb lózungjait, illetve vicceit juttatja az eszembe. Inkább az, hogy az említett médiaszegmens minden politikacsináló szerepe dacára az egyik leglényegesebb pont felett siklik el.

Nevezetesen afelett, hogy a pártoknak van alapvetően betű-visszhangja. Így a pártoknak korántsem azért fogyott el a vidéki bázisa, mert a szemétfővárosi értelmiségi gettólakók nem emelték fel a fényes tekintetű atyafiakat. Illetve le az emberek közé. Úgy általában. Nem azért, mert a bloggerek szentek. A szenteket kérem a szomszéd kórteremben keresni. Ellenben a véleménypublicisztika még akkor is alapvetően egy reflektáló műfaj, ha bloggerek űzik. Ha, csak a példa kedvéért, a pártoknak lett volna a 2010-es buktától folyamatosan csiszolt, egymással kompromisszumok közepette megvitatott,közösen képviselt programja, akkor nem ennek a programnak a hiányáról szólt volna az ének. Maradva az általam sokat emlegetett oktatáspolitikánál, ha lett volna egy ilyen oktatáspolitikai program, akkor valószínűleg arról írtam volna. Ha az a volna ott nem volna. Amennyiben, ha lett volna. Lehet, hogy kivesézem, és lehet, hogy egyes pontjait kritizálom, de még ennek is meg lett volna a maga haszna. A blog olvasói tudomást szereznek arról, hogy ilyen program márpedig létezik. Tehát érdemes talán elolvasni, megismerni.  

A baj tehát valjában nem az, hogy a szemét firkálók nem vitték el a hírét akár biciklis futárként is a köznéphez a nagyszerű, évek alatti kompromisszummal érlelt programot felvállaló árnyékkormánynak, hanem az, hogy az utóbbi nem is létezett. Holott talán már 2014-ben is meg sikerült volna buktatni Orbán rendszerét. Ha lett volna. Tudva persze azt is, hogy a „volna” nem történelmi kategória. Egyébként pont az oktatás az, ami még a nagykoalíciós egyeztetést is „kibírná”, de ne legyünk maximalisták. Maradjunk az ellenzéknél. Annál az ellenzéknél, amelyet 2012 körül már éppen belülről próbáltak sokkal hatékonyabban megosztani, mint amennyire azt Orbán bármilyen okos-Tónija képes lett volna. Nem az elmúlt években nem jutottak a T. Felek zöld ágra egymással, de szinte napokkal a választások előtt is inkább egymás torkában keresték a gigát, mint a szellemben az együttműködést.

Mely kompromisszum-, és árnyékkormányhiánnyal kapcsolatban az egyik legviccesebb érv a hiányára a várható orbanista karaktergyilkolás réme, illetve félelme. Amely érv feltételezi, hogy az ellenzéki politikusok mindegyike olyan tökkelütött mamlasz, aki nem bír érvelni, és érvekkel meggyőzni senkit. Ami egyébként a legjobb megoldás lehet a politikusi karaktergyilkolás ellen. Egy jó, nem csak elitista gőggel képviselhető program, és nem ember, mögé talán felsorakoztatható olyan támogatottság, hogy a program képviselője egy kis macerát is kibír. Ellenkező esetben, ha ettől megijedtek, akkor hogy akartak kormányozni Piréziában? Csak csendben, csak halkan, csak kérdések és kritikák nélkül?

Azért persze marad a kérdés, hogy ebből a szempontból mi legyen az Orbánt nem szeretőtől elvárható „szerénység és önvizsgálat”? Esetleg az, hogy azonnal nyalja, kritika nélkül, szélesre a talp alá valót akármilyen jöttmentnek, ha ellenzékinek definiálja magát? Netán azt, hogy mindenki, aki nem ért egyet Orbánnal, az azonnal váljon kritikátlan pártpropagandistájává bármilyen gittegyletnek?

Közben persze sűrűn hajlongjon, és szórjon hamut a fejére. Tartson önvizsgálatot. Lehetőleg nyilvánosat.

Nos! Nem! Mámori Lászlónak is joga van természetesen a civilekben, a médiában, az értelmiségben megtalálni a negyedik Orbán-kormányért felelős gonoszokat. Szerintem meg Orbán rendszerét nem egy vezérelvű ellenzékiségre kellene becserélni. Ellenben a választások furcsaságainak kivizsgálása, ha kell felülvizsgálata, netán egy új választás kiharcolása, után akár dolgozni is neki lehetne állni. Hátha, puszta kalandvágyból, marad annyi ember az országban, hogy hírét vigyék. Különösen mert erősen tartok tőle, hogy a beharangozott gigatüntetés megint a „bocsánat, hogy itt voltunk, de csendben hazamegyünk kérem” szellemében, a semmi ágán ringatódzva fog lezajlani. Ahogy annak idején, az alaptörvény elleni tüntetésen is mindenkit csendben hazakullogtatott az elszánt, bátor, felelős szervezőség.

Andrew_s